Kiss Zita debreceni fiatal, a Szólj be a papnak! szervezői csapatának oszlopos tagja. Néhány helyi társával Huszti Zoltán káplán kíséretében zarándokolt el Panamába, az Ifjúsági Világtalálkozóra. Erről kérdezte a Katolikus.ma.
– Milyen érzés volt magyar katolikusként részt venni egy ilyen nagy multikulturális, világegyházi találkozón? Hogy érezted magad?
Felemelő, megható és egyben egy kicsit riasztó is.
Felemelő, megható, azért mert sajnos csak néhányunknak adatott meg, hogy ott lehettünk, néhányan tapasztalhattuk meg azt a sok-sok élményt, amit most nehéz lesz továbbadnunk, de igyekszünk. Igazi kuriózumnak számítottunk odakint, sokan kérdezték, hogy Magyarországon milyen nyelven beszélnek, illetve, hogy a magyar nyelv melyik ismertebb nyelvvel áll szoros kapcsolatban. A befogadó családjaink igazi vendégszeretetét, az ottani ima-kultúrát, ima-módot jó lenne átvennünk.
És riasztó is volt, hiszen most, hogy hazajöttünk, rajtunk a magyar fiatalok szeme, most nekünk kell itthonra elhozni a változást!
– Hogy lehet elképzelni egy IVT-s zarándok napját?
A 40 fős magyar csapattal már január 17-től Costa Ricában a Shalom közösség előtalálkozóján vettünk részt. Itt kicsit kötetlenebb volt az időbeosztásunk, a shalomos rendezvények, közös szentmisék, szentségimádások mellett több időt tudtunk a befogadó családjainkkal tölteni, mint később Panamában. Volt olyan nap, amit mindenki a saját családjával töltött. Néhányan egy vízeséshez látogattak el, többek az óceánpartra mentek strandolni, minket ekkor egy helyi búcsúba vittek el, este pedig közösen beszélgettünk a családi házban. Panamába utazásunk előtt az Irazú vulkánhoz volt lehetőségünk ellátogatni, ami egy nagyon szép zárása volt az előtalálkozónknak.
Panamában, az Ifjúsági Világtalálkozó ideje alatt délelőttönként a romániai zarándokokkal együtt vettünk részt Böcskei László nagyváradi megyéspüspök katekézisein, így ekkor saját nyelvünkön tudtunk elmélkedni. Különösen tetszett nekem, hogy püspök atya köztünk volt, bármikor meg lehetett őt szólítani, volt lehetőségünk kérdezni is tőle. Délutánonként a pápával közös programokon vettünk részt (nyitó szentmise, keresztút, virrasztás, záró szentmise).
– Melyik a legkedvesebb élményed az IVT-ről?
Számomra a megérkezés és a távozás pillanata volt a legszebb. Megérkezésünkkor hatalmas örömmel vártak bennünket, elmondták, hogy három éve várják ezt a pillanatot, nagyon sokat jelentett ez a fogadtatás nekem is. Kis táblácskákon tartották a családok a neveinket és így jutottunk el hozzájuk.
A búcsúzás mindig nehéz, most sem volt ez másképpen, a panamai San Pedro plébánia hívei és a plébános atya arra kért minket, hogy kézlenyomatainkat helyezzük el a helyi plébánia falán. Ez nagy megtiszteltetés is, hiszen ezek a kéznyomok sokáig ott fognak maradni, emlékeztetve az arra járókat, hogy mi ott voltunk. Cserébe imáinkat kérték, melyet természetesen már akkor elkezdtünk.
– Megváltozott-e benned valami így a találkozó után?
Nekem ez a 2011-es madridi és a 2016-as krakkói világtalálkozó után a harmadik Ifjúsági Világtalálkozó volt, amin részt vettem, így nagy meglepetések nem értek, cserébe a találkozások, az ima-módok, az ima-kultúrák megdöbbentettek.
Volt „Boscós” (az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskolába jártam) diákként meglepetésként ért, hogy Olaszországtól ilyen távol, Bosco Szent Jánost mennyien ismerik és szeretik. Nem csak az IVT egyik védőszentje volt, hanem még az 1-es metró vonalán megálló is van róla elnevezve, sőt a fogadó plébániánkon egy csontereklyéjét is őriznek, ráadásul az egyik családnál egy őt ábrázoló plakátot fedeztem fel, később kiderült, hogy a család mára már három felnőtt fia szalézi neveltetésben részesült. Öröm volt ezeket a pillanatokat átélni.
Már korábban is érlelődött bennem, hogy Magyarországra változást kell hozni, a fiatalokat jobban be kell vonni a keresztény hitünk gyakorlásába, ez most megerősödött bennem. És úgy érzem, most kell bátran az ott megismerteket előtérbe hozni Magyarországon.
– Hogyan képzeled el a változást? Mit tennél?
Csodás volt megtapasztalni, hogy a szentmiséken örömmel, boldogan vesznek részt a helyiek. A Miatyánk után vidáman mennek körbe, ölelkeznek, nem szégyenkezve kezet ráznak a mellettük ülővel, ahogyan azt sokan tesszük idehaza. Persze itt előjönnek a kulturális különbségek, de ezt szívesen hazahoznám, bevezetném itthon is!
Nagy élmény volt még, hogy a nálunk általában egy gitárral kísért dalok, náluk különböző hangszerekkel, hangosan, örömmel énekelve szólnak.
– “Fiatalok, ti vagytok Isten jelene!” – ezekkel a szavakkal bátorított Ferenc pápa. Hogyan élted meg a Szentatya tanításait, homíliáit?
Számomra mindig sokat jelentenek Ferenc pápa szavai. Különösen tetszik, mikor arra kér minket, fiatalokat, hogy beszélgessünk a nagyszüleinkkel, ezt most is említette. Nekem már csak az apai nagymamám él, fontosnak tartom az ő emlékeinek a megőrzését, továbbadását.
Nagyon lelkesítően hatott rám a pápának mind a virrasztáson, mind a záró szentmisén elhangzott beszéde. Bátran kell szembenéznünk a jövővel, nem szabad meghátrálnunk. Komoly, felelősségteljes döntéseket kell hoznunk, nem érdemes halogatni a dolgainkat.
Az, hogy mi nem a jövő, hanem a jelen vagyunk, nagy felelősséggel is jár.