31c4ec9cc0a6655cdd502a48aa9de829 scaled 1

Pápa: Arra lettünk teremtve, hogy egymás szemébe nézzünk – ne az okos telefonjainkat bámuljuk

A szemünk arra való, hogy örömet sugározzon, nem pedig arra, hogy egy virtuális világra tapadjon – mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa arra biztatta a fiatalokat, hogy álljanak ellen a kísértésnek, és ne forduljanak önmagukba. Az önmagukba fordulás ugyanis komoly veszélyt jelent a mai fiatalok számára: „a telefonképernyőre „tapadva” töltik el gyakran egész napjaikat. Isten azért teremtette a szemünket, hogy a másokét nézzük, másokra figyeljünk. Nem azért teremtette, hogy egy virtuális világot bámuljunk, amit a kezünkben tartunk, hanem hogy az égre, Istenre emeljük tekintetünket, és a mellettünk élők szemébe nézzünk.”

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A pápa a fentieket december 15-én az „Olasz Katolikus Akció” fiataljaihoz intézett rövid beszédében mondta.

Azt ajánlotta, elmélkedjenek egy „könnyen érthető, és nagyon fontos” igéről, amellyel Jézus buzdít bennünket.

„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19). Ezt a kérést az Úr valójában minden időben, minden keresztényhez intézi. Jézus egy egyszerű és nagyon fontos igét használ: „menjetek”.

Váratlan gondolatok

A pápa így folytatta:

Egyesek azt gondolhatják, hogy ahhoz, hogy valaki jó keresztény legyen, mindenekelőtt elmélkedésre van szükség. Ehelyett azonban Jézus azt mondja: Menjetek!
Döntő fontosságú ige hangzik el Jézustól, mert apostollá, misszionáriussá teszi a tanítványokat. És titeket is, kedves barátaim, arra hív, hogy menjetek! – mert Isten nem szereti, ha a kanapén lustálkodunk. Azt akarja, hogy mozgásban legyünk, úton legyünk, készek legyünk arra, hogy ha a sors úgy hozza, „oda tegyük magunkat”!

Hova menjünk?

A pápa a következő kérdéssel folytatta az elmélkedést: „Hova menjünk? Kihez?” A válasz egyszerű: „Mások felé – ahogyan Jézus az evangéliumban mondja – mindenki, és minden nemzet felé, anélkül, hogy bárkit is kihagynánk.”

Arra lettünk teremtve, hogy átadjuk másoknak Jézus megismerésének tapasztalatát – mondta.

A tekintetünk, a szemünk közvetíti a Jézussal való találkozás örömét, azt a barátságot, amely átalakítja életünket, azt a barátságot, amely az élet befogadására késztet, és lehetővé teszi, hogy felfedezzük annak szépségét. Mert, kedves fiúk és lányok, Jézust követni gyönyörű dolog: Gyönyörű felfedezni mindannyiunk iránti hatalmas szeretetét. Csodálatos dolog felfedezni azt a boldogságtervet, amit ő kigondolt nekem, neked, mindenkinek. Nagyszerű dolog felfedezni azt a rengeteg ajándékot, melyeket nagylelkűen ad nekünk, mindazt a meglepetést, amelyek csodával és reménnyel töltik meg életünket, amelyek szabaddá és boldoggá tesznek bennünket.

A pápa azzal folytatta, hogy missziós törekvéseink során egységben kell lépnünk másokkal.

Másokkal együtt

„Ahhoz, hogy Jézus szeretetéről tanúskodjunk, nem egyénileg, hanem együtt, csoportosan kell kimenni az emberek közé. Más szavakkal, össze kell fognunk, fel kell fedeznünk, hogy testvérek vagyunk egy olyan világban, amely hajlamos elszigetelni és megosztani az egyéneket, hajlamos az embereket szembe állítani egymással. Ez a világ azt mondja neked: ”Csak magadra gondolj, ne törődj másokkal!”
Ehelyett a titok éppen a másokról való gondoskodás. Ily módon az ember önmagáról is gondoskodik. Abból kell kiindulnunk, hogy minden embertársunkban nem ellenfelet, hanem csapattársat, Isten gyermekét látjuk. Ez az a lelkület, amellyel le lehet, és le is kell győzni a közömbösséget.”

Ferenc pápa arra biztatta a fiatalokat, hogy ne féljenek. Induljanak abban a tudatban, hogy Jézus mindig elkísér bennünket, mindig velünk van.

„Karácsonykor társunkká szegődött, útitársunk lett. És soha, de soha nem fog elhagyni minket. […] Hát nem csodálatos egy ilyen Istennel járni az utunkat? Egy olyan Istennel, aki a nagybetűs Barátunk, akiben mindig megbízhatunk?”

Forrás: Aleteia
Ford.: Kántorné Polonyi Anna

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.