Barron püspök: Miért van szükségünk a hatalom megosztására?
A társadalomról szóló katolikus tanítás nem pártolja sem az állami ellenőrzést, sem pedig az egyéni szabadság ámokfutását a gazdaság, a politika, de még a kultúra területén sem.
A társadalmat érintő katolikus tanításnak döntően fontos sajátossága, – melyet sokszor alig hangsúlyoznak vagy félreértenek – hogy ellenzi a hatalom központosítását egy társadalmon belül. Ez a központosítás történhet gazdaságilag, politikailag, vagy kulturálisan. Egy elemi és egészséges ösztönnek köszönhetően a katolikus tanítás azt akarja, hogy a hatalmat – amennyire lehetséges – széles körben megosszák a közösségen belül azért, hogy egy szűk kisebbség ne tarthassa uralma alatt a többséget, és hogy megakadályozza, hogy emberek tömegét megfosszák azoktól az előnyöktől, amelyek jogosan megilletik őket.
Ezt a jelenséget legvilágosabban a gazdaság területén láthatjuk. Ha egy szervezetnek sikerül a gazdaság egy szeletében monopolhelyzetbe kerülnie, önkényesen állapíthatja meg az árakat, alkalmazhatja vagy elbocsáthatja a munkaerőt kedve szerint, és eleve meggátolhat bármiféle versenyt, amely jobb termékek előállítását, az alkalmazottak magasabb fizetését stb. tenné lehetővé. Eszünkbe juthat Theodore Roosevelt tröszt-ellenes munkássága a 20. század elején, vagy hasonló gondot jelentenek ma a Google, Facebook, Amazon és más csúcstechnológiás konglomerátumok, melyeknek saját területükön szinte nincs versenytársuk.
A katolikus tanítás egyik alapköve az, amit hagyományosan „igazságos elosztásnak” szokás nevezni, azaz a társadalmon belül a javak elosztása méltányos legyen. Ez végbemehet közvetlen kormányzati beavatkozással, például a trösztök elleni jogalkotással, bérminimum előírásával, a szegények megsegítését célzó programokkal, adóztatással, stb., de történhet kevésbé direkt módon, a piac természetes mozgása következtében. II. János Pál pápa a Centesimus Annus c. enciklikájában írja, hogy a profit-termelés önmagában azt jelzi a lehetséges vállalkozóknak, hogy a gazdaságnak egy bizonyos szegmensében pénzt lehet keresni, és hogy abban vegyenek részt. A lényeg: a társadalmon belül a gazdagság megosztása azt eredményezheti, hogy a gazdaság igazságosabb és hatékonyabb lesz.
Ezt a dinamikát a politika világában is láthatjuk. Ha egy nemzet, egy állam, város vagy közösség egyetlen párt uralma alatt áll, akkor ebből szinte elkerülhetetlenül következik a korrupció. Ha nincs kihívója, az uralkodó réteg rákényszerítheti az akaratát a közösségre, kikényszerítheti, hogy elfogadják a nézeteit, és felszámolhatja leendő ellenfeleit vagy kritikusait. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a fajta berendezkedés áll fenn a banánköztársaságokban, a kommunista diktatúrákban vagy az elnyomó teokráciákban. Ugyanakkor – bár kisebb mértékben – látható a helyi vagy állami kormányzatoknál a mi országunkban, az Amerikai Egyesült Államokban is. Ha nem hisznek nekem, gondolkodjanak el azon, hogy az élet védelmében érvelő jelöltek Illinois, Massachusetts vagy California államokban miért nem remélhetik, hogy valaha is megválasztják őket.
Amikor a politikai monopólium gazdasági hatalommal párosul, a korrupció még mélyebben és még makacsabbul jelenik meg. Ismét ki kell jelentenünk, hogy a katolikus társadalmi tanítás szerint kívánatos a hatalom megosztása és szétterítése az egész társadalomban. Ez sokféle módon történhet: például többféle párt támogatásával, a törvényhozási ciklusok gyakoribb váltakozásának elősegítésével, a helyi önkormányzatok ügyeinek felkarolásával, a közvetítő intézmények támogatásával, vagy a fékek és ellensúlyok rendszerének megerősítésével.
Talán kevésbé nyilvánvaló, mint a politika és gazdaság esetében, de a hatalomnak ez a túlzott összpontosítása a kulturális területen is veszélyes. Az elmúlt évszázadban mind a náci, mind a szovjet diktatúrában csak egy bizonyos fajta művészetet, zenét és irodalmat tartottak elfogadhatónak, és mindent, ami ettől eltért, csírájában elfojtott az állam. Ma sok iszlám államban – ugyanúgy, mint a kommunista Kínában – szigorú cenzúra uralkodik a művészetek felett.
Ne higgyük azonban, hogy a nyugati világ mentes ettől a fajta kulturális monopóliumtól. Jól nézzék meg azt a fajta szigorúan baloldali ideológiát, ami gyakorlatilag minden Hollywoodban készül filmben vagy televízióműsorban megfigyelhető. Nem durva állami cenzúra ez, hanem olyan fajta egyeduralma a kulturális hatalomnak, amely hatékonyan kiszorítja azokat, akik mást gondolnak arról, mi a jó, az igaz, a szép. Megint csak jó észrevennünk azokat a módszereket, amelyekkel ez a kulturális diktatúra szövetkezik a politikai és gazdasági hatalommal, hogy egyeduralmát megszilárdítsa. A katolikus társadalmi tanítás szerint a kulturális hatalmat is meg kell osztani, olyan széles körben, amennyire lehetséges, és teret engedni a művészi kifejezésmódnak a társadalom minden rétegében. Milyen unalmas, amikor csak egyféle művészeti stílus vagy egyféle gondolkodás az elfogadható.
Különösen érzékeny volt a hatalom efféle veszélyes összpontosítására a társadalomban G.K. Chesterton, a nagy katolikus író. Ezért Hilaire Belloc-kal és másokkal kidolgozott egy „disztributizmus”-ként ismert gazdasági és politikai programot, amely onnan kapta a nevét, hogy a katolikusok gondolkodásának előterében mindig is ott volt a javak igazságos elosztása. Ahogy nemrégiben Dale Ahlquist, Chesterton jeles magyarázója rámutatott, a „disztributizmust” nevezhetnénk „lokalizmusnak” is, mivel a chestertoni tanítás szerint messze fontosabb a politikai és gazdasági hatalom helyi kifejezése, mint bármilyen nagy központosított program. Ha a disztributizmusról igazán életszerű képet szeretnének kapni, olvassák el Tolkientől a Gyűrűk urát, és hasonlítsák össze a politikai és gazdasági berendezkedést a Hobbitok megyéjében és Mordorban.
Remélem, legalább annyi világos mindebből, hogy ez az egyedi katolikus megközelítés ellentmond mind a szélsőséges baloldali, mind a szélsőséges jobboldali megközelítéseknek. A katolikus tanítás nem támogatja sem a szigorú állami kontrollt, sem az egyéni szabadság ámokfutását. A gazdasági és politikai hatalom széles körű és igazságos elosztását mutatja fel, mint egy olyan ideális állapotot, amely felé akkor is törekednünk kell, ha teljességgel sohasem érhető el.
Írta: Robert Barron püspök via Aleteia
Fordította: Eiben Ingeborg
