hustilalom bojt Egyedi

Ehetünk húst a holnapi napon? Főünnepek és hústilalom

Talán olvasóink között is vannak, akik nem tudnak még arról, hogy a nagyböjti időszakban előírt pénteki hústilalom nem vonatkozik azokra a pénteki napokra, amelyekre főünnep esik.

A Magyar Kurír néhány évvel ezelőtt pontosan tájékoztatta a híveket arról, hogy a korábbi általános pénteki hústilalom helyett 1966-tól már a püspöki konferenciák maguk dönthetnek a böjt és önmegtartóztatás kérdéseiben.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Az 1984-ben magyarul, Erdő Péter bíboros prímás úr fordításában megjelent Egyházi Törvénykönyv erről így szól:

„1251. kán. — A húsevéstől vagy a püspöki konferencia előírásai szerint más eledeltől való tartózkodás az év minden péntekjén kötelező, hacsak egybe nem esnek egy főünnepek közé tartozó nappal; hústilalmat és böjtöt kell tartani hamvazószerdán és nagypénteken, Urunk Jézus Krisztus szenvedésének és halálának napján.

1253. kán. — A püspöki konferencia pontosabban is meghatározhatja a böjt és a hústilalom megtartását, továbbá egészében vagy részben helyettesítheti is a hústilalmat és a böjtöt a bűnbánat más formáival, főként a segítő szeretet cselekedeteivel és vallásos gyakorlatokkal.”

Az egyházi főünnepek között szerepel március 19. Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének napja. Tisztázzuk: a főünnepek (listájukat ld. itt) nem azonosak azokkal a napokkal (január 1., január 6., augusztus 15., november 1. és december 25.), amelyeken a magyar egyházban a vasárnapokon kívül kötelező a szentmisén való részvétel.

Mivel Szent József ünnepe főünnep, amely ebben az évben pénteki napra esik, valójában a holnapi napon felmenthetjük magunkat a húsevés tilalma alól.

Szeretnénk leszögezni: szerkesztőségünk semmiképpen sem akarja olvasóink kedvét szegni a pénteki önmegtartóztatásban. Érdekes információként adtuk csupán közre ezt a tudnivalót.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.