egyutteles Custom

Felkészülés a házasságra: együttélés esküvő előtt?

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

 

– Az eddigiekben azt az utat vázoltad fel, ami az első szimpátiától, a megismerkedéstől egészen az elköteleződésig vezet. De mikor jön el az idő, amikor azt lehet mondani, hogy megérett egy párkapcsolat a házasságra?

– Fontosnak találom, hogy minden pár mérlegelje: megérett-e már az idő, készen állnak-e arra, hogy összeházasodjanak. A keresztény értékrend szerint akkor mondjuk egy férfiról és nőről, hogy megérett a házasságra, amikor mindketten megbizonyosodtak arról, hogy Isten egymásnak rendelte őket és meghívta ezáltal a családalapítás hivatására, vagyis hogy férj-feleség, édesanya-édesapa legyenek. Ez azt jelenti: akkor készek a házasságra, ha azt tapasztalják, hogy egymást jól kiegészítik, ismerik és vállalni tudják egymás erős és gyenge pontjait, erényeit és gyengeségeit, konfliktusaikat kezelni tudják, világnézetük és életfelfogásuk döntő mértékben megegyező.

Persze ez a felismerés és tapasztalat nem születik meg egyik napról a másikra. De mint mindennek, ami él, a párkapcsolatnak is változásokon kell átmennie, és fejlődnie kell, amíg ki nem teljesedik. Az udvarlás, párkapcsolat célja az, hogy házassággá érlelődjön. Hogy mikor érett meg egy párkapcsolat a házasságra, azt elsősorban maga a pár kell végigbeszélje, mérlegelje. Hiba néha az, amikor a türelmetlen szülők, nagyszülők vagy barátok nyomást gyakorolnak, siettetik ezt a döntést vagy éppen megtiltják azt. Nem helyes ilyeneket mondani: „Ha elveszed ezt a lányt, szégyent hozol a családra” Vagy: „Remélem jövő nyáron összeházasodtok végre. Meddig várjunk még?” A szülő azzal tehet legtöbbet házasuló gyermeke számára, ha imádkozik érette és annak jövendőbelijéért. Igaz, néha jól jön egy bátorítás, egy jól feltett kérdés, egy kis önbizalompótlás, csendes estéken folytatott baráti beszélgetés házasságról, családról. De a döntés felelőssége azé kell maradjon, aki párt választott és életre szólóan akarja magát elkötelezni. Az egyház (papok, lelkészek) is sokat tehet az ilyen fiatalokért, elsősorban azzal, ha párbeszédben van velük, együtt gondolkodnak velük, bibliai igékkel világítják meg és támogatják meghozandó döntéseiket.

Sokan bőrükön tapasztalják, milyen tragikus lehet egy olyan házasságnak a sorsa, mely nem volt eléggé bölcsen átgondolva, átimádkozva és elhamarkodottan, nem megalapozottan, valaminek a sürgetésére lépték át a házasság küszöbét. De ugyanígy hiba az is, ha nem mernek dönteni, hosszú évek telnek el annak bizonytalanságában, hogy vajon fog-e működni a házasságuk… De az is gyakori, hogy bizonyos pároknak nincs kellő bátorságuk az elköteleződésre, és házasságkötés nélkül egyszerűen összeköltöznek.

– A próbaházasságra gondolsz?

– Igen, így is nevezik. De az Egyház azt vallja, hogy a próbaházasság nem megoldás, a pusztán polgári esküvőt követő (vagy néhol immár annak nélkülözésével is elkezdett) összeköltözés és együttélés nem Isten akarata. A gyakorlat is sok esetben ezt igazolja. Az elköteleződés nélküli intimitásnak sokszor fájdalmasak a következményei. Az igazi szeretetet nem lehet a kipróbálás jegyében élni. Az együtt járás, udvarlás, a leánykérést követő időszak, az eljegyzés csak határozott lépések a szentségi házasság felé, de még nem házasság. A házasság Isten ajándéka, és akkor születik meg, úgy jön létre, hogy ünnepélyes keretek között egy templomban, az Isten jelenlétében, szüleink és barátaink színe előtt kijelentjük: úgy akarjuk szeretni ezen túl egymást, ahogy Krisztus szeretett minket. Hogy készek vagyunk életünket adni egymásért (Jn 15, 13). Vagyis jó és balsorsban, egészségben-betegségben, holtomiglan-holtodiglan, örökre és visszavonhatatlanul.

A családpasztoráció fontos területe éppen ez, amikor a jegyesoktatáson, jegyeskurzusokon arról beszélgetünk párokkal, hogy mit is jelent a templomi esküvő. Hisz egyértelmű, hogy életünknek egyik legnagyobb esélye és legszebb élménye az oltár előtt megkötött házasság… az ott kimondott szavak. Hinnünk kell, hogy Isten ott vár ránk, megáldja életünket, Ő köt össze minket, és azt is, hogy Ő velünk jön az élet útjain, elkísér, erőt ad, támaszt nyújt. Lényegében az Ő szeretete és jelenléte az egyetlen garancia minden sikeres, boldog és gyümölcsöző házasságnak.

Érdekes dolgot olvastam. Egy keresztény szociológus írja, hogy az a társadalom lesz életerős és jövőképes, melyben hogyha megkérdezünk egy fiatalembert, mi az élete célja, mit szeretne megvalósítani, nemcsak a tanulást, házat, autót és karriert sorolja fel, hanem ezt válaszolja: arra készülök, hogy megházasodjak és harmincéves koromig legalább három gyermekem legyen!

– Véleményed szerint mikre kell figyeljenek a párok, ha már úgy érzik, megérett a kapcsolatuk arra, hogy életre szóló döntést hozzanak?

– Jegyeskurzusainkon mindig meg szoktam kérdezni, hogyan élték át a kéz megkérését vagy a leány kérés szertartását. Néha elszomorodom, mert azt hallom, nem  is volt ilyen. Pedig fontos lépés a kéz megkérése, az a pillanat és az a hangulat, amit akkor átélnek. Fontosak, mert az ilyen kis hétköznapi, mégis életre szólóan nyomot hagyó rítusok tagolják életciklusainkat és jelzik, tudatosítják bennünk az élet fejlődését. A kéz megkérése, a lány kikérése vagy az eljegyzésünk után már elmondhatjuk, lezártunk egy időszakot (vége a tinédzser lazázásnak) és beléptünk egy új szakaszába szerelmünknek, melynek bizonyosan magasabb rendű lesz a hozadéka.

Nemrég meghívtak egy eljegyzésre, ami gyönyörű családi ünnep volt. Egyszerű, de ízléses asztal köré gyűlt össze a család. Középen a fiatal pár ült, velük szemben a két szülő pár. Meghitt és bensőséges volt a hangulat. Az asztalon gyertya, biblia.  Megtiszteltetés volt, hogy papként engem is meghívtak. Az apa felállt és kis beszédet mondott: „Ajándék volt születésed… felneveltünk, drága vagy számunkra, szeretünk… de most itt az ideje, hogy elengedjünk, hogy azé lehess, akinek az Isten rendelt”. A fiatal kis pár felhúzta a gyűrűket, bibliát olvastunk és imádkoztunk.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük