Author: Sebestyén Péter

  • Menyegzős óbor

    Jézus csodái jelek. Különösen Szent Jánosnál vesszük ezt észre.Ő nemcsak egy történetet rögzít, hanem üdvtörténetet ír. Nála minden mindennel összefügg. A számok, a szavak, a hely, a személyek – azon felül, hogy valóságosak, hisz szemtanúként van jelen – jelképes, mélyebb értelemmel is rendelkeznek. Az evangélista nem titkolt szándéka, hogy a csodás elemeken túl a történet…

  • Ősbemutató a Jordánban

    Az elmúlt napokban, amikor a bölcsek látogatására emlékeztünk, még a kicsi Jézusról olvastunk. Egy hét alatt mintegy harminc évet „ugrunk” előre Jézus idejében. Ma már a felnőtt Jézust figyeljük, ahogyan küldetésére készül. Stílszerűen ezzel a vasárnappal zárjuk le a karácsonyi ünnepkört, és elkezdjük az évközi időt. Akárcsak vízkereszt, Urunk megkeresztelkedésének ünnepe is teo­fá­nia: feltárulkozás, megjelenés. Amikor…

  • Bölcsek és tudósok

    A Norvégiában nemrég elhunyt Teres Ágoston jezsuita, a vatikáni csillagvizsgáló tudósa, nagysikerű könyvében (Biblia és asztronómia) többek között azt is kimutatta, hogy Szent Máté evangélista leírása a napkeleti bölcsek megjelenéséről meglehetősen pontos információ. És habár a naptárreform miatt néhány évet csúszott Krisztus születésének betájolása, csillagászatilag is igazolható és vállalható a Betlehem fölött látott fényes csillag…

  • Az Atya és családja…

    Emberileg nézve az Úr Jézusnak sem volt felhőtlen gyermekkora. Vizsgálhatjuk a születés körülményeit, a menekülést, azt, hogy „csak” nevelőapja volt, de testvér sem adatott, és a szülőkről való leválás sem ment nehézség nélkül: lásd a tizenkét éves Jézus elvesztése és megtalálása. Ez utóbbiról olvasunk Szentcsalád vasárnapján Lukács evangélista beszámolójában. A zsidó fiúk tizenhárom éves és…

  • Az áldottak és a boldogok

    Két, igazi adventet élő, hívő asszony találkozik. Az ó- és újszövetség mezsgyéjén állnak és sok mondanivalójuk van egymás számára. Beszédtémáik nem csupán a hírek, a pletyka, az emberi-anyai érzés, amiben támogathatják egymást, sokkal inkább Isten titkait fedezik fel életükben, szívük alatt, és ezért adnak hálát. Máriát megosztásra készteti az öröm, amit Isten hírül ad neki,…

  • Tettre készen

    Akiket sokan napjaink Keresztelő Jánosának tekintenek, ugyanilyen tűzzel, elhivatottsággal, és „Lelkes” ihletéssel, testre szabottan válaszolnának arra a kérdésre, amit a pusztába kivonuló, kíváncsi és magába szállt nép kérdezett a hajdani prófétától. A társadalom különféle rétegét alkotó kérdezők: őstermelők, újságírók, tanárok, orvosok, vállalkozók, bankárok, motorosok, nagycsaládosok, politikusok és átlagbérből élők, szegények és vagyonosak, konkrét útmutatást, gyakorlati…

  • Útegyengetés

    Szent Lukács, a harmadik evangélium szerzője, Keresztelő János színre léptetésével önkéntelenül is kimutatja érzékenységét a történelmi összefüggések iránt. A történész szól belőle, amikor felvázolja a Jézus-esemény „nemzetközi” vonatkozásait. Pontos, ellenőrizhető adatokat közöl, nevekkel és időpontokkal, jelezve, hogy nem mitológiát vagy elbeszélést ír, hanem – mint a korabeli hellenista művek – felvázolja a konkrét kort, amelyben…

  • Jöjj Uram, várlak!

    Teológiai éveim meghatározó élményei között tartom számon az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtását, amikor a sötét kápolnában előénekesként elénekelhettem az ünnepélyes antifónát: „Íme kedveseim, az ítéletnek ama nagy és rettenetes napja előttünk áll, elmúlnak a mi napjaink, és sebesen eljön a mi Urunknak gyönyörűséges adventje…Készüljetek föl tehát ti mindnyájan, hogy megláthassátok a halhatatlan jegyest, s tiétek legyen…

  • A Tik-tok és Románia – egy pap gondolatai a román elnökválasztásról

    Jár a toronyóra: bimm-bamm, szól a falióra: tik-tak, tik-tak, a zsebóra ezt kattogja: tiki-taki-tiki-taki, tik. Jut eszembe a gyerekdal. Hiszti. Pánik. Sokk. Kiugrott a nyuszi a bokorból. Nem is egy. Sok. Nem kell nekünk eszelős diktátor. Hiszen ma mindenki diktátor, aki nem liberális. Legyen az tanár, pap, vagy szülő. Aki mer következetes lenni, gyökerekhez, törényekhez,…

  • A töviskoronás király

    Munkácsy Mihály 1880 júliusában kezdte el festeni Krisztus Pilátus előtt nevet viselő festményét. A hónap derekán meg kellett szakítania lázas munkáját, fürdőkúrára kényszerült. Innen írta feleségének: „Sokszor gondolok Krisztusomra. Azért gondolok rá, mert nem lehet tőle szabadulnom, mint egy felöltőtől, melyet levetünk, ha melegünk van, és felvesszük egy fél órával később. Nem lehet egy olyan eszmétől, melyben…