Püspöki szinódus? – “A pápa és a püspökök nem kapnak új kinyilatkoztatást”

InfoVaticana: Idén októberben kezdődik a szinodalitásról szóló szinódus utolsó szakasza. Hogyan készül erre?

Müller: Azért imádkozom, hogy az egész ügy áldás legyen, ne pedig kárára az Egyháznak. Én is a teológiai tisztaságra törekszem, arra, hogy a Krisztus köré gyülekező Egyház ne politikai táncot járjon az agnosztikus korszellem aranyborjúja körül.

InfoVaticana: Ferenc pápa felvette Önt a szinóduson szavazati joggal rendelkezők listájára. Hogyan fogadta a hírt?

Müller: Hallottam, hogy engem javasoltak, majd ténylegesen meg is kaptam a szavazati jogot. A legjobbat szeretném tenni az Egyház javára, amelynek egész eddigi életemet, gondolkodásomat és munkámat is szenteltem.

Az Isten egyetemes üdvözítő szándéka, amely történelmileg és eszkatológiailag is Krisztusban, az Isten és az ember közötti egyetlen közvetítőben testesült meg, az Ő Egyházának jövőbeli programja, nem pedig a milliárdos bankárok alkotta ateista-globalista „elit” által hirdetett Nagy Újraindítás, akik a saját vagyonuk könyörtelen gyarapítási szándékát rejtik a filantrópia álcája mögé.

InfoVaticana: Arról mit gondol, hogy a sajtó képviselői nem követhetik élőben a szinódusi eseményeket?

Müller: Nem ismerem az intézkedés mögött meghúzódó mélyebb szándékot. De a 450 résztvevő biztosan nem fog az üléseken elhangzottakról hallgatni. Biztos vagyok benne, hogy jó páran a saját érdekeiknek megfelelően fogják instrumentalizálni az újságírókat, vagy éppen fordítva. Ez pedig nem más, mint kiváló lehetőség a manipulációra, kiragadott dolgok egyoldalú beállítására, a propagandára egy olyan program érdekében, amely inkább árt, mint használ az Egyháznak.

Ha viszont világiak is szavazati joggal vesznek részt, akkor ez már nem püspöki szinódus, és nem egyházi konferencia, hanem egy olyan gyűlés, ami nem rendelkezik a püspöki kollégium apostoli tanítói tekintélyével. Éppen ezért csak egy tudatlan embernek juthat eszébe, hogy ez egyfajta III. Vatikáni zsinat lenne, hiszen a római püspöki szinódus eleve nem ökumenikus zsinat, és még a pápa sem nyilváníthatja utólag annak anélkül, hogy a püspökök Istentől rájuk ruházott jogát felül ne írná.

Az a várakozás, hogy egy III. Vatikáni zsinat új egyházat alapíthatna a II. Vatikáni zsinat állítólagosan elakadt határozatainak végrehajtásával vagy akár azokon túlmutató határozatok hozatalával, szintén abszurd. Ugyanilyen abszurd gondolat, hogy a legutóbbi ökumenikus zsinat atyái meg tudták vagy meg akarták volna változtatni az Egyház tanításának lényegét, hogy behozzák a felvilágosodás agnosztikus naturalizmusához és Comte, Marx, Feuerbach, Nietzsche és Freud valláskritikájának tiszta ateizmusához képesti lemaradást.

Minden alkalommal, amikor az ilyen spontán döntéseknél a populista hatások érvényesülnek, elhomályosul az Egyház szentségi jellege és küldetése, még akkor is, ha ezt utólag azzal próbálják igazolni, hogy minden hívő tulajdonképpen pap, amivel pedig a hívők és a felszentelt papság közötti lényegi különbséget próbálják elmosni. (Lumen gentium 10).

InfoVaticana: Egyre több püspök és hívő fejezi ki aggodalmát a lehetséges szinódusi eseményekkel kapcsolatban. Ön szerint is van valami félnivaló?

Müller: Igen. A magukat progresszívnak mutató hamis prófétáktól, azaz a woke ideológusaitól, akik már be is jelentették, hogy a Katolikus Egyházat a 2030-ig tartó program, az Agenda 2030 egyik segélyszervezetévé akarják alakítani. Szerintük az Isten nélküli világba csak egy Krisztus nélküli egyház illik bele.

Sok fiatal csalódottan tért haza Lisszabonból, mert a találkozó középpontjában már nem Isten Krisztus általi üdvözítése, hanem egy, a belső világból fakadó üdvösségtan állt. Úgy tűnik, hogy a püspökök között is vannak olyanok, akik már nem hisznek Istenben mint az ember eredetében és céljában, a világ megváltójában, hanem pánnaturalista vagy panteista módon valamiféle Földanyát tekintenek az emberi létezés kezdetének, a Föld bolygó céljának pedig a klímasemlegességet.

InfoVaticana: Mint vélekedik arról, hogy a hit kérdéseiben lehetségesek változtatások, ahogyan azt az Egyházon belül is bizonyos csoportok és mozgalmak állítják?

Müller: A földön egyetlen ember sem változtathatja meg Isten Igéjét, nem adhat hozzá és nem is vehet el belőle. A pápa és a püspökök az apostolok utódaiként kötelesek azt tanítani az embereknek, amire az emberré lett és feltámadt Krisztus, az egyetlen Tanító utasította őket. És csak ebben az egy tekintetben érvényes az az ígéret, hogy az Úr és Jézus, a közösség vezetője, mindig a tanítványaival marad (Mt 28,19).

Az, hogy a hit tartalmát és annak Krisztusban való felülmúlhatatlan teljességét összekeverik a a folyamatosan fejlődő  teológiai reflexióval és az Egyház hitbeli tudatának növekedésével az egyházi hagyományban (Dei verbum 8-10), nem meglepő, tekintettel arra, hogy még a püspökök körében is hiányos a teológiai alapképzés.

A tanítóhivatal tévedhetetlensége csak az Egyházra egyszer s mindenkorra rábízott hit misztériumának (Depositum fidei vagy Sana doctrina, azaz az apostolok tanítása) megőrzéséig és hűséges értelmezéséig terjed. A pápa és a püspökök nem kapnak új kinyilatkoztatást (Lumen gentium 25, Dei verbum 10).

InfoVaticana: Mi történne, ha a szinódus közgyűlése elfogadná példának okáért a homoszexuális párok megáldását, a szexuális erkölcs megváltoztatását, a papi cölibátus eltörlését vagy a női diakonátus bevezetését? Ön is elfogadná ezt?

Müller: Ebből a sorból ki kell venni a papi cölibátust, mivel a papok felszentelésének szentségét és a házasságról való önkéntes lemondás karizmáját dogmatikai szempontból szükségtelen összekapcsolni, még ha a latin egyháznak ezt az ősi hagyományát nem is lehet önkényesen, egy tollvonással megszüntetni, amint azt a II. Vatikáni zsinat atyái kifejezetten hangsúlyozták (Presbyterorum Ordines 16).

A hangos agitátorok ritkán foglalkoznak a pap nélküli gyülekezetek üdvösségével, sokkal inkább támadják ezt az evangéliumi tanácsot, amelyet ebben a szexuálisan felvilágosult korban anakronisztikusnak, sőt embertelennek tartanak.

Az azonos vagy bármilyen nemű emberek erkölcstelen fajtalankodásának megáldása közvetlenül is ellentmond Isten igéjének és akaratának, ez súlyosan bűnös istenkáromlást jelent.

A püspök-, pap- és diakónusszentelés szentségét isteni jogon csak olyan megkeresztelt férfi veheti fel, akinek az elhívását, illetve annak hitelességét az Egyház megvizsgálta. Az ilyen, többséggel megszavazott követelések eleve tárgytalanok  lennének. De a püspöki kollégium a pápával együtt, vagy önmagában a pápa sem vezethetné be ezeket az egyházi jogba, hiszen ellentmondanak a kinyilatkoztatásnak és az Egyház egyértelmű hitvallásának.

A pápa formális tekintélye nem választható el a Szentírásnak, az apostoli hagyománynak és a tanítóhivatal őt megelőzően hozott dogmatikai döntéseinek tartalmi kötőerejétől, hiszen akkor, ahogy Luther is félreértette a pápai hivatalt, saját magát helyezné Isten helyébe, aki az általa kinyilatkoztatott igazság egyedüli szerzője, ahelyett, hogy csak a teljes és hamisítatlan kinyilatkoztatott hitről Krisztus tekintélyében, Krisztusban hűségesen tanúskodna, és azt hitelesen terjesztené az Egyházban.

Egy ilyen szélsőséges helyzetben, amelytől Isten óvjon meg bennünket, minden egyházi tisztségviselő elveszítené tekintélyét, és egyetlen katolikus hívő sem lenne többé köteles hitbeli engedelmességre egy ilyen eretnek vagy szakadár püspökkel szemben (Lumen gentium 25; a német püspökök válasza Bismarcknak az I. Vatikáni Zsinattal kapcsolatos félreértelmezésére, 1875).

InfoVaticana: Ön szerint az Egyház eleget tesz a manapság vitatott igazságok védelme érdekében?

Müller: Sajnos, nem. Az Egyház szent feladata az, hogy őszintén hirdesse az evangéliumi igazságot az Egyházban és azon kívül is. Még Pál is nyíltan szembeszállt egyszer Péterrel, amikor az kétértelmű magatartást tanúsított (Gal 2), de természetesen úgy, hogy nem kérdőjelezte meg Péter Krisztus által megállapított elsőbbségét.

Nem szabad hagynunk, hogy akár az Egyházon belül is megfélemlítsenek minket, vagy hogy a karrier ígéretével csikarják ki tőlünk a megfelelő magatartást. A püspököket és a papokat közvetlenül Krisztus hívja meg, amit az egyházi hierarchiában a mindenkori elöljáróknak figyelembe kell venniük.

A püspökök és a papok ugyanakkor közösségben vannak egymással, amibe beletartozik a vallási engedelmesség a hitbeli kérdésekben, és az Egyház kormányzása terén a kánoni engedelmesség is. Mindez azonban egyiküket sem mentesíti a lelkiismereti felelősség alól, amellyel közvetlenül Krisztusnak, a Pásztornak és Tanítónak tartoznak, akinek tekintélye jegyében osztják ki a szentségeket, tanítják és vezetik a híveket.

Szigorúan meg kell különböztetnünk a pápának a nunciusokkal és a vatikáni alkalmazottakkal való kapcsolatát a pápának a püspökökkel való kollegiális kapcsolatától, akik nem a pápa beosztottjai, hanem testvérei ugyanabban az apostoli hivatalban.

InfoVaticana: Milyen szerepet kellene játszania a pápának a mai időkben?

Müller: Az Egyház történetében mindig rosszul sült el, amikor a pápák politikusnak érezték magukat, vagy ekként viselkedtek. A politika az ember ember feletti hatalmáról szól, a krisztusi Egyház pedig az emberek örök üdvösségének szolgálatáról, amelyre az Úr embereket hívott meg apostolnak. A pápai trón Péter trónja. Az pedig, ahogy az evangéliumban Simon Péterről a csúcsokon, de mély hullámvölgyekben is olvashatunk, az megerősítés és figyelmeztetés kell legyen minden egyes pápa számára.

Jézus a szenvedése előtt az utolsó vacsorán azt mondja Péternek, hogy „Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet” (Lk 22,32), mégpedig a “Krisztusba, az élő Isten Fiába” (Mt. 16,16) vetett hitben. Csak így lesz Péter az a szikla, amelyre Jézus építi egyházát, amelyen a pokol kapui sem tudnak erőt venni.

Fordította: Frick József

Forrás: kath.net