Érseki levél egy szegény testvérünkhöz
David Macaire érsek 2018. november 17-én elmondott szentbeszédét ajánljuk ma olvasóink figyelmébe. Igazi érdekesség ez a „levél”, amelyet a Martinique szigetén működő katolikus érsek, a híresen jó szónok fogalmazott. Martinique szigete évszázadokon át francia gyarmat volt, a Karib-tenger keleti térségében fekszik, és mintegy két budapestnyi területű. Jogi státuszát tekintve 1946 óta Franciaország egyik – úgynevezett tengerentúli – megyéje, amely pontosan ugyanúgy része az Európai Uniónak, mint Franciaország vagy Magyarország. Székhelye Fort-de-France. 1902. május 8-án itt játszódott le a század egyik legnagyobb természeti katasztrófája, a Mont Pelée nevű vulkán kitörése, amelyben teljesen elpusztult a sziget akkori legnagyobb városa, Saint-Pierre. A 30.000 lakosból 3 fő élte túl a tragédiát.
A sziget csaknem 400.000 fős, francia és kreol nyelvű lakosságának túlnyomó többsége (egyes források szerint 80, mások szerint 95%-a) katolikus vallású. Zömük afrikai származású. Az 5%-ra tehető fehér (európai) népesség főként francia származású. A Domonkos-rend (Ordo praedicatorum) honlapján található információk szerint a plébániák száma 47, a papoké 54.
David Macaire Párizs elővárosában, Nanterre-ben született 1969-ben. Szülei a gyermek négyhónapos korában költöztek Martinique-ra. 1994-ben lépett be a Domonkos-rendbe a Toulouse-i provinciában, és filozófiai, majd teológiai tanulmányait is Franciaországban végezte. 2011-ben szentelték pappá. Egészen 2014-ig különböző domonkos-rendi kolostorokban Dél-Franciaországban tevékenykedett. Ferenc pápa 2015. március 7-én szentelte fel a sziget egyetlen egyházmegyéje, Saint-Pierre és Fort-de-France érsekévé.
Levél egy szegény testvérünkhöz
Kincs vagy!
Kedves testvérem,
A világ gyűlöli a szegénységet … és bizonyára téged is. Nem te választottad, hogy kevesebbed legyen, mint másoknak, hogy ilyen kevésből kelljen megélned, hogy ne legyen semmid. Ha megtehetnéd, és ha megtehetném, nem lennél szegény. Talán gyűlölöd a szegénységedet, és el kell ismerjük, nem vagy egyedül. A szegénységtől mindenki úgy menekül, mint a legrútabb szégyentől.
Régebben, amíg még nem kellett mindenért fizetni, a szegény ember még meg tudott élni, rosszabbul persze, mint mások, de velük! Volt az életének értelme, volt helye a társadalomban. Szegénynek lenni! Ez bizony mindig nehéz volt. Ma azonban rosszabb a helyzet: a szegény nem csupán szegény, hanem kirekesztett is, kitaszították a társadalomból, az iskolából, az ünneplésből, a boldogságból, röviden, az életből.
Minden megvásárolható és minden eladó… Az ételért fizetni kell. A fedelet a fejünk fölött pénzért adják. Az öltözködés nem olcsó. Az egészség sokba kerül. A biztonságot és a szabadságot meg kell venni. A közlekedés ára az egekben van. Ha szépek vagy erősek akarunk lenni, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Az öröm a pénzből jön. A pihenés, az alvás, az ellazulás nincs ingyen. A szexualitást az kapja, aki a legtöbbet adja érte. A hírnév az anyagiakon alapul. Eurókkal biztosítjuk be magunkat, még az életünket is. Barátaink száma arányos a bankszámlánkkal. A kényelmet pénzben számolják. A kisbabákkal kereskednek. A terhesség bérelhető. Még a halál is kereskedés tárgya lett. Nem is szólva azokról, akik lelkeket akarnak megvásárolni vagy a papot akarják megvesztegetni, és odacsúsztatnak neki egy borítékot… A pénz kínálja mindazokat a kicsiny örömöket, amelyekből összeáll az úgynevezett abszolút boldogság. És mégis, ahogyan emelkedik az életszínvonal, úgy terjed egyre jobban a frusztráció, a félelem, az erőszak, a magányosság, a függőség, a depresszió és az öngyilkosság birodalma. És semmi sem tudja megállítani.
Az az igazság, hogy összekeverjük a nyomorúságot a szegénységgel. A nyomorúság baj. Nem Istentől származik. A bűntől való. A nyomorúság tűrhetetlen. Megfosztja az embert az élethez szükséges dolgoktól: az élelemtől, a fedéltől, a ruházattól, a test ápolásától, de a szeretettől is (következésképpen a szabadságtól és az igazságosságtól), a hálától, a tanulástól, a művelődéstől vagy a lélek szórakoztatásától… Egy olyan társadalom, amely gyermekeit nyomorban hagyja, és nem biztosítja nekik mindezeket, romlott, embertelen és a saját vesztébe rohan. Szegénynek lenni, az Evangélium értelmében, nem azt jelenti, hogy nélkülözzük a szükségeseket, hanem azt, hogy megvetjük a gazdagságot, a fényűzést, a pazarlást és a bőséget. Mindezek önzővé tesznek bennünket. Ha valaki gazdag, az abban az illúzióban él, hogy meg tud lenni mások nélkül és Isten nélkül; azt hiszi, hogy önmagát egyedül is biztonságba tudja helyezni, és magát a világ urának képzeli. Mindez annyira hamis! „Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!”
Szegény testvérem, neked és nekem azért kell küzdenünk, hogy megszűnjön a nyomorúság. Azon kell dolgoznunk, hogy véget érjen a fogyasztói társadalmak ideológiai gyarmatosítása. Túl sok fiatal áhítozik olyan életmódra, amely rosszabb, mint egy mítosz, és csak arra jó, hogy elnyomásban, nyomorúságban tartsa őket, álmegoldásokat kínálva álmaikhoz. Átkozott gazdagság!
Te, aki szegény vagy, gyere, segíts az elpolgárosodott Martinique-nak! A természeti csapások vagy a történelmi viszontagságok megtanítottak bennünket arra, hogy bizodalmunkat mindenekelőtt a Gondviselésbe és a szolidaritásba vessük. Mutasd meg nekünk a szolidaritás, az alázat, a természetközeli élet, a „jónapot” köszöntés, és főleg a hittel átitatott élet útját. Ahogyan Mária, Sion szegény leánya tette, vagy ahogyan Jézus, akinek nem volt hova lehajtania a fejét, tanúskodott a szegények hitéről, akik kiáltanak és akiket Isten meghallgat. Kedves szegény testvérem, te nem vagy gazdag, de te egy kincs vagy!
+ Fr David Macaire
Saint-Pierre és Fort-de-France érseke
Forrás: catholique.fr
