Rievaulx-i Szent Elréd, egy középkori ciszterci szerzetes írta ezeket a gyönyörű dolgokat a barátságról
Rievaulx-i Elréd, egy ciszterci szerzetes, aki 1167. január 12-én halt meg, a barátságot a legnagyobb becsben tartotta, „az emberi lélek legnagyobb vigasztalásának” és „a mennyei boldogság előízének” nevezte. Egy egész értekezést szentelt neki, a Lelki barátság címűt.
Nagyon szokatlan téma volt ez abban az időben. A középkor közepén ritka volt, hogy egy vallásos szerző ilyen nagy figyelmet szenteljen a barátság témájának.
Szerencsénkre ez nem tántorította el Elrédet attól, hogy úgy ábrázolja a barátság jellemzőit, amilyennek, véleménye szerint, lenniük kell ahhoz, hogy a barátságot valóban keresztényinek hívhassuk.
Van remény kiengesztelődni a barátunkkal egy csúnya összezördülés után?
Ahogy néha megtörténik egy nagy szerelemmel, úgy a barátság is elhervadhat, tönkremehet. Elréd megértette ezt, és néhány szentírási rész is megerősíti elképzeléseit.
Az nyilvánvaló, hogy mindent úgy kell intézni, hogy a barátságot, ami ellaposodott vagy megsérült a neheztelés miatt, újjáélesszük. Hivatkozva Sirák fiának könyvére Elréd apát megállapítja: „Ha kardot rántottál a barátodra, ne essél kétségbe, van út visszafelé” (22,21).
Mit jelent konkrétan, hogy „kardot rántottál barátodra”?
Félretéve a valószínűtlen helyzetet, amikor a szó szoros értelmében fizikailag fenyegetjük a szerencsétlen barátunkat, Elréd ezt a szentírási helyet tágabb, bővebb összefüggésbe helyezi: „ha barátod olyat mond neked, ami elszomorít, ha egy ideig nem néz feléd se, mintha már nem is szeretne, ha inkább a saját feje után megy ahelyett, hogy a te tanácsaidra hallgatna, ha nem osztja a te nézeteidet a vitában – nos, ez a maga módján olyan, mint egy háborús cselekedet. De ebben az esetben nincs minden veszve: a helyzet nem a legjobb, de nem mondhatjuk, hogy a barátság menthetetlen!”
Sirák fia (22,22) ugyanis határozott:
Ha barátod ellen szót emeltél,
ne aggódj, van mód a kiengesztelésre.
De hogyha gyalázod, megveted, titkait fölfeded és tőrbe csalod,
akkor minden barát elmenekül tőled.
Vannak olyan mély sebek, amelyek megakadályoznak minden lehetséges reményt a gyógyulásra: és ez az, amit Elréd megfontolásra ajánl, hogy biztosítsa: egyetlen olvasója se okoz soha ilyen szenvedést legszorosabb barátainak.
Első szabály: sose inzultáld barátodat, különösen nyilvánosan!
Haragunkat egy barátunkon kitölteni olyasmi a szent apát szerint, ami „tönkreteszi a másik jó hírét és kioltja benne a szeretetet”, különösen, ha a kirohanás nyilvánosan, közönség előtt zajlik. Elvégre ebben helyzetben csak két dolog lehetséges: vagy az egyik fél rombolja le a másik jó hírét igaz és alátámasztott vádakkal (amiket jobb lett volna egymás között testvéri feddésként kinyilvánítani), vagy bemocskolja a másikat hazug, elfogult, túlzott állításokkal róla (amit azonban mindenki, aki látja a vitát, igaznak fog találni, pontosan a kettejük közötti szoros kapcsolat miatt).
Második szabály: soha, de soha ne élj vissza a barátod bizalmával!
Elréd határozott ebben a kérdésben: „ennél nincs aljasabb és nincs utálatosabb dolog, mivel a barátok között nem hagy meg egyetlen szikra szeretetet, kegyelmet és kedvességet sem, hanem ehelyett mindent keserűséggel tölt el, haragot, gyűlöletet és szomorúságot fröcskölve”.
És még egyszer idézi Sirák fiát (27,21), hogy kijelentse: barátunk titkát elárulni annyi jelent, mint kétségbeesésbe taszítani egy boldogtalan lelket.
Harmadik szabály: mindig légy készen beismerni a hibáidat!
Senki sem tökéletes, még a legjobb és legkiválóbb is hibázhat, talán egy meggondolatlan ítélkezés miatt, vagy mert konokul ragaszkodik a véleményéhez.
Valójában gyakran megtörténik, hogy az arrogancia az oka a vitáinknak: emiatt a jellemhiba miatt a barátunk „pimasz lesz a sértegetésben és eltelik magával, amikor téged javítgat”.
Nyilván megtörténhet, hogy feszültség, egyet nem értés és súlyos véleménykülönbségek merülnek fel két barát között, de ez nem lehet önmagában egy legyőzhetetlen akadály, ha le tudjuk csendesíteni a vitáinkat ahelyett, hogy belemennénk a nyílt összeütközésbe.
Negyedik szabály: ha ki kell mondani dolgokat, mondd a másik szemébe!
„A legnagyobb barátság-tönkretevő ocsmányság a hírnévrontás titokban, ami egy igazán alattomos csapás” – írja Elréd. Ezt valódi árulásnak hívja, „egy agresszív és megrázó cselekedet, olyan, mint egy kígyó marása: egy ilyen aljas és sokkoló sértés után ritkán áll helyre a barátság”.
Mit tehetsz, ha egy barátod így viselkedik?
Az evangéliumi buzdítás, hogy „fordítsd oda a másik arcodat is”, nem ugyanaz, mint bátorítani ezt a viselkedést egy örökkévalóságon át. Toleranciánknak kell, hogy legyen egy határa, nehogy a barátunk abba a tévhitbe ringassa magát, miszerint ez a viselkedés egy horkantással és egy vállrándítással tolerálható. Legalábbis ez a meggyőződése Rievaulx szentjének, aki határozottan azt tanácsolja olvasóinak: “tartsátok távol magatokat mindenkitől, akikről úgy vélitek, hogy makacsul kitartanak ezekben a bűnökben! Őket nem szabad barátul választanotok!
De mit csináljunk, ha a barátságunk egy ideje már fennáll, és most kezdenek előkerülni ezek a bűnök?
Ebben az esetben, ha a kiengesztelődésre irányuló összes próbálkozás kudarcba fulladt, és képtelenek vagyunk a barátunkkal megértetni, hogy tévúton jár, Elréd azon a véleményen van, hogy jobb elkezdeni udvariasan eltávolodni tőle. „De kerüljük az erős kritikát”, teszi hozzá, „mert Isten maga áll bosszút mások bűneiért, (…) és kerüljük a sértéseket.” Modern kifejezéssel esetleg ezt mondhatnánk: ne süllyedjünk le ugyanarra a szintre.
Valójában Rievaulx szentje ezt írja: „még ha az is bánt meg, aki szerettél, ne szűnj meg szeretni őt! Ha a viselkedése miatt meg is szűnik a barátság, a szeretetedet soha ne tagadd meg tőle!”
Ellenkezőleg, továbbra is viselkedj vele szemben ugyanazzal a szeretettel, amit te is szeretnél, ha veled szemben tanúsítanának: „tartsd szívedben az ő üdvösségét, amennyire csak tudod, legyen fontos számodra az ő jó híre, és soha ne áruld el a titkot, amit rád bízott, amíg a barátod volt, még akkor se, ha ő elárulta a te titkodat!” Ez egy aranyszabály, amit sose felejtsünk el: „egy igaz barát szereti azokat is, akik őt már nem szeretik, megadja a tiszteletet azoknak is, akik őt megvetik, és áldást mond azokra, akik átkozzák őt.”
Sok bölcsesség van ezekben a szavakban.
Fordította: Erdős Attila
Forrás: Aleteia
