Egy pap általános feloldozást adott a spanyolországi vasúti baleset áldozatainak, és vigaszt nyújtott az áldozatoknak és hozzátartozóiknak

A pap a baleset helyszínére sietett. “Általános feloldozást adtam, ahogy azt a bűnbánat szentségének teológiája tanítja. Katasztrófahelyzetekben egyéni gyónás nélkül is lehet általános feloldozást nyújtani.”

A telefon csöngése a 71 éves egyházmegyés pap, Fernando Fernández de Bobadilla szokásos napi teendőit szakította meg. Francisco Cerro toledói érsek kereste, hogy értesítse a tragikus vasúti balesetről, és tájékoztassa a halottak és súlyos sérültek esetlegesen ijesztően magas számáról. Fernández atya azonnal útnak indult, és a baleset helyszínén csatlakozott a már ott lévő, részben az ő egyházközségéhez tartozó első önkéntes segítőkhöz. „Borzasztó kép tárult elém. Össze-vissza bolyongó embereket, és a földön fekvő súlyos sérülteket és halottakat láttam.” – nyilatkozta a spanyol újságíróknak, ahogy azt a média, többek között a The Christian News is jelentette. A Toledo tartományban található falu, Urda közelében két nagysebességű vonat ütközött össze. A baleset halálos áldozatainak száma 70 körül jár, és mintegy 150 ember súlyosan megsérült. (A cikk írásakor még több súlyos sérült nincs túl az életveszélyen.)

“Általános feloldozást adtam, ahogy azt a bűnbánat szentségének teológiája tanítja. Katasztrófahelyzetben egyéni gyónás nélkül is lehet általános feloldozást nyújtani.”

Az atya azt tette, amit ott az adott pillanatban megtehetett, és amit rajta kívül senki más sem tudott megtenni: a sérülteknek a bűnbocsánatról beszélt és felkészítette őket arra, ha az Úr a mennybe szólítaná őket. Az imádság mellett segített a mentőknek a sérültek ellátásában is. Tartotta az infúziós zacskót, segített a sérültek fejét megtámasztani vagy éppen őket az alkalmi hordágyra emelni.

„Az egyik ember kezét fogom, a másiktól megkérdezem, hogy érzi magát és hol vannak fájdalmai, egy megint másiknak elmondom, hogy pap vagyok, és imádkozni fogok érte”

– mondta Fernández atya. Elmondta azt is, hogy az általa nyújtott vigaszra mennyire különböző módon reagáltak az emberek: míg az egyik megszorította a kezét, addig mások nem reagáltak, részben a sokktól vagy mert öntudatlanul feküdtek.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Az atya a halottakért is imát mondott. Ahogy mesélte: nem tudtam sokkal többet tenni, mint az egyik imát a másik után mondani, ahogy a holttesteket hozták ki a sérült kocsikból.

A balesetnél ellátott szerepére visszagondolva az atya úgy vélte, hogy ilyen szélsőséges helyzetekben az embernek egyszerűen éreztetnie kell a másikkal, hogy ott van vele egy másik ember, aki egy barátságos szót szól, aki szívesen veszi a közelségét, aki vigaszt nyújt.

„A lényeg az együttlét, a közelség éreztetése, hiszen az ilyen történések értelmét nem értjük, és logikus magyarázatuk sem segít semmit.”

Az atya a hite alapján meg van arról győződve, hogy Isten akkor is meg tudja szólítani az embereket, ha neki magának már hiányoznak a segítő szavak. „Biztosan hiszem, hogy Isten akkor is eléri a sebzett emberek szívét, ha az nekem már nem sikerül. Lehet, hogy az én közvetítő szerepem egyszerűnek tűnik és látszólag haszontalan – de Isten tudja, hogyan tud éppen a repedéseken keresztül is hatni.”

A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt írja az általános feloldozásról:

„Súlyos szükség esetén a kiengesztelődés közösségi formáját is lehet választani általános gyónással és föloldozással. Ilyen súlyos szükség a közvetlen halálveszély, amikor a papnak vagy papoknak nincs elegendő ideje-idejük meghallgatni valamennyi bűnbánó gyónását. Ilyen helyzet van akkor is, ha nincs elegendő gyóntató, aki a sok gyónó egyéni gyónását megfelelő időn belül meg tudná hallgatni, s ennek következtében a bűnbánók saját hibájukon kívül hosszú ideig nélkülözni kényszerülnének a szentségi kegyelmet vagy a szentáldozást. Ebben az esetben a föloldozás érvényességéhez a hívekben meg kell lenni a szándéknak, hogy súlyos bűneiket a lehető leghamarabb egyénileg meggyónják. Annak megítélése, hogy egy általános föloldozás szükséges feltételei megvannak-e, a megyéspüspökre tartozik. A hívők nagy száma egy nagy ünnepen vagy zarándoklatokon nem jelent ilyen szükséghelyzetet.” (KEK 1483)

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net
Fotó: AGERPRES/ Ismael Herrero (EPA)