A legjobb válasz arra, ha valaki akadályokat gördít az utadba

Az Avilai Szent József kolostornak, a sarutlan karmeliták első kolostorának megalapítása különféle fordulatokban bővelkedett. Avilai Szent Teréz viszont épp e fordulatokon keresztül mutat nekünk bámulatra méltó példát magabiztosságból és kitartásból.

Hogy Teréz makacs lett volna? Nem, ő inkább kitartó és lelkes volt. Az a szilárd meggyőződés vezérelte, hogy terve idővel sikerülni fog, annak ellenére, hogy számos ellenállásba ütközött, amikor 1560-ban kifejezte azt a vágyát, hogy egy kolostort akar alapítani. Olyan kolostort, ahol a Kármel Eredeti Szabálya jobban érvényesül, mint a Megtestesülés kolostorában, ahol 26 évvel korábban letette fogadalmát. Az Önéletrajz (1562) című könyvében részletesen beszámol a tervéhez kapcsolódó összes fordulatról.

Hogy egy nő, egy karmelita apáca a 16. század közepén új kolostort akarjon alapítani szigorúbb szabályokkal, az két hosszú éven át színtiszta őrültségnek számított, és enyhe kifejezés, ha azt mondjuk, hogy egyesek akadályokat gördítettek az útjába! Elöljárói arra kérték, hogy felejtse el az egészet, a gyóntatója sem támogatta, Avila népe pedig egyenesen őrültnek nevezte… Ám mindez nem szegte a kedvét, töretlenül bízott tervének sikerében, mert tudta, hogy az Istentől származik. „Mindig szilárdan meg voltam győződve arról, hogy az ügy sikeres lesz” – írta. Ez nem makacsság volt, mert amikor felettesei arra kérték, hogy adja fel, engedelmeskedett. Tudta, hogy a kolostor létre fog jönni, és türelmesen várt. Teréznek éppen ez a türelme az, ami csodálatot vált ki. Ez az Istenbe vetett bizalomból és az elöljárói iránti engedelmességből álló szelíd türelem végül elnyeri a jutalmát.

Miután látomása volt a pokolról, Teréznek egyetlen vágya maradt: elmenekülni a világ elől és vezekelni. De ez nem volt lehetséges az avilai Megtestesülés kármelita kolostorban, amely nem volt egy túlságosan „zárt” zárda, inkább „tágas volt és nagyon kellemes”. „Úgy éreztem, hogy túlságosan kényelmes életet élek” – mondta Teréz. Ezért elhatározta, hogy létrehoz – néhány rendtársa támogatásával – egy olyan zárdát, ahol szigorúan betartják a Rendi Regulát. Vágyait Isten is megerősítette: „Egy nap áldozás után Ő Felsége (az Úr) nagy ígéreteket tett, hogyha fel nem hagyok a kolostoralapítással, Ő nagyon meg fogja segíteni, s hogy nevezzük el Szent Józsefről, mert egyik kapuját ő fogja őrizni, a másikat Miasszonyunk, és Krisztus lesz velünk.” – írja Szent Teréz 1561-ben az Önéletrajzban.

Rengeteg akadály és üldöztetés

Teréz elmondta tervét a gyóntatójának, aki a pénzhiány miatt kevéssé bízott a projektben, de azt javasolta neki, hogy beszéljen a rend tartományfőnökével, Ange de Salazar atyával. Ő azt ígérte, hogy segít Teréznek és társainak, és hogy az új rendet a fennhatósága alá veszi. Teréz azonban ekkor még nem volt túl a nehezén. „Alig szereztek tudomást a városban a tervünkről, máris heves üldözés indult ellenünk, amelyet nagyon hosszú lenne elmesélni. Mennyi csípős megjegyzés, mennyi gúnyolódás! Azt mondták rólam, hogy őrült vagyok, ha arról álmodozom, hogy elhagyom a kolostort, ahol addig olyan jól éltem. És amikor a provinciális azt tapasztalta, hogy egyedül állt ki mindenki mással szemben Teréz mellett, ő is hátat fordított neki. A Teréz által talált, „kedvező helyen levő, de nagyon kicsi” ház megvásárlására vonatkozó szerződés aláírásának előestéjén meggondolta magát. „Azt mondta, hogy a tervezett bevételünk se nem biztos, se nem elegendő, és hogy túl nagy az ellenállás a projektünkkel szemben” – számolt be erről kissé keserűen Teréz.

 „Alighogy elöljárónk visszavonta beleegyezését, gyóntatóm megparancsolta, hogy ne is gondoljak többet erre a dologra; és csak a Jóisten a megmondhatója, mennyi fájdalom és szenvedés árán jutottam el idáig!” – írja. – „A többi kármelita nővér azzal támadott, hogy ez sértés volt ellenük; hogy eddig sem akadályozott engem semmi abban, hogy zárdámban jól szolgáljam Istent, mint oly sokan mások, akik jobbak nálam; hogy nem szerettem a szerzetünket, és hogy jobban tettem volna, ha inkább bevételeket szerzek neki, mintsem hogy máshová akarjam vinni…”

De e viszontagságok ellenére Teréz nem volt sem csalódott, sem lázadó. Azt vallotta, hogy abban a pillanatban megkapta „azt a nagy kegyelmet, hogy mindezek miatt nem kell aggódnia”. „Ezért olyan könnyedséggel és elégedettséggel vonultam vissza vállalkozásomtól, mintha az semmibe sem került volna. (…) Mivel úgy véltem, hogy mindent megtettem, ami a hatalmamban állt, hogy véghezvigyem, amit Urunk parancsolt nekem, úgy tűnt, hogy nem vagyok köteles többet tenni; ezért nyugodt és elégedett voltam, ottmaradtam a kolostorban, ahol voltam, végig szilárdan meggyőződve arról, hogy ez a terv megvalósul, még ha nem is láttam, hogy ez mikor és milyen eszközökkel következhet be”.

Váratlan szerencsés fordulat

Valamivel később Teréz találkozott a Jézus Társasága kollégiumának új rektorával, Gaspar de Saint Lazare atyával, „egy tiszta, szent lélekkel, aki különleges kegyelmet kapott az Úrtól a lelkek megkülönböztetésére”, ahogy Teréz jellemezte őt. Ez a találkozás éppen akkor jött létre, amikor Teréz ismét érezte az Úr „sürgetését”, hogy „vegye újra elő az alapítás ügyét”. De ezúttal az új elöljáró és a gyóntató atya is felismerik, hogy a terv Istentől származik, és nem akadékoskodnak, mindazonáltal azt kérik tőle, hogy az ügyet a legnagyobb titokban bonyolítsák le. Így Teréz folytatta tervét. Megkérte húgát, Juana de Cepeda y Ahumada-t, hogy vegye meg a házat, és a nagyobb diszkréció érdekében úgy rendezze be, mintha a sajátja lenne. Ami a fedezetet illeti, „úgy tetszett az Úrnak, hogy olyan módon intézze el nekünk, amelyet túl hosszú lenne elmesélni” – írta Teréz, utalva arra a jelentős összegre, amelyet bátyja, Laurent de Cepeda küldött neki Peruból 1561-ben, anélkül, hogy bármit is tudott volna a terveiről.

Végül 1562. február 7-én Teréz megkapta IV. Pál pápa felhatalmazását a Szent József kolostor alapítására. A pápa lényegében engedélyt adott arra, hogy magában Avila városában vagy annak falain kívül és az egyházmegye püspökének fennhatósága alatt a Kármel-hegyi rendhez tartozó apácák kolostorát megalapíthassa, a kezdetleges szigort követve.

„Mivel minden készen állt az alapításhoz, úgy tetszett Urunknak, hogy éppen Szent Bertalan ünnepének napján néhány lány beöltözött a rendi ruhába, templomunkban pedig elhelyezték a legszentebb Oltáriszentséget; és így törvényesen felépült 1562-ben, a hatóságok minden szükséges jóváhagyásával, dicső Szent József atyánk kolostora”. Sok megpróbáltatás után 1562. augusztus 24-én így megalapították az első megreformált Kármel kolostort.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia