Új, eddig ismeretlen történetek jelentek meg egy visszaemlékezésben arról a papról, akit egy hajléktalan ölt meg, akinek segített.
Zef Karaci úgy beszél Roberto Malgesini atyáról, mint egy szentről, aki apja helyett apja volt, amikor Karaci a börtönbüntetését töltötte. Az atya lelki tanácsokat adott neki, és elviselhetőbbé tette számára a rács mögött töltött időt.
Roberto atyát az észak-olaszországi Comóban gyilkolta meg egy hajléktalan, akinek segített. A szörnyű gyilkosság sokkolta a közvéleményt, mert ismerték a pap jó szívét. Zef sok, eddig publikálatlan történetet ismert barátjáról, „Roby atyáról”, ahogy szeretettel nevezte az atyát és így ábrázolta őt a könyvében is (a Fr. Roberto Malgesini c. könyv jelenleg csak olaszul olvasható).
Zef letartóztatása és őrizetbe vétele
Zef Comóban volt börtönben. „Albániából jöttem és 22 évesen kerültem börtönbe. Ez egy nagyon nehéz életkor (ennyi évesen börtönben lenni), nem mintha amúgy létezne jobb életkor a börtönbüntetéshez, dehát velem ez történt. Rossz döntések, rossz barátságok… Nem azért mondom, hogy felmentsem magamat, hanem hogy bemutassam a helyzetet.”
„Csak köszönetet kell mondanunk az Örök Atyának”
Karaci számára Roberto Malgesini atya szent volt. Senki sem tudja közülünk meghatározni, hogy ki a szent, mert szentnek lenni – amilyen az atya is volt – misztérium, amely Isten által Istenért teremtetett. Nekünk csak az a dolgunk, hogy megköszönjük az Örök Atyának, hogy küldött nekünk egy szentet, és engedte, hogy találkozhassunk vele.
Utolsó találkozás Roberto atyával
A könyvben Zef elmeséli, hogy két nappal meggyilkolása előtt látta Roberto atyát utoljára. „2020. szeptember 13-án vasárnap reggel 9.30-kor volt. Ekkor találkoztam utoljára az atyával. Ki gondolta volna, hogy az lesz az utolsó alkalom?”
Malgesini atya káplánként jött szentmisét bemutatni. „Emlékszem, hogy amikor reggel üdvözöltem őt, azt kérte, hogy a szentmiséhez szerezzek felolvasókat: az olvasmányhoz, a válaszos zsoltárhoz, a szentleckéhez, valamint a hívek könyörgéseihez. Rögtön találtam négy srácot, és megszerveztem a himnuszokat is a liturgiához (ami végül nagyon hamisra sikerült, mert a zenészeket – akik külsős önkéntesként jártak játszani a börtönbe – a COVID miatt nem engedték be. Mielőtt elkezdődött volna a szentmise, amíg vártuk, hogy a börtön minden részlegéből lejöjjenek a férfiak a templomba, a szokásos módon viccelődtünk Roberto atyával.”
Zef mindenféléről kérdezgette az atyát, friss hírekről, különösen a világjárvány drámai helyzetéről, amely annyi embert ölt meg. Aztán feltette a kérdések kérdését, ezt a szívhez szóló, furcsa kérdést: „Hogy van, Roby atya? Boldog?” „És ő a rá jellemző nyugodtsággal és alázattal válaszolt nekem: „Nagyon jól vagyok, Zef, boldog vagyok és igazán közel érzem magamat Istenhez.” Aztán megkérdeztem az atyát, hogy vajon foglalkoztatja-e őt a Covid. Roberto atya így válaszolt: „A COVID semmi kárt nem tehet bennem! Valami egészen másra lesz szükség, hogy megállítson engem. Ki fog megölni engem?”
„Örökre belém vésődtek az atya szavai. Igaza volt… De csak néhány hónappal később értettem meg” – teszi hozzá Zef -, amikor tódulni kezdtek a levelek, amelyekben az emberek leírták mindazt a sok jót, amit Roberto atya tett értük. Akik nap, mint nap találkoztak vele, gyakran nem vették észre, hogy milyen nagyszerű ember volt.”
A gyengédség eszköze
A könyv tartalmazza Giovanni Milani atyának, aki 2004 és 2017 között volt a comói börtön káplánja, a visszaemlékezését Roberto Malgesini atyáról:
„Tíz éven keresztül Roberto atya segített nekem abban, hogy a gyengédség eszköze legyek, fényt és reményt vigyek minden szerdán és pénteken a börtönbe.” De több vasárnapon is, és az olyan fontos ünnepeken, mint a karácsony vagy a húsvét, Malgesini atya mindig ott volt a fogvatartottak között, hogy találkozzon, beszélgessen velük, megismerje őket, és az Isten kegyelmét közvetítse nekik. Nagy segítséget jelentett a számomra, és bizton állíthatom, hogy a tekintete áthatolt a rácsokon, egészen az emberek szívébe. Roberto atyát „mindenki papjának” hívom. Teljes egyszerűséggel és az irgalmasság nagyszerű adományának birtokában élte meg az Evangéliumot.”
Egy pap, aki átment a börtöncellák rácsainak másik oldalára
„Bement a börtönbe, a cellák vasrácsainak túloldalára, oda, ahol az imák némának és meg nem hallgatottnak tűnnek: ezzel lehetővé tette a fogvatartottaknak, hogy megtapasztalhassák Isten gyengédségét. Ahol a legnagyobb a tévedés tudata, ahol bővelkedik a bűn, ott a legszembetűnőbb az irgalom.”
Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia
