Ferenc pápa imája nagypénteken
Nagypénteken este negyed 10-től Ferenc pápa vezette a keresztút szertartását a római Colosseumnál, amelyet a világ minden részén közvetítettek a televíziók.
A Via Crucis stációihoz kapcsolódó elmélkedéseket és az imákat idén a pápa Eugenia Bonetti nővérre bízta, aki a Consolata missziós rend tagja és a „Slaves no more” (Soha többé nem leszünk rabszolgák) olasz non-profit szervezet elnöke. Az elmélkedések középpontjában az emberkereskedelem számos áldozatának szenvedése állt. A 14 állomás során Angelo De Donatis bíboros, több olasz és egy lengyel család, szerzetesnők, az UNITALSI olasz betegkísérő szervezet képviselői, valamint egy szír és egy szentföldi pap hordozta a keresztet.
Ferenc pápa imája
A nagypénteki keresztút végén Ferenc pápa imával fohászkodott Jézushoz, hogy újítsa meg bennünk a feltámadás és a végső győzelem reményét minden gonosz és a halál felett.
„Úr Jézus, segíts, hogy a Te Keresztedben meglássuk a világ összes keresztjét,
a kenyérre és szeretetre éhező emberek keresztjét,
a magányos és még a gyermekeik vagy szüleik által is elhagyott emberek keresztjét,
az igazságra és békére szomjazó emberek keresztjét,
azok keresztjét, akiknek nincs vigaszt nyújtó hite,
az idősek keresztjét, akik az évek és a magány súlya alatt vonszolják magukat,
a migránsok keresztjét, akik a félelem és a politikai számítástól elvakult szívek miatt zárt ajtókra találnak,
a kicsinyek keresztjét, akiket megsebeztek ártatlanságukban és tisztaságukban,
az emberiség keresztjét, amely a bizonytalanság sötétjében és a pillanat kultúrájának a homályában bolyong,
a megcsalás, a rossz csábításai, vagy a gyilkos könnyelműség és az önzés miatt szétszakított családok keresztjét,
a megszentelt életet élők keresztjét, akik fáradhatatlanul el szeretnék vinni a Te fényedet a világba, de úgy érzik, hogy elutasítják, kinevetik és megalázzák őket,
a megszentelt életet élők keresztjét, akik útközben elfelejtették már az első szeretetüket,
azon gyermekeidnek a keresztjét, akik hisznek Benned és a Te szavaid szerint szeretnének élni, és ezért a családtagjaik és a kortársaik is kirekesztik, eldobják őket,
a gyöngeségeink, képmutatásaink, árulásaink, bűneink és számos megszegett ígéretünk keresztjét,
az Te Egyházad keresztjét, mely hűséges a Te Evangéliumodhoz, de még a megkereszteltekhez is csak nehezen tudja elvinni a Te szeretetedet,
az Egyház, a Te Jegyesed keresztjét, amely szüntelenül azt érzi, hogy kívülről és belülről is ostromolják,
a mi közös házunk keresztjét, amely súlyosan szenved egoista látásmódunktól, amit elvakít a kapzsiság és a hatalom.
Úr Jézus, éleszd fel újra bennünk feltámadásodnak és a minden rossz és minden halál felett aratott végső győzelmednek a reményét!
Ámen!”
(Ferenc pápa imáját Török Csaba atya fordította)
Somogyi Viktória – Vatican News