Ferenc pápa magyarországi látogatása

Aki mer, az nyer! – Ferenc pápa találkozója a fiatalokkal
|

Aki mer, az nyer! – Ferenc pápa találkozója a fiatalokkal

Ferenc pápa 41. apostoli látogatásakor a Papp László Sportaréna adott otthont a Szentatya fiatalokkal való találkozásának. A fiatalokkal telt csarnokban fergeteges hangulatban várták az apostoli utazás célcsoportjának tagjai a nagy találkozást. A felvezető programban dicsőítő énekek hangzottak el, táncműsort és Ferenc pápáról szóló videó is helyet kapott. A pápa érkezését követően pápamobilján körbejárt a résztvevők…

Vatikáni és olasz sajtó: Ferenc pápa Európa lelkét és a békét keresi magyarországi látogatásán
|

Vatikáni és olasz sajtó: Ferenc pápa Európa lelkét és a békét keresi magyarországi látogatásán

A katolikus egyházfő magyarországi látogatása első napját a béke szorgalmazásának szentelte Európa szívében a L’Osservatore Romano szentszéki napilap beszámolója szerint, miközben Erdő Péter bíboros Magyarország befogadási erejét hangsúlyozta az Il Giornale napilapban szombaton. A L’Osservatore Romano közölte Novák Katalin beszéde teljes szövegét, mellyel az államfő a Sándor-palotában fogadta Ferenc pápát. Az olasz katolikus püspöki kar…

Megható pillanat: cigány zenészek áldották meg Ferenc pápát
|

Megható pillanat: cigány zenészek áldották meg Ferenc pápát

Ferenc pápa 41. apostoli látogatásának második napján, szombaton délelőtt a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott. A találkozó végén megható jelenteknek lehettek tanúi a jelenlévők és a közvetítést nézők. Ferenc pápa kérte a biztonsági őröket, hogy vigyék a zenészekhez, a szendrőládi cigány művészek felé fordult, hogy megköszönje zenei szolgálatukat. Egy…

Ferenc pápa meglátogatta a rózsák-téri görögkatolikus parókiát
|

Ferenc pápa meglátogatta a rózsák-téri görögkatolikus parókiát

A szombati program során Ferenc pápa a római katolikus Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomból átment a Rózsák terén szomszédos görögkatolikus parókiára is. Kocsis Fülöp metropolita a Magyar Nemzetnek elmondta, mekkora örömet jelent a magyar görögkatolikus híveknek, hogy a Szentatya őket is meglátogatja. Nem ez az első magyarországi találkozás a római katolikus egyházfővel, hiszen 1991-ben II. János Pál…

Olyan Egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét – Ferenc pápa szegényekkel és menekültekkel találkozott
|

Olyan Egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét – Ferenc pápa szegényekkel és menekültekkel találkozott

Ferenc pápa 41. apostoli látogatásának második napján, szombaton délelőtt a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott. A helyszínen képviseltette magát valamennyi katolikus segélyszervezet. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke köszöntötte a Szentatyát. Szentatya! A kegyelem kiváltságos perceként éljük meg ebben a templomban – amely Árpád-házi Szent Erzsébet, a…

Az evangélium útján – Ferenc pápa meglátogatta a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthont
|

Az evangélium útján – Ferenc pápa meglátogatta a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthont

41. apostoli látogatásának második napján, szombat reggel Ferenc pápa magánlátogatást tett a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. A budapesti Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája azoknak a sajátos nevelési igényű, látássérült, illetve látás- és mozgássérült gyermekeknek az óvodai, általános iskolai nevelését, oktatását, valamint teljes körű ellátását végzi, akik nem foglalkoztathatók együtt…

Mindent az evangélium fényében kell értelmeznünk, anélkül, hogy elvilágiasodnánk – Ferenc pápa az egyházi személyekhez
|

Mindent az evangélium fényében kell értelmeznünk, anélkül, hogy elvilágiasodnánk – Ferenc pápa az egyházi személyekhez

Ferenc pápa 41. apostoli utázasának első napján, Budapesten, délután 17 órakor a Szent István bazilikában találkozott az egyház képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. Ez alkalommal a Szent István bazilikát különleges díszítésben láthatták az ott lévők. A találkozó a pápa ünnepélyes fogadásával kezdődött majd tanúságtételekkel folytatódott. Örvendező és hálatelt szívvel köszöntötte Veres…

Novák Katalin: a magyarok a béke emberét látják Ferenc pápában
|

Novák Katalin: a magyarok a béke emberét látják Ferenc pápában

A magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják Ferenc pápában – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a katolikus egyházfőt köszöntő beszédében pénteken Budapesten, a Karmelita kolostorban. Reményét fejezte ki, hogy a pápa beszélni tud Kijevvel és Moszkvával, Washingtonnal, Brüsszellel, Budapesttel és mindenkivel, aki nélkül nem lehet béke. “Itt, Budapesten azt kérjük Öntől, hogy járjon…

Elengedhetetlen, hogy újra felfedezzük az európai lelket – Ferenc pápa az állami hatóságok képviselőihez
|

Elengedhetetlen, hogy újra felfedezzük az európai lelket – Ferenc pápa az állami hatóságok képviselőihez

41. apostoli útjának elején, Ferenc pápa Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozott a Sándor-palotában, majd pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel négyszemközti megbeszélést folytatott. Ferenc pápa a budapesti Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva megtartotta első beszédét. A Szentatya első beszéde, melyet az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai…

Orbán Viktor találkozója a Szentatyával: Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van
|

Orbán Viktor találkozója a Szentatyával: Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van

Orbán Viktor miniszterelnök a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápával – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Orbán Viktor a tárgyaláson felidézte: ahogy Alaptörvényünk is mondja, Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van. Kereszténység nélkül ma Magyarország nem létezne – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarországnak akkor van jövője, ha…