Bár egyháztanító volt, rendszeresen elaludt imádkozás közben

Amikor alszunk, azzal egyszersmind ráhagyatkozunk Istenre, és úgy vagyunk előtte, mint egy gyermek az édesapja karjaiban.

Tudtad, hogy az egyik leghíresebb szent, az egyetemes Egyház doktora és a missziók védőszentje rendszeresen elaludt imádkozás közben? Bármily hihetetlen, igaz: a gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz volt az, akit az Egyház október 1-jén ünnepel. De ez nem aggasztotta őt, azt mondta, hogy a szülők akkor is gyönyörködnek a gyermekeikben, amikor azok alszanak.

Ezt a kedves történetet Ferenc pápa mesélte egy 2017-ben adott interjúban, és elismerte, hogy vele is előfordult már, hogy elaludt imádkozás közben: „Ez történt a gyermek Jézusról nevezett Szent Terézzel is. Azt mondta, hogy ez is tetszik az Atyának.” Ezekben a pillanatokban ugyanis „úgy vagyunk Isten előtt, mint egy gyermek az édesapja karjaiban” – mondta a pápa.

Az Atya gyermekének lenni

Az Histoire d’une âme című könyvében Lisieux-i Teréz azt írta, hogy Isten gyermekének lenni azt jelenti, hogy „mindent a Jóistentől várunk, mint ahogy a kisgyermek mindent az édesapjától vár. Nem aggódik semmi miatt.” Miért félünk tehát Istentől oly gyakran?

Az ember gyakran abban a tévhitben él, hogy ki kell érdemelnie Isten szeretetét, hogy tökéletesnek és hibátlannak kell lennie, hogy ezt megkapja. Szent Teréz azonban küzdött a tökéletesség iránti vágy ellen, tisztában volt saját korlátaival és gyengeségeivel. Egyszerűen csak tudta, hogy Isten mindezek ellenére szereti őt. Ezt jelenti az agapé szeretet, amely itt megmutatkozik: a legnagyobbnak a szeretete, aki a legkisebb fölé hajol, azért hogy felemelje. Teréz találékonyan azt mondta: hogy egyre kisebbé és kisebbé kell válnia, hogy megkönnyítse Isten „munkáját”. Így beszélt erről:

 „A lift, amely felvisz engem a mennybe, a te karod, ó Jézus! Ehhez nem növekednem kell, hanem inkább kicsinek kell maradnom, és egyre kisebbé kell válnom.”

Szent Teréz megértette, hogy fel kell ismernie kicsinységét, és le kell ereszkednie az alázat völgyébe.

Az alázat völgye

Amikor az ember felismeri, hogy bűnös, tökéletlen és tele van hibákkal, tudnia kell letérdelni és bocsánatot kérni az Úrtól. Szent Teréz ezt írta:

 „Dorgálja-e talán az édesapa a gyermekét, amikor az önmagát vádolja, és előír-e neki vezeklést? Nem, természetesen nem, inkább a szívéhez szorítja”.

Az alázat völgyébe ereszkedni annyit tesz, mint felismerni az igazságot önmagunkról. Bármilyen nehéznek tűnik, emlékeztesd magad arra, hogy Isten szeret téged, és nem kell kiérdemelned az Ő szeretetét, mert máris végtelenül szeret. Ennek a belátása valóban felszabadító!

Mindent szeretetből

Szent Teréz, saját gyengeségének tudatában, megértővé vált az őt körülvevőkkel, még ha néhányan az idősebb nővérek közül leereszkedően és ellenségesen bántak is vele. Életének középpontjában az Istenéhez hasonló irgalmas szeretet állt, és ez a mások iránti szeretet apró cselekedeteiben fejeződött ki. Meg volt győződve arról, hogy „még egy szeretetből fölemelt gombostű is előmozdíthatja a lelkek megtérését.”

Kis útjának egyszerűsége – egy kis út, amelyet több mint száz évvel ezelőtt követett – a mai napig sem veszített aktualitásából!

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia