IMG 20220828 WA0016 707x1536 b Custom

Betörők rongálták meg a kolozsvári Szent Mihály-templom egyik üvegfestményét

Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóra ismeretlenek megrongálták a templom egyik üvegfestményét – közölte a Romkat.ro portál.

A portálnak László Attila főesperes-plébános elmondta: a torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték be az elkövetők, azt remélve, hogy az így keletkezett nyíláson az épületbe jutva értékeket tulajdoníthatnak el.

A rongálás egy nappal az után történt, hogy ismeretlenek ellopták a plébániatemplom egyik perselyét.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

1 adofelajanlas banner

László Attila főesperes különösen szomorúnak nevezte, hogy amikor még meg sem történt a felújítási projekt elszámolása, és az utolsó kisebb munkálatok befejezésén dolgoznak a szakemberek, a rossz szándék máris megmutatkozott, és az erdélyi katolikus kincs ellen fordított embereket.

Az EU, a magyar és a román állam támogatásával felújított plébániatemplomot augusztus 13-án áldották meg ünnepélyes keretek között.

A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült.

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.