Ferenc papa es Georg Batzing puspok Egyeni

Ferenc pápa: Nincs szükségünk két evangélikus egyházra Németországban

Ferenc pápa egy június 14-én, kedden a La Civiltà Cattolica című lapban publikált beszélgetésben felidézte, hogy azt mondta a német katolikus püspökök vezetőjének, Georg Bätzing püspöknek, hogy Németországnak már van “egy nagyon jó evangélikus egyháza”, és “nincs szükség kettőre”.

A pápa május 19-én folytatott beszélgetést európai kulturális jezsuita folyóiratok szerkesztőivel, és ennek során idézte fel korábbi megjegyzését. A beszélgetésről, amely az ukrajnai háború és a II. vatikáni zsinattal szembeni ellenállás kérdését is érintette, a Vatican News honlapján olvashatnak bővebben.

A Németországi Evangélikus Egyház (Evangelische Kirche in Deutschland/ EKD – Protestant Church in Germany) 20 lutheránus, református és egyesült regionális egyház szövetsége, amely nőket szentel pappá és püspökké, és engedélyezi az azonos neműek házasságának megáldását.

Mind a katolikus egyházban, mind a németországi evangélikus egyházban tapasztalható a hívek elvándorlása.

Bätzing, aki 2020 márciusa óta áll a német püspöki konferencia élén, egy májusban megjelent interjúban csalódottságának adott hangot Ferenc pápával kapcsolatban. “A pápa még a katolikus egyházban sem az a személy, minden reá ruházott hatalom ellenére, aki képes lenne fejéről a talpára állítani az egyházat, amit mi szeretnénk” – mondta a limburgi püspök. Egyben visszautasította azokat a lengyel, skandináv és a világ egyéb tájairól származó egyházi vezetők által megfogalmazott aggodalmakat, miszerint a német Szinódusi Út egyházszakadáshoz vezethet.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük