Hangoló

  • Úton a mindent ellenőrző szekularitás felé?

    A francia állam, amely ellenőrizni akarja a muzulmán közösségelvűséget, bevezeti a civil társadalom feletti ellenőrzés rendszerét, és minden tudatos önmeghatározást politikai problémának tart. Az 1980-as évek vége óta a francia értelmiség és a felelős politikusok egy része a közösségelvűség leleplezésében lelte örömét. Egyes vallási csoportokat (különösen a muzulmánokat) azzal vádoltak, hogy saját szabályaik szerint kívánnak…

  • Nehogy rosszabbul járj – A betheszdai gyógyítás és a szombat

    A János evangélistánál szereplő jeruzsálemi fürdő létét már a régészek is igazolták. Habár a harmadik századi görög műveltségű kereszténység még nem nagyon ismerte Palesztina földrajzát, és a Jézus korabeli Jeruzsálem is alaposan megváltozott a két zsidó háború, valamint a római megszállás után, – szakemberek biztosra veszik, hogy Szent János, a negyedik evangélium szerzője alapvetően jól…

  • Ehetünk húst a holnapi napon? Főünnepek és hústilalom

    Talán olvasóink között is vannak, akik nem tudnak még arról, hogy a nagyböjti időszakban előírt pénteki hústilalom nem vonatkozik azokra a pénteki napokra, amelyekre főünnep esik. A Magyar Kurír néhány évvel ezelőtt pontosan tájékoztatta a híveket arról, hogy a korábbi általános pénteki hústilalom helyett 1966-tól már a püspöki konferenciák maguk dönthetnek a böjt és önmegtartóztatás…

  • Kiiszod a kelyhet?

    Jól emlékszem a bözödújfalusi tóval elárasztott templom helyett épített új templom szentelésére Erdőszentgyörgyön. Kétezernégy október nyolcadika volt, péntek, déli tizenkét óra. A felfokozott ünnepi órák, a felemelő szentelési ünnepség után, a díszebéd végén egy újságíró tolta állam alá a mikrofont és egyből ezt kérdezte: – Mondja, tiszteletes úr, mi lett a klenódiumokkal? Én hirtelen, kapásból…

  • Változatok egy témára …

    Az emberi fantázia határtalan, ha a diszkriminációnak, kirekesztésnek, támadásnak, üldözésnek a különféle fajtáit próbálja kitalálni és bevezetni. Ezzel szemben szeretni, adni, segíteni, megbocsátani tulajdonképpen csak egyféleképpen lehet még ha nem is mindig könnyű, és még ha olyan változatokat is figyelembe veszünk, mint például a név nélküli, illetve a nyílt adományozás. Már több korábbi írásunkban foglalkoztunk…

  • A szabadság alkonya

    Egyik marxistánk azért teszi le a tollat, mert csalódott az álmaiban. Szavai szerint nem valósult meg sem a marxizmus, sem a kommunizmus. Vagyis itt a világvége. Ő kiszáll. A másik neo-marxistánk viszont intenzív felháborodással tüzel minden ellen, ami keresztény, magyar és erdélyi, (sőt szerinte ilyen legkisebb közös többszörös nincs is), mert veszélyben érzi a melegek, a nők,…

  • Haláltánc

    A sátán vezényel. Az emberiség húzza. MOSTANSÁG leginkább a járvány kottájából, amit szintén ő komponált. A mi hozzájárulásunkkal. De azt is folyton átírja. Hangulatjelekkel, hullámzásokkal, a ritmus diktálásával. Minél rohamosabb tempóban. Minél több disszonanciával. Minél több hangszerrel és annál is több, fals hanggal. Igyekszik minél több groteszk, fülsiketítő és ördögi szólamot megszólaltatni. Legyen belőle félelmetes,…

  • Barron püspök: Miért van szükségünk a hatalom megosztására?

    A társadalomról szóló katolikus tanítás nem pártolja sem az állami ellenőrzést, sem pedig az egyéni szabadság ámokfutását a gazdaság, a politika, de még a kultúra területén sem. A társadalmat érintő katolikus tanításnak döntően fontos sajátossága, – melyet sokszor alig hangsúlyoznak vagy félreértenek – hogy ellenzi a hatalom központosítását egy társadalmon belül. Ez a központosítás történhet…

  • Ördögtől való?

    A világhálós kereső mintegy félmillió „ötletet” dob ki mindarra, ami nem ördögtől való. Átlagemberek és szakmai megnyilatkozások egyaránt jó dolognak tüntetik fel a karantént, a marketinget, a szóbeli nyelvvizsgát, a kávét a levesbe, a csempefestést, a leveskockát, a nacionalizmust, az online játékokat, a virtuális „negyedik” ipari forradalmat, a hitelből vásárlást, és azt is, hogy a…

  • Üzleti titok

    Friss hír, hogy a keddi EB ülésén az Európai Gyógyszerügynökség igazgatója bejelentette, hogy a harmadik nagy oltásanyag készítő cég is jelezte, nem fog annyit leszállítani az AstraZeneca-vakcinából az Unió országaiba, mint amennyiben azelőtt megegyeztek. És Svédország sem fizet addig, amíg ki nem derül valójában, 5 vagy 6 adag oltás van-e a Pfizer-Biontech ampullájában. Mert a…