valasztas szavazas katolikus Egyedi

A coloradói püspökök választási útmutatót készítettek a katolikusok számára

A katolikus püspökök azt kérik a hívektől, hogy a Colorado állam alkotmányának módosításairól szóló szavazáson az életvédelem („az élet szentsége”), a csak férfi és nő között köthető házasság, a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság mellett adják le szavazatukat.

A 2024. október 11-én hozták nyilvánosságra azt a választási útmutatót, amelyet Colorado Szövetségi Állam valamennyi katolikus püspöke aláírt. Coloradóban november 5-én lesz szavazás a szövetségi állam alkotmányának módosításáról. A püspökök a felhívást e módosításokkal kapcsolatban hozták nyilvánosságra a Denver Catholic c. egyházmegyei lapban. Olvasóink a felhívást, illetve annak fordítását rövidítés nélkül olvashatják. Megjelentetését kérjük, tekintsék tájékoztatásnak: célunk nem az volt, hogy vitát nyissunk a szavazások egyházi befolyásolásának kényes kérdéséről.

Hívő katolikusként mindannyiunk kötelessége és feladata, hogy szavazatunkkal formáljuk közösségünk, államunk és országunk erkölcsi jellegét.

Az emberi értelemből eredő és a Szentírás által értelmezett katolikus erkölcsi és társadalmi tanítás kínálja azt a következetes erkölcsi keretet, amely a szavazófülkében a döntésünket vezérli, és amelyen a vezetők, elsősorban a katolikus vezetők felelőssége is alapul.

Hitünk lehetővé teszi számunkra, hogy a választások során a jelöltekre és kérdésekre leadott szavazatainkkal az értékek hierarchiáját fenntartsuk. A hierarchiában szereplő értékek mindegyike fontos, azonban mégis van közöttük néhány, amelyek jelentősége annyira alapvető, hogy a többinél magasabb prioritásúként kell kezelnünk őket.

Minden ember lelkiismereti kötelessége, hogy az ezekben az értékekben tükröződő objektív igazsághoz tartsa magát, és a szavazatát ennek megfelelően adja le.

Útmutató az értékek hierarchiájáról a katolikus szellemben való szavazáshoz

1. Az élet szentsége: az emberi életet a fogantatástól a természetes halálig minden szakaszában védeni kell.

2. Házasság és család: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, akik férj és feleségként apja és anyja lehetnek az általuk fogant gyermekeknek.

3. Vallásszabadság: a vallásszabadság az emberi méltóságban gyökerezik, amihez a lelkiismereti és a véleménynyilvánítási szabadság is hozzátartozik. Mindezek az Egyesült Államok alkotmányának súlyponti elemei.

4. Gazdasági igazságosság, szegénység és jólét: a gazdasági döntéseknek tiszteletben kell tartaniuk az emberi méltóságot, ezért biztosítaniuk kell a szegények és kiszolgáltatottak számára a létfenntartás és a társadalmi felemelkedés lehetőségét.

5. Egészségügyi ellátás: az egészségügyi ellátásnak betegközpontúnak kell lennie, tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot, védenie kell az életet, segítenie kell a szubszidiaritás elvének érvényesülését, megfizethetőnek kell lennie és biztosítania kell a lelkiismereti jogokat.

6. Bevándorlás és a béke előmozdítása külföldön: a bevándorlási politikának biztosítania kell a bevándorlók számára az alapvető emberi szükségleteik kielégítését, beleértve a munkavállalási lehetőséget is, és elő kell mozdítania az állampolgárság felvételének lehetőségét. A béke támogatása alapvető fontosságú a nemzetközi kapcsolatokban.

7. Képzés, oktatás: a gyermekek elsőszámú nevelői a szülők, ezért számukra biztosítani kell az gyermekeik oktatásával kapcsolatos döntési jogkört, hogy a legjobb oktatási lehetőségeket választhassák ki gyermekeik számára.

8. Resztoratív (helyreállító) igazságszolgáltatás: a büntetőjogi reformnak a bűnmegelőzésre és a bűncselekmények áldozatainak gondozására kell a hangsúlyt helyeznie, ugyanakkor lehetőséget kell biztosítania az elkövetőknek a rehabilitációra és a társadalomba való sikeres visszatérésre.

9. Energia és környezet: a környezet védelme és az energiaforrások felelős kezelése a teremtett világ megóvásának és a jövő nemzedékekről való gondoskodásnak a kötelezettségéből fakad.

10. Technológia: a technológiának tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot és védenie kell a gyermekeket.

A szavazólap legfontosabb katolikus témái:

1. Szavazzon NEMMEL a 79 sz. módosításra az abortuszhoz való jog Alkotmányba foglalásáról

A kiegészítés alkotmányosan korlátlan és szabályozástól mentes jogot biztosít az abortuszhoz, a magzat elhajtásához végig a terhesség 40 hete alatt, abban az esetben is, ha az anya is és a magzat is egészséges. Az Alkotmányba foglalt tilalom megszüntetése lehetővé teszi, hogy a magzatelhajtást az adófizetők pénzéből végezzék el. A javaslat szerint tiltásra kerülnek azok a jogszabályok, amelyek alapján Colorado államban a szülőket kötelezően értesíteni kell a kiskorú leányuk terhességéről, így a lányokat az iskolai tanácsadó vagy akár a barátjuk abortuszra kényszerítheti a szülők értesítése nélkül is. A módosítás megtiltana minden olyan jövőben beiktatandó törvényt is, amely a meg nem született gyermekek életének védelmét szolgálja a méhen belüli fejlődés bármely szakaszában, még a terhesség késői szakaszában végzett abortuszok esetében is, amikor a magzat már fájdalmat is tud érezni, és képes az anyaméhen kívüli életre is.

Az abortuszpártiak és az abortuszlobbi támogatja ezt a módosítást, hogy Coloradót a magzatelhajtás „biztonságos menedékévé” tegyék az egész USA számára, és lehetővé tegyék, hogy a coloradói törvényhozók az államban és az államon kívül élő nők számára a coloradói adófizetők pénzéből évente több millió dollárt különítsenek el a kései terhességi szakaszban végzendő abortuszokra.

2. Szavazzon NEMMEL a „J” jelű módosításra, amely a szabad házasságkötést védelmét szorgalmazza

Ez az alkotmánymódosítás megszüntetné a házasság alkotmányos definícióját, miszerint „a házasság egy férfi és egy nő szövetsége”. Az Obergefell-féle ítélet (az Obergefell vs. Hodges ügyben hozott legfelsőbb bírósági döntés) alapján az azonos neműek házassága ugyan általánosan elfogadott lett, ugyanakkor még mindig komoly megfontolás tárgya egy olyan szavazási javaslat, amely a házasság definíciójának az Alkotmányból való törlését célozza. A házasság azon az igazságon alapul, hogy a férfi és a nő kiegészítik egymást, azon a biológiai tényen, hogy a nemzés a férfi és a nő kapcsolatában történik, de azon a társadalomtudományi tényen is, amely alátámasztja, hogy a gyermekeknek anyára és apára is szükségük van a fejlődéshez és a boldoguláshoz. Ez a módosítás tagadja azt az igazságot, hogy mit is jelent a házasság.

3. Szavazzon IGENNEL a 80 sz. paragrafusra, az iskolaválasztás jogára

Ez a módosítás a 12. osztályig minden gyermek számára alkotmányos jogot biztosítana a szabad iskolaválasztásra. A szülők számára Biztosítaná a szülők azon jogát is, hogy

Ez a módosítás alkotmányos „iskolaválasztási jogot” biztosítana minden gyermek számára az óvodától a 12. osztályig, és biztosítaná a szülők azon jogát, hogy „meghatározzák gyermekeik oktatását”. Az iskolaválasztás lehetővé teszi a szülők számára, hogy a gyermekeik tanulási igényeinek leginkább megfelelő iskolát válasszák. Ez minden gyermeknek lehetőséget ad arra, hogy a család anyagi helyzetétől és a lakóhelyétől függetlenül a lehető legjobb oktatásban részesüljön.

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

One Comment

  1. INRI,
    minden más vallás is ad a tagjainak minden társadalomban hasonló tanácsokat világszerte. A különbség az az ateista társadalamkban (marxista-neomarxista-nyilt társadalmi-liberális) az, hogy ott az nemcsak tanácsadás ami a 10 parancsolattal szembemegy, hanem pénzzel megvett közvélemény-közkényszer akar lenni törvénnyel védett alapon. (lásd a törvényes védelem alatt álló eröszakos környzetvédö-képrongálók, ovodai homoleszbepropaganda a szülök akarata ellenére, kiskorúak nemváltómütétei a szülöi akarat ellen, abortuszhoz való “emberijog”-amelyik az emrbiómagzat jogát az élethez lenullázza-csakis az anyajogait hajtogatja-jobban védi a védett-állatokat a magzatnál, az öregek ethanáziájának forszirozása, kisgyermekek védelmének elmulasztása, utcai-terrorbandatagok-parlamaneti-immunitással való védeleme az igazságszolgáltatással szemben-és az áldozattal szemben stb.)
    Az eröszak ma (is) az Istentagadóktól árad ki az Istenhivök felé. Akiknek a morális mércéje igencsak változó és sehol sem általános világszerte…
    Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk.