Dicsfény és szenvedés

A nándorfehérvári győzelem emlékére ugyan külön ünnepként is szerepel Urunk színeváltozása, de ilyenkor, nagyböjtben újabb tartalmakkal és mélységekkel gazdagodik. Ahogyan a híres festményeken a főszereplő arcára vetődik a fény, és onnan terjed szét a festmény többi alakjára, mi is azért megyünk fel Krisztussal és az apostolokkal a Tábor hegyére, hogy életünket előre és visszafelé is az Úr dicsőségének „bűvköréből” értékeljük. A Jézust körülölelő fény, a hit világossága érteti meg velünk sötétségeinket, és életünk megannyi történését.

Lukács evangélista leírja, hogy Jézus, a három bizalmas apostol társaságában, a Tábor hegyén színében elváltozik, az ószövetséget képviselő Illés és Mózes között megmutatkozik isteni dicsősége, mely egyszerre csodálatos, megrendítő és elmondhatatlan. A hegy egyébként is az istenközelség, az Istennel való találkozás helye. A Jézusból áradó dicsőséges fény ragyogása bepillantást enged abba az isteni életbe, amelyben neki is, apostolainak is része lesz a szenvedés után. Egy pillanatra jelzi feltámadott állapotát, azt, hogy ő Isten fia: a szomorú közeljövő ellenére diadalmaskodik saját halálán is. Ez a pillanatnyi epifánia (istenjelenés) – megerősítés, bátorítás, beavatás az isteni titkokba. Akiket Isten arra méltóknak tart, azokat megízlelteti velük már a földön az ő mennyei dicsőségének édességét, hogy a szenvedések és megpróbáltatások idején legyen miből erőt meríteniük, s ne felejtsék: ilyen jövő vár rájuk is. Csak előbb azt az utat végig kell járniuk, mint Krisztusnak. A szenvedésen át, a dicsőségbe.

Szent Lukácsnál, mint mindig, most is fontos mozzanat, hogy Jézus imádkozik. Az ima az Istennel történő kapcsolattartás legfontosabb eszköze. Jézusnak mindig van ideje arra, hogy élete eseményeit megbeszélje az Atyával. A tanítványokat pedig elnyomja az álom. Mintha maga az Úr bocsátana álmot az emberre: lásd a teremtésnél vagy a Getszemáni-kertben. Sokan ma is arra panaszkodnak, hogy belealszanak imájukba. Nincs idejük virrasztani, mert sok a munka, feladat. Miközben „bunkofonnal” a kezükben, füldugóval a fülükben állandóan „kommunikálnak”, a rohanás, a számítógép miatt Istenre egyszerűen „nem érnek rá”… Holott a nagyböjt erről szól. Kapcsoljuk ki magunkat egy kissé az őrült tempóból, lassítsunk, és forduljunk „befelé”, ahol Isten dicsőségét szemlélhetjük. Az intenzív ima nekünk is meghozza a csúcsélményt. Táborhegyi pillanatokat fogunk átélni. Megvigasztalódunk, új felismerésekre jutunk, új elhatározások születnek bennünk, felszínre törnek őszinte vágyaink, rejtett, addig nem sejtett dolgok kerülnek más megvilágításba, és a virrasztás is megtermi gyümölcsét. Megtapasztaljuk életünkben Isten jelenlétét…

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Az evangéliumi jelenet kulcsmondata az Atya szózata: ez az én választott fiam, őt hallgassátok! A keresztény minden nehézséget, bajt, halált legyőző erejének ez a titkos receptje. Mostantól mindannyian beavatottak vagyunk az örök élet titkába. Kezünkben az életelixír.

Tanúkká lettünk, akik meghívottak a győzelemre. Arra vagyunk teremtve, hogy részesedjünk Isten fiának győzelmi dicsőségéből.

A színeváltozás ablakot nyitott mindannyiunk feltámadására és mennybemenetelére. Érdemes hát örömmel, sugárzó arccal, derűvel, reménnyel és optimizmussal nekivágni minden feladatnak, keresztviselésnek, mert már most megkóstolhatjuk a mennyei dicsőséget. A búvalbélelt kereszténység nem Jézus Krisztus akarata. Akkor is, ha „rohadt ereszként csorgunk a bűntől” (Nemes Nagy Ágnes: A reményhez), van szószólónk az Atyánál, aki a Golgotán át bement dicsőségébe. Ez az út a miénk.