Shakespeare Julius Caesar című színművében van egy szín, melyben Marcus Antonius egymaga van a nemrég meggyilkolt Julius Caesar holttestével. Bosszút akar állni a merénylőkön, tudván, hogy ezzel Rómát gyilkos őrületbe fogja kergetni. A színben ezeket a szavakat olvashatjuk: „Cry ‘havoc’ and let slip the dogs of war!”(Harcra fel! Oldjátok el a harc ebeit!) Vörösmarty Mihály fordításában az idézett hely így hangzik:
„És Caesar lelke száguldván boszúért,
S a hő pokolból jött Até vele
Száll e határra és uralkodói
Hangon kiáltja: Pusztitás! megoldván
A harc ebeit […]”
Ez a mondás társadalmunkban igen gyorsan játszódik le, ahogyan a támadó kedv és az anarchia pokoli rémálmába zuhanunk. Az angol „belligerence” (harciasság, hadviselés) szó a latin „bellum” (háború) és „genere” (viselni/hordozi) szavakból származik, vagyis azt jelenti, hogy valaki hadat visel.
A köznyelvben a harcias ember az, aki azon van, hogy bajt keverjen és elkötelezze magát egy erőszakos bosszú mellett. A harciasság atyja nem más, mint az, aki felszította a valaha történt legelső forradalmat Isten ellen: az ördög.
Mostanság egy rettenetesen harcias, támadó természetű társadalomban élünk.
Nagyon sokan arra hivatkoznak, hogy „felhúzzák” őket, vagyis hogy könnyen és gyakran megsértik őket annyira, hogy ezzel igazolható bosszúálló természetük makacssága és aránytalansága.
A támadó szelleműek magukat az igazságtalanság áldozatainak látják, akiknek szenvedése vagy vélt szenvedése elegendő indokot nyújt bármiféle pusztításra vagy vérontásra annak érdekében, hogy megszüntessék az igazságtalanságot.
Pusztítást végeznek a körülöttük lévő emberek életében. Mintha okokat keresnének (sőt okokra vágynának) arra, hogy dühösek legyenek, hogy a következményeket figyelmen kívül hagyva cselekedhessenek.
Ez a harciasság a mi templomainkban is fellelhető.
Nagyon sok mód létezik, amellyel szándékosan kiélezik közöttünk az ellentéteket a zenétől kezdve a szertartásokig és a vezetésig. A leggyűlöletesebb dolgok között, melyekkel a közösségi médiában összefutottam, néhány arról szólt, hogy a katolikusok valóban gyűlöletes ellenségeskedést tanúsítanak katolikus társaikkal szemben.
Gyakran megfigyeltem, ahogyan a Sátán röhög a mi körbe-körbe egymásra lövöldöző kivégzőosztagainkon. Ahogyan a szekuláris világban is, a harciasság teljes mértékben a hatalom megkaparintásáról szól.
Lesznek olyan alkalmak, amikor nem leszünk képesek elkerülni mások harciasságát, amikor védenünk és terjesztenünk kell az igazságot. Maga Jézus többször utal arra, hogy a szülő a gyermek ellen, a gyermek meg a szülő ellen fordul, midőn egyesek elfogadják és követik Krisztust.
Hogyan válaszoljunk a harciasságra? Hogyan tudnánk elhárítani magunktól az a vágyat, hogy a Sátánon és csatlósain kívül mindenkivel szemben harciasak legyünk?
A választ, úgy hiszem, Máté evangéliumában (11, 28-30) találhatjuk meg.
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Ebből láthatjuk, hogy életünkbe jönnek majd terhek, fájdalmak, igazságtalanságok és bánatok. Megkísért majd minket az, hogy a harciasságot harciassággal viszonozzuk. Krisztus minden bizonnyal a keresztfáig hordozta ezt a valóságot.
A válasz a szelídségre való hajlandóságunkban és képességünkben rejlik.
A szelídségnek rossz a híre: a szürkeség, a félénkség és a gyengeség jelének tekintik. Pedig a szelídség türelem, az az erény, amely a Szentlélek gyümölcse, és amire Szent Pál a Galatáknak írt levélben (5, 22) emlékeztet minket.
A türelem minden, csak nem gyengeség; a türelemhez hihetetlen erőre van szükség. Ez az az erő, amellyel Jézus a kereszten függött. Megmutatta az Ő erejét a türelemben és a kitartásban. El fog jönni az ítélet ideje. És igazságos lesz.
Az a képességünk, hogy szelídséget mutatunk a bántalmazással szemben, nem jelenti azt, hogy elnézzük a minket ért sérelmet, sem pedig azt, hogy engedjük, hogy lábtörlőként bánjanak velünk. Erős jellemre mutat, ami csökkenti a gúnyolódást és a kinevetést, és mindenki számára sokkal erősebb tanúbizonyságot nyújt.
A mi háborúnknak alapvetően az ördögre és annak erőire kell irányulnia; velük szemben semmi mást nem szabad mutatnunk, mint megvetést és erőt. Az ördögnek és démonainak nincs reményük a megtérésre. Ők örök kárhozatra vannak ítélve.
Ami pedig embertársainkat illeti, egészen a halál pillanatáig fennáll az esélye esetleges megtérésüknek, bármenyire csekély is.
Az Egyház a lelkek megmentéséért létezik.
Űzzük ki szívünkből és lelkünkből a harciasságot, mert ez segít nekünk elviselni Krisztus igáját, megélni az önzetlen szeretet képességét, és kimutatni a rendíthetetlen engedelmességet az Atya akarata iránt mindenben.
A mi kiáltásunknak, mely szabadon engedi a pusztítást és a harc ebeit, csakis az ördög és az ő csatlósai ellen kell szólnia.
Írta: Bill Peckman atya
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: churchpop.com
