Változatok egy témára …
Az emberi fantázia határtalan, ha a diszkriminációnak, kirekesztésnek, támadásnak, üldözésnek a különféle fajtáit próbálja kitalálni és bevezetni. Ezzel szemben szeretni, adni, segíteni, megbocsátani tulajdonképpen csak egyféleképpen lehet még ha nem is mindig könnyű, és még ha olyan változatokat is figyelembe veszünk, mint például a név nélküli, illetve a nyílt adományozás.
Már több korábbi írásunkban foglalkoztunk a keresztények üldözésével. A változatos spanyolországi formákról adtunk például hírt itt, és többször is ismertettük a világméretű felmérések eredményeit (legutóbb itt: A 10 ország, ahol a legnehezebb kereszténynek lenni | Katolikus.ma). Az ijesztő erőszakról, terrorizmusról, gyilkosságokról beszámoló hírek mellett sajnos tudnunk kell az egyre erősödő keresztényellenesség többi formájáról is. Minden felmérés és kutatás ugyanis arra az eredményre jut, hogy a vallási üldöztetés valamely formája a világ lakosságának egyharmadát sújtja, közülük a legüldözöttebb csoport pedig a keresztényeké.
A kínai Yining városában a repülőtérre vezető út mentén fekszik egy 2000-ben épült, katolikus Szent Szív templom. Minden szükséges engedéllyel rendelkezik, felszentelésén jelen voltak a helyi és tartományi hatóságok képviselői, és gratuláltak a katolikusoknak, hogy milyen szép épületet emeltek.
Idén február 19-én a hívek értesítést kaptak, hogy mielőbb pakoljanak ki mindent a templomból, ami kell nekik, mert az épületet lebontják. Mi is történt? A korábban a várostól távol fekvő telek a város terjeszkedésével párhuzamosan egyre értékesebb és fontosabb lett: talán pompás új bevásárlóközpont fog épülni a helyén, vagy szélesíteni kell a repülőtérre vezető utat. Az eltávolítási szándéknak már egyébként 2018-ban jelét adták a kínai hatóságok. Ahogyan a két fénykép közül a második tanúsítja: levették a nagy keresztet, lebontották a kupolás tornyokat a maguk keresztjeivel, és eltávolították a homlokzat tetejéről a két, „túlságosan feltűnő”és „túlságosan katolikus” szobrot: Szent Pétert és Szent Pált, valamint a négy féldomborművet és a díszítéseket.

A tartományban egyébként az utóbbi éveket tekintve ez lesz a negyedik lerombolt templom. A „kínaizálás” a mecseteket sem kíméli: eltávolítják róluk a félholdakat és lebontják a minareteket. Ezek a szimbólumok ugyanis „idegenek a kínai identitástól”.
Szintén Kínából érkezett hír arról, hogyan lehet a lakosságot a katolikusok ellen hergelni. Nem fogják elhinni: a közvélekedés a katolikusokat vádolja azzal, hogy terjesztik a Covid-járványt. A már szinte lecsengett járvány ugyanis újra fellobbant, ezúttal Hubei tartományban, Shijiazhuang városában, Pekingtől nem messze. A WeChat és a Weibo nevű közösségi médiában pedig rögtön terjedni kezdett a hír: a betegséget a katolikusok terjesztik. Hogy a járvány kezdete óta külföldi misszionáriusok nem tehetik be a lábukat az országba, és hogy ezen a területen nincsenek is katolikus templomok, az nem érdekel senkit. A fellobbanást (771 eset három hét alatt) egyébként szerencsére sikerült megfékezni. Sürgősséggel megépült egy 4000 férőhelyes karanténház, illetve a 11 millió fős lakosságot lényegében háromszor (30 millió mintavétellel) letesztelték.
Térjünk vissza Európába, nevezetesen Belgiumba. Most a járvány idején mindenütt közismerten nagy figyelmet fordítanak az idősek védelmére, és ezen belül arra, hogy az idősotthonokban élőket minél előbb beoltsák. A kiemelten veszélyeztetett helyzetűek előnyt élveznek a vakcina beadásánál. December 28-án Belgiumban is megkezdődött a nyugdíjasotthonokban élő öregek beoltása – egy kivétellel: az idős szerzeteseket és apácákat befogadó otthonok nem élveznek elsőbbséget. Ők majd az 1B fázisban, márciusban kerülnek sorra, a lakosság 65 év fölötti csoportjával azonos kategóriában. Több mint 1750 idős, mozgásában korlátozott szerzetesről és szerzetesnőről van szó. Országos szervezetük írásban folyamodott a megfelelő belgiumi hatóságokhoz a diszkrimináció megszüntetésért, és március 2-án a vallon parlamentben is felszólalnak majd.
Az, hogy a franciaországi Nantes északi villanegyedében három fiatal fegyverrel a kezében rontott be egy templomba, már meg sem lepi az ottani híveket. Kezdenek hozzászokni, hogy a növekvő bizonytalanságban ez is a mindennapok része. Lassan banális üggyé válik. Mint kiderült, a három huszonévesnek látszó fiatal – ketten európaiak, a harmadik afrikai embertípushoz tartozó – most nem akart egyebet, mint egy jó kis heccet. A pisztolyaikkal hadonászva az oltár előtt szelfit készítettek magukról. Persze, ettől még nem mondhatjuk, hogy aggodalomra semmi ok. „Nem tudjuk, hogyan lehetne ennek véget vetni” – mondja a plébános, Lutende atya.
Dél-Franciaországban, Nîmes-ben viszont felháborítóan gusztustalan cselekedetet követett el február elején egy Paolo nevű 23 éves fiatalember. A Gyermekek Miasszonya nevű templom vandál megrongálása (összetörte a tabernákulumot, levagdosta a virágokat, a falra firkált) mellett ugyanis ürüléket szórt a padlóra, és a falra, szintén ürülékkel, egy keresztet rajzolt. Valahol azonban otthagyta az ujjlenyomatát, és így sikerült a nyomára jutni. Ügyének február 13-i tárgyalásán nem tudott a tettére magyarázatot adni, csak azt ismételgette, hogy szégyelli magát. Végül felfüggesztve 3 havi elzárásra, 600 euró kártérítésre, 200 euró büntetésre és 70 óra közmunkára ítélték.

Tulajdonképpen ezt a hírt főleg azért szerettem volna megosztani Önökkel, mert a fiatalember védőügyvédje olyan hihetetlen szöveget „vágott le” a tárgyaláson, amilyent a leggazdagabb fantáziával rendelkező olvasó sem tudna elképzelni. De hát ilyen a világunk. Idézem: „Szó sincs itt holmi antiklerikális jelképek használatáról. Sokkal inkább a művészi előzmények folytatásáról. … Az ürüléket már használta egy olasz művész is, aki nagy dicsőségre tett szert azzal, hogy az ürüléket dobozokba tette, és aranyáron értékesítette. Egyébként is, ha megnézzük a templomi környezetet, felfedezhetjük a poézist, hiszen az egyik gyermekszobor kezében van egy szál virág, a Szűzanya pedig egy csokor levendulát tart a karjaiban.”