Ellenség vagy ellenfél? – gondolatok évközi 7. vasárnapra
1. Szentek legyetek, mert én, az Úr, szent vagyok!… szeresd felebarátodat, mint magadat – én vagyok az Úr! ( Lev 19,1;2,17–18)
A felebarát szeretete az ószövetségben is megvolt. Isten a saját tekintélyére hivatkozva kéri, parancsolja, hiszen ha ő szereti népét, annak minden gyermekét, azoknak is testvérként kell egymáshoz viszonyulniuk. A szeretetben Isten szentsége tükröződik vissza. Már a mózesi törvény is elismeri, hogy Isten előtt minden ember felebarát, testvér. A klasszikus történet szerint a bölcs tanítót felkeresik tanítványai, s megkérdezik, meddig tart az éjszaka. Az egyik tanítvány elgondolásában akkor múlt el az éjjel, ha már a kutyát meg lehet különböztetni a báránytól. A másik szerint, ha a szőlőtőkét a fügefától. A mester egyik választ sem tartja helyesnek, majd így felel: „Akkor múlik el az éjszaka, ha rá tudsz nézni a másik ember arcára, s elég világos van ahhoz, hogy testvéred arcát fölismerd benne.” Itt ér össze már az ószövetségben az Isten és a felebarát szeretete.
2. Nem tudjátok, hogy Isten Lelke lakik bennetek? E világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. (1Kor 3,16–23)
Ahogyan az Istennek szentelt épületet, a templomot is szörnyű vétek profanizálni, megszentségteleníteni, ugyanúgy van testünk templomával is. Keresztségünk óta Isten lakást vett bennünk. Övéi vagyunk testestül-lelkestül, még szabadságunk ellenére is. A Lélek által ő szült új életre. Ha tehát beengedjük a világ, a szabadosság szellemét testi életünkbe, gondolatainkba, óhatatlanul megfertőződünk a rosszal. Nemcsak testünk betegszik meg, hanem lelkünk is kárt szenved. A kereszténynek istengyermeki méltósága tudatában is őrködnie kell a Szentlélek templomán, akárcsak az őskeresztényeknél az oszciáriusok (ajtónállók), akik az idegeneket nem engedték be a templomba.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
3. Én viszont azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért. (Mt 5,38–48)
Az Úr Jézus nemcsak beteljesíti az ószövetségi törvényt, hanem ezzel messze túl is lépi azt. Az ellenségszeretet a kereszténység és más vallások ütközőpontja, vízválasztója, ez a Krisztus-követő ember életstílusának fokmérője. Etikai szempontból esetről-esetre lehet vizsgálódni, meddig terjed a jogos önvédelem, szükség van-e bírói igazságszolgáltatásra, de a lényeg nem kerülhető ki: szeretet nélkül nem létezik építő megoldás. Sem egy konfliktusban, sem egy nézeteltérésben. A híradások és tapasztalataink szinte állandóan szembesítenek a kirekesztő türelmetlenség, az idegengyűlölet, a bosszú kártékony hatásaival.
Ha az isteni parancsot tekintjük mérvadónak, akkor nem is szabadna embereket barátra vagy ellenségre osztani. A legnehezebb helyzetekben is van alkalmunk, hogy imádkozzunk azért, aki minket megbántott, akivel nem értünk egyet. Nyilván másképp esik latba, ha egy közösség, egy társadalmi csoport okoz károkat a másiknak és úgymond az egész emberiség „közellenségévé” válik…
A keresztény ellenségszeretet nem a bűnnel való cinkos összekacsintás, nem a munkaadó vagy államhatalom, sem az egyes ember hatalmi visszaélésének elnézését jelenti, hanem olyan szemléletmódot, amely senkit sem rekeszt ki a megbocsátás, a szeretet gyógyító köréből. Akit ellenségnek tekintesz, az is olyan ember, mint te. A másik Krisztus, akiben van legalább annyi jóság, mint benned. Ez a közös alap, amelyből a keresztény ember kiindul. Istennel a másik emberben találkozunk, még oly módon is, hogy az talán visszautasítja – egyelőre – szerető közeledésünket. Jézus nemcsak minimális jó magatartást kér, mint az addigi törvény. Ne tégy semmi olyat másnak, amit nem szeretnél, hogy neked tegyenek. Ő szeretettel, kezdeményezéssel tölti meg, s így lesz hallatlanul új és bátor, újszövetségi szeretet: úgy bánjunk mindenkivel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak! Valamiképpen a mi saját, önző szeretetünkre apellál, hogy ebből induljunk ki. Az üdvösség törvényét hozza működésbe. Ő már legyőzte a rosszat.
A másik embert nekem nem legyőznöm kell, hanem „kiszeretnem” belőle azt, amiben egymásra hasonlítunk: az istenképiséget. A gonoszság csak a szeretettel oldható fel, győzhető le, semmisíthető meg. Nem pusztán erőszakmentesség ez, hanem az esztelenségig elmenő, életet feláldozó szeretet, amelyet Krisztus mutatott be a kereszt oltárán.
