„Isten minden esztendőben Édesanyánk, az Egyház által a „hívőknek azt a kegyelmet juttatja, hogy a húsvétot a Szentlélek örömében várják” és „megtisztult szívvel az élet teljességére jussunk Jézus Krisztus, a mi Urunk által” (vö. nagyböjti 1. prefáció). Így egyik húsvéttól a másikig a megváltás teljessége felé haladunk, melyben Krisztus húsvéti misztériumának köszönhetően már részesültünk: „Mert megváltásunk még reménybeli” (Róm 8,24). Az üdvösség e titka, ami már földi életünk során is működik bennünk, egy dinamikus, az egész teremtést és a történelmet is átfogó folyamat. Sőt, ahogy Szent Pál apostol megfogalmazza: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” (Róm 8,19).”
(Ferenc pápa 2019. nagyböjti üzenetéből).
Assisi Szent Ferenc húsvéti éneke a húsvéti mattutinum zsoltára, amelyet az Úr misztériumának zsolozsmájában irt meg.
Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat művelt! Megszentelte szerelmes Fiát jobbja, és szentséges karja. Megismertette az Úr üdvösségét, s a nemzetek színe előtt kinyilatkoztatta igazságosságát. Azon a napon az Úr elküldte irgalmát és éjjel énekét.
Az első megszólítás a közösséget szólítja fel: „Énekeljetek új éneket”. ez az új ének éppen az amelyről Izajás próféta beszél: „Énekeljetek az Úrnak új éneket! A föld határáig dicséretét” (Iz 42,10). Szent János a Jelenések könyve 14. fejezetében írja: „S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer.” (Jel 14,1-3).
Továbbá közelebbről meg kell vizsgálnunk szintén a Jelenések könyvének 15 fejezetéből azon vereseket amelyek azon éneket írják le amelyet a vadállat legyőzése után „Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét énekelték: „Nagyok és csodálatosak a tetteid, Uram, mindenható Isten! Útjaid igazságosak és igazak, nemzetek Királya” (Jel 15, 3). Ezen utóbbi idézettel érkezünk el Szent Ferenc zsoltárához, aki ugyanabból az okból ünnepli az Urat. „Nagyok és csodálatosak művei”. Miről is van itt szó? A Jelenések könyvében ezen az egy helyen említi meg Szent János Mózes nevét, hiszen ez a győzelmi ének Mózes éneke: „Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: Magasztalom az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette. Az Úr az erősségem és menedékem, ő lett a szabadítóm.” (vö. Kiv 15, 1-8) Az az ének amely a húsvéti vigílián, a szent éjszakában elhangzik kötelező módon az olvasmányok között, és amely felidézi számunkra az exodust, a kivonulást Egyiptomból. Isten megmenti választottait, ezért ez az ének már nem csak Mózes éneke, hanem a Bárányé is, aki által Isten végbevitte az emberiség végleges szabadítását, amelyet belát minden nemzet, még Isten ellenségei is, mert igazságossága nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt.
„Megszentel”, „áldást oszt rá”, „felszentel” – eszünkbe jut Ábrahám áldozata – ennek az embernek nem született gyermeke, és Isten megígéri, hogy annyi lesz mint égen a csillag, ott a „remény” Izsákban. Ábrahám felemeli jobbját, Isten iránti szeretetből Ábrahám a feltámadásba vetett hittel indult fia feláldozására: hitte, hogy miután megöli a gyermeket, Isten életre kelti, és így még a földi életben visszakapja fiát, mert tudta, hogy ez az áldozat Krisztus eljövendő egyetemes áldozatának előképe. Isten nem feledkezik el az Ő népéről, szabadítót küld: „Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” (Iz 40, 30-31). Az ember bízhat az Úr irgalmában, hiszen az Úr munkálkodik, működik, nappal hűségét rendeli védőpajzsul, éjszaka pedig énekre indítja, amely imádság az élő Istenhez, Aki egyedül képes segíteni.
Ez az a nap, melyet az Úr szerzett, örvendezzünk és ujjongjunk rajta.
Áldott, aki az Úr nevében jön, Isten az Úr, ő ragyog felettünk. Örvendjen az ég és ujjongjon a föld, zúgjon a tenger egész teljessége, örvendjen a mező és minden ami rajta van.
Egy újabb imádságra hívás, de már sokkal személyesebb. Ferenc arra hív, hogy ujjongjunk és örvendezzünk az Úr feltámadásán. A világtól való elfordulásáról, majd hozzáfordulásáról ezt írja Celanói Tamás: “Ez a boldog zarándok, bár sietett minél előbb elhagyni a világot mint számkivetésének földjét, nem kis hasznát vette a földi dolgoknak is. Mert a sötétség fejedelme ellen harctérnek használta a világot, Istennel való kapcsolatában pedig úgy tekintett beléje, mint jóságának fényes tükörébe. Minden műben az alkotó művészt dicsérte, és ami jót csak talált a teremtett lényekben, azt mind Teremtőjükre vezette vissza. Ujjongott az Úr keze minden tettének, és a szép látnivalókban az elevenítő okot és alapot szemlélte. Minden szép dologban a Legszebbre ismert, és minden jó ezt kiáltotta feléje: „Aki minket teremtett, maga a megtestesült jóság”. A teremtett dolgokban felismerhető nyomaiban mindenütt a Szeretetreméltót követte, és mindenből lajtorját csinált magának a Magasságbeli trónjának megközelítésére. (2Cel 165)
Ferenc felfedezi az univerzum egységét, mert számára minden Isten és Krisztus nyomát hordja. Az ő misztikája kontempláció és univerzalitás bélyegét hordja. Mélység és tágasság, összeszedettség és küldetés jellemzik imáját és munkáját.
Adjatok az Úrnak, népek családjai adjatok az Úrnak dicsőséget és hatalmat, adjatok az Úr nevének dicsőséget! Föld népei, énekeljetek Istennek, zengjetek zsoltárt az Úrnak. Zengjetek zsoltárt Istennek, aki az egek egei fölé emelkedett, napkelet felé. Íme hallatja szavát, hatalmas szózatát, dicsőítsétek Istent Izrael fölött, fölsége és hatalma a felhőkben ragyog. Csodálatos az Úr az ő szentjeiben, Izrael Istene ad népének hatalmat és erőt, áldott az Isten.
Ez a harmadik imádságra, dicsőítésre hívása Ferenc részéről. De nem csak az a földi teremtményeket hívja meg Ferenc a Feltámadott dicsőítésére, hanem a Szenteket is, mindenki dicsőítse a Királyt. A zsoltár vége egy dicsőítő himnusz, felszólító módban íródott: „adjatok”; „zengjetek”; „énekeljetek”; „dicsőítsétek”. A föld országainak is részt kell venni a dicsőítésben, mindenkinek örvendeni kell, hogy Krisztus feltámadt a halálból.
Feladat:
Ezt az éneket a húsvéti szent időben imádkozzuk gyakran vagy tanuljuk meg kívülről, és mindennapi, legszemélyesebb imánk kellene, hogy legyen, azért, hogy tudatosodjon bennünk, hogy megmenekült emberek, Isten fiai és leányai vagyunk.
Tudatosítsuk magunkban, hogy akkor leszünk képesek, a hivatásunkhoz, kiválasztottságunkhoz méltó életet élni a hétköznapokban, ha a parancsok szerint cselekszünk képessé válva arra, hogy befogadjuk az ingyenesen, szeretetből, kegyelemből kapott üdvösséget, Isten nagy és csodálatos művét.
