jd vance vp debate getty Custom

Egy imádság az alelnöki vita előtt

JD Vance republikánus alelnökjelölt közzétette annak az imádságnak a szövegét, amelyből erőt merített az alelnöki vita előtt. Az ima szövegét egy pap küldte neki, mielőtt október 1-jén New Yorkban színpadra lépett.

Vallásos és nem vallásos emberek egyaránt egyetérthetnek abban, hogy akár a meghallgatott imának köszönhető, akár nem, Vance a vitán olyan éles elméről, tanulékonyságról és ékesszólásról tett tanúbizonyságot, amely elbizonytalanította mind a demokratákat, mind az őket támogató fősodratú média nagy részét.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

„Egy pap barátom küldte nekem ezt az imát, mielőtt színpadra léptem. Abban a reményben osztom meg, hogy valaki ugyanolyan jelentőségteljesnek találja, mint én” – írta a republikánus alelnökjelölt az X közösségi médiában megosztott bejegyzésében.

Az ima szövege a következő volt:

 „Ó kimondhatatlan, végtelen Teremtőnk, aki bölcsességed kincseiből létrehoztad az angyalok három hierarchiáját, csodálatos rendbe rendezted őket a tüzes egek fölé, és művészi ügyességgel rendezted el a világegyetem régióit, Téged hirdetnek a fény és a bölcsesség igazi forrásának és a minden dolgok fölött álló őseredetnek. Öntsd ki fényességed sugarát elmém elsötétült területeire, oszlasd el lelkemről a kettős sötétséget, amelybe beleszülettem: a bűnt és a tudatlanságot.

Te teszed ékesszólóvá a kisgyermekek nyelvét. Csiszold meg beszédemet, és áraszd ajkamra áldásod jóságát. Adj nekem éles elmét, emlékezőképességet, tanulási készséget, értelmezésben való ravaszságot és beszédben való ékesszólást. Vezesd munkámat a kezdetektől fogva, irányítsd előrehaladását és juttasd el a bevégzésig, Uram, aki valóságos Isten és valóságos Ember vagy, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.”

A katolikus hitre megtért Vance nem fél kimondani a véleményét égető témákról és beszélni hitének a politikai tudatformálásban betöltött szerepéről. Mind demokrata ellenfelei, mind a mainstream média részéről sok éles támadásban volt része, amióta Donald Trump korábbi elnök alelnökjelöltje lett.

A vita során egészen másképpen viselkedett, mint amire Tim Walz demokrata jelölt számított (nem is beszélve a médiáról, amely megpróbált erre valamiféle magyarázatot találni és leszólni). Békülékeny volt és kedves, de nem félt támadásba lendülni. Többek között szembesítette ellenfelét azzal, hogy arra akarják kényszeríteni a katolikus kórházakat, hogy akaratuk ellenére abortuszokat végezzenek. „Akkor is lehetünk nagy és sokszínű ország, ha tiszteletben tartjuk a lelkiismereti szabadságot, és az országot baba- és családpártibbá tesszük” – mondta.

Mindezek ellenére egyes konzervatívok és vallásosok kritizálták Vance vitán nyújtott teljesítményét, mondván, hogy nyíltabban is felléphetett volna az abortusz ellen. Ezekre a kritikákra Rod Dreher konzervatív kommentátor válaszolt az X-en, ahol úgy fogalmazott, hogy Vance-nek politikusként kell megbirkóznia a „világgal úgy, ahogy van”. „Vance világossá tette, hogy az amerikai emberek nem ott állnak, ahol az életpártiak. A politikusoknak úgy kell reagálniuk a világra, ahogy az van, nem pedig úgy, ahogyan mi szeretnénk, hogy legyen. Mi, életpártiak, nem hagyhatjuk, hogy a „tökéletesség” az „elérhető jó eredmény” ellenségévé váljon” – írta Dreher.

Bár a legtöbb kommentátor óvatosnak tűnik azzal kapcsolatban, hogy a vitának lesz-e érzékelhető hatása a november 5-i választásokra, azt elismerték, hogy Vance lenyűgöző teljesítményének igenis lehet hatása.

Ha ez megtörténik, talán azt is mondhatjuk, hogy egy imával kezdődött…

Forrás: Catholic Herald

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. INRI,
    Jézus szive bizom benned…az, hogy JD Vance republikánus alelnökjelölt katolikus jó elöjel.
    Habemus Papam…

  2. Ez még csak a kezdet. Vance az USA elnöke lehet egy napon. Nagy szerencséje D. Trumonak, hogy ilyen alelnököt talált maga mellé. Különös, hogy az értékes emberek,
    mindíg a konzervatív oldalon tűnnek fel…