BIY HU cover 304. nap

304. nap: Élet a halálon túl

Szerző: Fábry Kornél

Korszak: Makkabeus-felkelés

A hét testvér vértanúsága.

Történt, hogy hét testvért is elfogtak, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a (törvény tiltotta) sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket. Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készen vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint atyáink törvényeit áthágjuk.” Erre a király haragra gerjedt, és megparancsolta, hogy a serpenyőket és az üstöket tegyék a tűzre. Alighogy áttüzesedtek, nyomban megparancsolta, hogy annak, aki a többiek nevében is beszélt, tépjék ki a nyelvét, aztán nyúzzák le a fejéről a bőrt, és a kezét-lábát is vágják le. A többieknek és anyjának végig kellett nézniük. Amikor már egészen megcsonkították, megparancsolta, hogy még elevenen tegyék fel a tűzre, és süssék meg a serpenyőben. Míg a serpenyőből egyre áradt a füst, kölcsönösen biztatták egymást az anyjukkal, hogy hősiesen haljanak meg. Így beszéltek: „Isten, az Úr látja, és minden bizonnyal megkönyörül rajtunk, ahogy Mózes világosan megmondta énekében, amelyben ezekkel a szavakkal buzdít: Szolgáin megkönyörül.”

Amikor az első ilyen módon meghalt, a másodikat vezették oda, hogy megkínozzák. Hajastul letépték a fejéről a bőrt, aztán megkérdezték tőle: „Hajlandó vagy enni, még mielőtt ízenként szétszednénk a tested?” De ő atyái nyelvén azt felelte: „Nem!” Ezért sorra el kellett szenvednie ugyanazokat a kínokat. Amikor már a végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a Mindenség Királya föltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.”

Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor a nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette.

Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménységbe, hogy föltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”

Azon nyomban elővezették az ötödiket, és megkínozták. De az rászegezte tekintetét a (királyra), és azt mondta: „Bár magad is halandó vagy, hatalmadban van az emberekkel kényed-kedved szerint bánni. De ne hidd, hogy Isten elhagyta népünket. Várj csak, majd megtapasztalod hatalmas erejét, mert megbüntet téged is, utódaidat is.”

Utána a hatodikat vezették elő. Amikor közeledett a halála, azt mondta: „Ne ámítsd magad hiú módon! Mert magunk miatt szenvedtünk, hisz vétkeztünk a mi Istenünk ellen. Amiatt ér minket ennyi szörnyűség. De ne hidd, hogy büntetlen maradsz, hisz arra vetemedtél, hogy az Isten ellen tusakodj.”
Csodálnivaló, és örök emlékezetre méltó az anya, aki végignézte, mint halt meg mind a hét fia egyetlen napon. Erős lélekkel viselte, bízva az Úrban. Mindegyiküket buzdította, atyáik nyelvén, nemes érzelmekkel eltelve. Asszonyi érveit férfiúi bátorsággal toldotta meg. Ezt mondta nekik: „Nem tudom, hogyan öltöttetek testet méhemben. Nem én ajándékoztam nektek a lelket és az életet, nem én fűztem össze elemeiteket csodálatos módon, hanem a mindenség Teremtője, aki az emberiséget alkotta és létet adott mindennek. Ha most törvényeiért semmibe veszitek, irgalmában visszaadja nektek a lelket és az életet.”

Antiochusz azt hitte, hogy megveti, és arra gyanakodott, hogy szidalmazza. Ezért a még életben levő legfiatalabbat nemcsak szavakkal igyekezett rábeszélni, hanem esküvel is biztosította, hogy ha eltér atyái törvényeitől, gazdaggá és boldoggá teszi; barátjává fogadja, felruházza magas tisztségekkel. De az ifjú semmiképp nem vetett rá ügyet. Erre a király odahívatta az anyát, és rábeszélte, tanácsaival mentse meg fiát. Csak hosszú rábeszélésre vállalkozott rá, hogy meggyőzi fiát. De odahajolt hozzá, kigúnyolta a zsarnokot, és atyái nyelvén így beszélt: „Gyermekem, légy könyörülettel irántam! Kilenc hónapig hordoztalak méhemben, három esztendeig dajkáltalak, és egész mostanáig neveltelek (és tápláltalak). Gyermekem, kérlek, tekints az égre, és nézz a földre és mindarra, ami rajta van! Gondold meg, hogy Isten semmiből teremtette és az emberi nem is ugyanígy keletkezett. Ne félj ettől a hóhértól, légy méltó bátyáidhoz! Vállald a halált, hogy a könyörület napján majd bátyáiddal együtt visszakapjalak.”
Alighogy befejezte szavait, az ifjú megkérdezte: „Mire vártok? Nem a király parancsának engedelmeskedem, hanem a törvényre hallgatok, amelyet Mózes adott atyáinknak. De te, aki annyi szörnyűséget kiagyaltál a zsidók ellen, te nem menekülsz meg Isten kezétől. Mi bűneink miatt szenvedünk. Ám ha haragszik is ránk egy kis ideig fenyítésül és büntetésképpen az élő Isten, egyszer újra megkönyörül majd szolgáin. De te, istentelen, te ne bízd el magad gőgödben, s ne táplálj hiú reményeket, amikor kezet emelsz az ég szolgáira, mert nem kerülöd el a mindenható és mindent látó Isten ítéletét. Amikor testvéreink elviselték a rövid ideig tartó szenvedést, a mulandó élet ellenében elnyerték Isten szövetségének ígéretét. Te azonban megkapod Isten ítéletekor gőgöd méltó büntetését. Mint bátyáim, én is odaadom testemet és életemet atyáink törvényeiért, és az Istenhez folyamodom, könyörüljön meg hamarosan népünkön, neked meg kínok és gyötrelmek árán adja tudtodra, hogy csak ő az Isten. A Mindenható haragja pedig, amely méltán gerjedt föl egész népünk ellen, érjen véget rajtam és bátyáimon.”

A király eszeveszett haragra gerjedt. Még kegyetlenebbül bánt vele, mint a többiekkel, mert a gúnyos szavak mélyen sértették. Tehát ez is meghalt ártatlanul, minden reményét az Úrba vetve. A fiúk után utolsóként az anyjuk is meghalt.
De ezzel legyen elég az áldozati lakomából és a kegyetlen kínzásokból.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Az igazak és az istentelenek sorsa.

Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték,
elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul.
Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. Az istentelenek meg a lelkületük szerint bűnhődnek majd, azok, akik megvetették az igazat és elpártoltak az Úrtól. Mert boldogtalan, aki megveti a bölcsességet és a fegyelmet: hiú a reményük, hiábavaló a fáradozásuk, hasztalanok a tetteik. Esztelenek az asszonyaik, gonoszak a gyermekeik, és átkozott a nemzetségük.

Jobb dolog a gyermektelenség, mint az istentelen utódok.

Boldog a magtalan, aki nem szennyezte be magát, akinek ágya nem ismerte a bűnt. Termékenysége majd kiderül a lelkek látogatásának idején. Boldog a herélt is, aki nem követett el kezével törvénysértést, aki nem forgatott elméjében semmi gonoszat az Úr ellen, mert elnyeri hűsége nagyszerű jutalmát, és örvendetes öröksége lesz az Úr templomában. Mert nagyszerű a nemes törekvés gyümölcse, és a bölcsesség gyökere nem pusztul el.
A házasságtörők gyermekei azonban nem boldogulnak, és a bűnös ágy ivadéka elpusztul.
Ha soká élnek is, akkor sincs becsületük, és öregkoruk végül dicstelen lesz.
Ha azonban korán meghalnak, akkor az ítélet napján sem reményük nem lesz, sem vigaszuk.
Mert az istentelen nemzedéknek gonosz a vége.
Jobb az erénnyel párosult gyermektelenség, mert halhatatlan az emlékezete, mivelhogy Isten is, ember is elismeri.
Ha jelen van, utánozzák; ha távol van, vágyódnak utána; koszorú van a fején, és örökké ünnepli diadalát, mert győzött a tisztes küzdelemben.
De nincs haszon az istentelenek gyerekhadából, és a fattyúhajtás nem bocsátja mélyre gyökerét, sem szilárd alapra nem tesz szert.
Mert ha ideig-óráig burjánzó ágakat hajt is, mivel nincs tartása, megingatja a szél, és a viharok ereje gyökerestül kitépi.
Körös-körül letöredeznek a még fejletlen ágak, és a gyümölcsük élvezhetetlen, éretlen és ehetetlen, semmi hasznát nem lehet venni.
Mert a törvénytelen egyesülésből támadt gyermekek a bűnt tanúsítják, amikor Isten ítélkezik a szüleik fölött.

Az igaznak korai halála.

Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától.
Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor.
Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete.
Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét.
Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket.
Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg.
Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre,
hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.
Az elhunyt igaz elítéli az élő istenteleneket, és a korán beteljesedett ifjúság a bűnösnek években gazdag életét.
Mert látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte biztonságba.
Látják, és becsmérlőleg szólnak róla, de az Úr majd gúnyt űz belőlük.
Akkor hullává lesznek, megvetetté, és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja őket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti őket, végső pusztulásra jutnak, gyötrődniük kell, és elenyészik az emlékük.

Igazak és istentelenek az ítéletkor.

Reszketve jelennek meg számot adni bűneikről, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Vállalkozásodat alapozd meg odakinn,
készítsd elő kinn a szántóföldön,
s aztán fogj hozzá házat építeni.

Ok nélkül ne tégy más ellen tanúságot!
Ne vezess félre senkit az ajkaddal!

Ne mondd:
„Ahogy ő tett, úgy teszek én is,
megfizetek neki tetteihez mérten.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Istenünk, dicsőítünk téged és nagyon köszönjük a mai napot… Urunk, hálát adunk a hűségedért. Köszönjük a te hűségedet. Segíts nekünk megérteni, hogyan lehetünk mi is hűségesek hozzád! Segíts megérteni, mikor van itt az ideje annak, hogy tanúságot tegyünk rólad! Segíts megérteni, mikor kell szilárdan kiállnunk! Segíts megérteni, mikor van itt az ideje annak, hogy nap mint nap hirdessük a te jóságodat és hatalmas tetteidet az életünkben, Urunk, Istenünk! Néha nehéz megtalálni annak megfelelő módját, ahogyan rólad kellene beszélnünk, nehéz tudni, mikor kell szilárdan kiállnunk, vagy épp hallgatnunk. De segíts minket, hogy bölcsességben járjunk! Segíts minket, hogy a te akaratod szerint éljünk! Jézus nevében kérünk, segíts minket, hogy mindig mindent megtegyünk, amit csak tudunk azért, hogy megvalósuljon életünkben a te akaratod! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ahogy már előre jeleztem, a mai nap olyan „16-os korhatár besorolású” volt, ami a Makkabeusok második könyve 7. fejezetét illeti. De ez az egyik kedvenc fejezetem a Makkabeusok könyveiben. És nem a kínzások, az erőszak miatt. Hanem a hűség miatt. Egyszerűen lenyűgöző, igaz? Erről már beszéltünk korábban: a Makkabeusok első könyvében harcokról olvasunk, a második meg szinte teljesen tanúságtételekből áll. Az első könyvben harcosok vannak. El fogunk jutni ide a másodikban is, de most ott tartunk, hogy a Makkabeusok első könyve a harcosoké, a második pedig a tanúké. Ez kulcsfontosságú és teljesen világos.

Annyira nehéz egyáltalán elkezdeni beszélni ennek a hét testvérnek és az édesanyjuknak a tanúságtételéről. Mert az ő tanúságtételük nemcsak arról szól, hogy hűségesek ahhoz, amire meghívást kaptak. Az, hogy nem hajlandók kompromisszumot kötni, elképesztő bátorságra vall. Gondoljunk csak bele: Eleazártól tegnap, és ma a hét testvértől és édesanyjuktól csak ennyit kértek: „Egyetek meg egy darab disznóhúst. Ennyi. Ha megesztek egy falat szalonnát, hazamehettek. Csak ennyit kell tennetek. Egyetlen törvényszegés. Csak egyszer kössetek kompromisszumot, és az életetek hátralévő részében hűségesek lehettek az Úrhoz”.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1027

Ez volt a kísértés a kompromisszumra, amit a fiúk és az édesanyjuk teljesen és visszavonhatatlanul elutasítottak. És ezt annyira szeretem. Azt hiszem, a második testvér az, amikor előlép, és a király azt mondja neki: „Hajlandó vagy enni, még mielőtt ízenként szétszednénk a tested?” De ő atyái nyelvén azt felelte: »Nem!«” (2Mak 7,8) Egyszerűen: Nem! Egy másik fordításban így hangzik: „Soha.” Tehát egy nagyon határozott, megingathatatlan NEM. És ez annyira jó. Annyira erőteljes. 

De nemcsak az ő hűségükről van itt szó. Figyelmesnek kell lennünk, mert ezek a deuterokanonikus könyvek rengeteg keresztény teológiát adnak nekünk. Mit értek ezen? Az édesanya az egész Szentírásban egyedülálló módon egyszer csak kijelenti, hogy Isten a világot és az emberi nemet „a semmiből teremtette” (2Mak 7,28). Aztán: Talán észrevetted, hogy az elmúlt több mint 300 napban nem nagyon esett szó a túlvilágról. A zsidóságban – legalábbis akkor, amikor az Ószövetség könyvei íródtak – nem volt nagy hangsúly az élet utáni életen. Tudtak a Seolról, ami a holtak birodalma, de nem volt erős kinyilatkoztatás az egész témáról. De ezekben a könyvekben – a Makkabeusokban és a Bölcsesség könyvében – Isten kinyilatkoztatást ad a halottak feltámadásáról. Emlékezzünk: a farizeusok hittek a feltámadásban, a szadduceusok nem.

Ez volt az egyik nagy különbség köztük. De itt, a Makkabeusok második könyvében és a Bölcsesség könyvében azt látjuk: „igen, szilárdan hiszünk a halottak feltámadásában. Hiszünk az életben a halál után”. Ez korábban nem volt hangsúlyos az Ószövetség többi részében. Itt azonban mindegyik testvér és az édesanyjuk hatalmas bizalommal és hittel áll helyt, mert tudják: ez nem a vég. És ez nekünk is annyira fontos! Mert a mi világunkban sokszor úgy élünk, mintha ez lenne az egyetlen világ, az egyetlen élet.

Ez az élet valóságos, ez a világ jó, Isten teremtette. Ajándék. De nem ez az egyetlen világ, nem ez az egyetlen élet. Szinte mondhatnánk, hogy ez olyan, mint egy „elő-élet”. Valódi élet? – Igen. De egyben előkészítés is. Az autó például az útra van tervezve – nem az út a cél, hanem az út vezet a célhoz. Ez a világ jó, de megtört, nem a végső otthonunk. És ezt a Makkabeusok második könyve, valamint a Bölcsesség könyve újra és újra megerősíti. Ráadásul a testi feltámadásba vetett hit jelenik itt meg Krisztus előtt 160 körül. Ez egy fontos állomás a túlvilágba vetett hit fejlődésében, ugyanis Jézus a feltámadásával és a megdicsőült testben való megjelenésével pont ezt fogja megerősíteni kicsit kevesebb mint 200 évvel később. Ez pedig hitünk alapja.

Két gyors megjegyzés. Az egyik a második Makkabeus-könyvhöz kapcsolódik. A 7. fejezet végén (42. vers) van egy nagyon erős mondat. Miután a hét testvér meghal, és az édesanyjuk is meghal, a szerző – a narrátor – így zárja le az elbeszélést: „De ezzel legyen elég az áldozati lakomából és a kegyetlen kínzásokból”. Egy másik fordításban kb. így hangzik: „Elég volt. Ennyi elég.” Mintha azt mondaná: „nem azért beszélünk ezekről a kínzásokról, hogy bárkit is felzaklassunk, hanem a tanúságtétel miatt”. És ez olyan erőteljes. Mert látjuk: maga a szerző is megrendült. És remélhetőleg mi is, mint hallgatók és olvasók.

Végül pedig jöjjön a Bölcsesség könyve. Annyira jó a 3. fejezet eleje: „Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték (Bölcs 3,1-2).

Ez kulcsfontosságú! Itt látszik, hogyan van jelen Isten ebben az egészben, és egyben kifejezi a keresztény hitünket. Olvassuk el még egyszer: „Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.” Azok látják így, akik úgy gondolkodnak, mintha ez a világ lenne az egyetlen világ. „De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre” (Bölcs 3,1-8).

Ez nem gyönyörű? Ez a reményünk! A keresztény remény! Az örök élet reményéről beszél. És szól egy megtisztulási folyamatról is, erről még többet hallunk majd a második Makkabeusok 12. fejezetében, ahol szó van a halál utáni tisztulásról – amit mi, katolikusok és ortodoxok tisztítótűznek, purgatóriumnak vagy a megtisztulás helyének nevezünk. Erre azért van szükség, mert vannak dolgok, amelyekhez a szívünk ebben az életben ragaszkodik, de az örök életben már nem ragaszkodhat hozzájuk. És ezért szükséges egy megtisztulási folyamat, amelyben Isten alkalmassá tesz minket a mennyre.  „Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul.” Ez a megtisztulás képe – annyira erőteljes.

Aztán tovább megy, és a halál valóságáról beszél – meg arról, hogyan kell keresztényként tekintenünk a halálra. Az Ószövetség kultúrájában, ha valaki áldott volt, annak jele lehetett a hosszú élet vagy a sok gyermek. És ezek valódi áldások. Bár a mi kultúránkban sokszor inkább tehernek látják a gyerekeket – pedig nem azok. Jó, néha „költségesek”, de még inkább áldások. És a hosszú élet is áldás. De az örökkévalóság fényében, a feltámadás és a halhatatlanság fényében a Bölcsesség könyve ezt mondja: „Boldog a magtalan, aki nem szennyezte be magát, akinek ágya nem ismerte a bűnt” (Bölcs 3,13). Vagyis: az a nő, akinek nincs gyermeke mégis boldog, ha igaz és erényes. Aztán így folytatja (14. vers): „Boldog a herélt is, aki nem követett el kezével törvénysértést.” Gondoljunk bele: az ókori zsidó kultúrában egy herélt, aki nem lehetett apa, másodrendűnek számított. A Második Törvénykönyv 23,2 alapján nemigen vehetett részt a templomi kultuszban. És mégis, Isten igéje ezt mondja róla: „elnyeri hűsége nagyszerű jutalmát, és örvendetes öröksége lesz az Úr templomában.” Ez az a bölcsesség, amit elveszítünk, ha a Bölcsesség könyve nincs a kánonban. Ez Isten ihletett igéje! És tovább megy: A házasságtörők gyermekei azonban nem boldogulnak, és a bűnös ágy ivadéka elpusztul. Ha soká élnek is, akkor sincs becsületük, és öregkoruk végül dicstelen lesz. Ha azonban korán meghalnak, akkor az ítélet napján sem reményük nem lesz, sem vigaszuk (Bölcs 3,16-18).

Miért nincs reményük vagy vigaszuk azoknak, akik megmaradnak őseik bűnében? Az örökkévalóság miatt, hiszen az a mi végső reménységünk. Mert több vár ránk, mint csupán ez az élet.

Van itt még valami… A Bölcsesség könyve arról is beszél, hogy még ha a gonoszok hosszú életet élnek is, annak önmagában nincs igazi értéke. Így olvassuk: „Ha sokáig élnek is, semmibe veszik őket, és öregkoruk végül tisztelet nélkül marad”.

A Szentírás ezután arra tanít bennünket, hogy jobb igaz emberként fiatalon meghalni, mint igazságtalanul élve hosszú életet megérni.

De miért?

Az örökkévalóság miatt!

Mert az élet több annál, mint amit itt, a földön megtapasztalunk. Az élet sokkal több, mint ez a földi élet. Értitek, mire gondolok? Nem az a lényeg, hogy milyen hosszan élünk itt a földön, hanem, hogy hogyan…

Szinte már restellem, hogy újra meg újra elismétlem ezt, de annyira fontos, hogy valóban megértsük!

Itt vagyunk a Makkabeusok második könyvénél, és közben a Bölcsesség könyvét is olvassuk. Ez a két könyv olyan szemléletmódot ad nekünk, keresztényeknek, amelynek fényében egészen másként tekinthetünk az életünkre.

És az egyik legfontosabb üzenet, amelyet magunkkal vihetünk, éppen ez: az élet több, mint a földi élet. És Isten a tenyerén hordoz bennünket.

Ez pedig azt jelenti, hogy még ha rövid életet kapunk is, jobb azt igazságban, erényesen megélni, mint hosszú, de tékozló életet élni. Jobb egy rövid, de igaz élet, mint egy hosszú, amelyet hiábavalóságokra fecsérlünk. Sőt, ahogyan a Szentírásban olvastuk, még gyermektelennek lenni is jobb, mint igazságtalanul, bűnben élni.

Ugyanakkor természetesen a gyermekek Isten áldásai, és a hosszú élet is Isten ajándéka!

Ezért mindezekért imádkozunk. Imádkozunk a gyermekáldásért. Különösen azokért a házaspárokért, akik annyira vágynak gyermekre.

Imádkozunk a hosszú életért is. Mindannyiunkért, és különösen azokért, akik hosszú életre vágynak.

De mindezek fölött van valami, ami még fontosabb. A legfőbb érték, a mindennél fontosabb: maga Isten. Jobb egy rövid élet, amelyben Istent választjuk, mint egy hosszú élet, amelyben nem Őt választjuk.

Értitek, mire gondolok? Remélem, hogy igen. Egyik születésnapomon valaki nem azt kívánta, hogy „Isten éltessen sokáig!”, hanem, hogy „Isten éltessen örökké!”. Azt hiszem, ez a helyes keresztény szülinapi köszöntés.

Hát, micsoda nap ez a mai! Milyen hihetetlen ajándékot kaptunk a mai szentírási olvasmányokban! Egyszerűen… nem is tudom, mit mondhatnék még.

Azt hiszem, mára eleget beszéltem! Kedves bibliaolvasók, imádkozom értetek! Kérlek benneteket, imádkozzatok értem is!

Avatar photo

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. Kedves Kornél Atya !Elég hosszú volt mar ez a földi élet,öreg vagyok,volt jó is rossz is,azert is imádkozom hogy mielöb tudjam meg milyen az örök élet!Isten áldja Kornél Atyát!

    Válasz