Amikor tűz a nap – Mit mond a Biblia a hőségről?

Már a bibliai időkben is voltak hőhullámok. Ábrahámtól Jézusig számos igehely szól a nyári hőségről – és arról, amint Isten „árnyékként” védelmet nyújt. (A cikk a júliusi németországi hőhullámról szól, de nálunk Magyarországon most éppen olyan aktuális. – A szerk.)

Néhány hűvösebb nap után július második hétvégéjén visszatért Németországba a hőség. A hőmérő sok helyütt jóval 30 fok fölé kúszott – ennek megfelelő hatással a hétköznapokra. A munkába vezető út ismét kisebb sivatagi túrát jelentett, a ventilátorok folyamatos üzemben működtek, s a legközelebbi fa alatti árnyék mintha az Ég ajándéka lett volna.

Ugyan a klímaváltozás előretörésével a hőséggel sújtott napok száma az elmúlt években jelentősen megemelkedett, önmagukban a hőhullámok nem számítanak új jelenségnek. A bibliai idők emberei is ismerték a perzselő napot, a kiszáradt tájat és a verejtékes munkát, vélhetőleg jobban is, mint a 21. század embere, aki klímaberendezéssel vagy ventilátorral akár a legforróbb napokon is legalább egy kis enyhülésre tehet szert.

Fáradság, megpróbáltatás és Isten oltalma

Hőség, napsütés és az ezekből fakadó kihívások újra és újra feltűnnek a Bibliában. Néha egész konkrétan, máskor pedig a nehézségek, megpróbáltatások és Isten oltalmának képeként. Aki a Szentírást figyelmesebben olvassa, hamar észreveszi, hogy sok az analógia jelenünk forró napjaival.

Ha izzadságról van szó, nem mehetünk el a bibliai mondat mellett, amely rég utat talált a köznyelvbe is. A bűnbeesés után azt mondja Isten az embernek:

„Arcod verítékével eszed kenyeredet” (Ter 3,19).

A mondatot gyakran úgy értelmezik, mintha a munka alapjában véve Isten büntetése lenne. Valójában a Biblia valami mást mond. Már az Édenkertben is művelnie és gondoznia kell a kertet az embernek, tehát a munka kezdettől fogva az emberi léthez tartozik.

A bűnbeesés után a fáradság az újdonság. A föld már nem hoz magától értetődően termést, hanem tövist és bojtorjánt terem, s az ember fáradsággal szerzi meg a mindennapi kenyerét. A veríték itt tehát kevésbé a magas hőmérséklet következménye, mint inkább szimbóluma annak a tapasztalatnak, hogy az élethez erő kell. Ez teszi a mondatot a mai napig aktuálissá. Aki a magas nyári hőmérsékletek idején építkezéseken dolgozik, csomagot szállít ki, vagy a kertet locsolja, minden bizonnyal egyetért ezzel.

Egy forró napot élt át Ábrahám is. Amikor Isten három férfi képében Mamre terebintjénél meglátogatta, „a meleg napszakban” sátra bejáratánál ült (Ter 18,1). Azt gondolhatnánk, érthető, hiszen a nagy hőségben az ember nem szívesen erőlteti meg magát. A forróság ellenére mégis valami döntő fontosságú dolog történik: Ábrahám fogadja a látogatókat, nagylelkűen megvendégeli őket, és ígéretet kap, hogy felesége Sára fiút fog szülni. A jelenet azt mutatja, hogy az Istennel való találkozások nem mindig ideális körülmények között mennek végbe. Néha éppen akkor kerül sor rájuk, amikor a nagy hőség miatt – mint Ábrahámnak –megmozdulni sincs kedvünk.

Isten, mint a perzselő hőségtől óvó árnyék

Habár az elmúlt napok esős időjárása miatt Németországban sokan a napsütés után vágyakoztak, a túl intenzív napsugárzás veszélyes, akár az életet fenyegető is lehet, így volt ez a bibliai időkben is. Aki órákon át gyalogolt, annak sürgősen vízre, árnyékra és Isten segítségére volt szüksége. A 121. zsoltár nagyon kifejező képet használ erre:

„Nappal nem éget a nap, s éjjel nem árt neked a hold.” (Zsolt 121,6)

A zsoltár Isten éjjel-nappal ható oltalmát írja le. A zsoltár szavai: „az Úr védelmez jobbod felől”, vigasztalóak lehetnek ezekben a forró napokban. (A Károli Gáspár-féle fordításban viszont szerepel maga az árnyék szó is: Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől. Zsolt 121,6- a szerk.megj.) Izajás próféta is használja ezt a motívumot, Isten nála „árnyéka a forróságban” a szegénynek (Iz 25,4). Az árnyék, amelyet forró napokon ösztönösen keresünk, az ő szavai szerint is Isten közelségének a képe.

Végül Jónás is a nap hevének van kitéve a Bibliában. Habár őt leginkább onnan ismerjük, hogy miután elnyelte egy nagy hal, három napot és három éjszakát töltött az állat gyomrában. Jónás könyvének vége mégsem a tengernél, hanem Ninive kapui előtt a tűző napon játszódik. Isten „gonoszsága” miatt büntetéssel fenyegette meg a várost –aztán mégis megkönyörült rajta. Jónás ezen bosszankodik, haragosan elhagyja Ninivét, és leül a városon kívül. Ez szó szerint így hangzik:

„Jónás kiment a városból, és leült a várostól keletre. Csinált magának egy sátort, és annak árnyékában ülve figyelte, hogy mi fog történni a várossal.” (Jón 4,5)

Isten megsegíti Jónás prófétát azzal, hogy egy ricinusbokrot növeszt fölé, amely további árnyékot ad. A próféta örül neki – igaz ugyan, hogy csak rövid ideig. Másnap reggelre a növény kiszárad, mert Isten egy férget rendelt oda. De nem csak ez a baj.

„Amikor aztán fölkelt a nap, az Úr forró keleti szelet támasztott” (Jón 4,8).

A nap is hevesen tűz Jónásra, az árnyék eltűnt, s a próféta kétségbeesik. Ez a történet nem pusztán növénytani és meteorológiai ismeretekről szól. Isten megmutatja Jónásnak, mennyire következetlen az ő együttérzése. A bokron sajnálkozik, ugyanakkor a bűnbánatra kész niniveiekkel szemben nem érez irgalmat.

Sirák fia könyve szintén hatásos szavakkal ír a nap erejéről.

„Déli magasáról perzseli a földet, ki tudja ilyenkor hevét elviselni? A fűtött kemence égeti az embert, de háromszor jobban a Nap a hegyeket. Izzó sugarakat lövell ki magából, tüze elkápráztatja a szemet.” (Sir 43,3-4)

Ezt a leírást mégsem úgy kell érteni, mint a túlzott hőség miatti panaszt, hanem mint rácsodálkozást a teremtés szépségére és hatalmára. A Nap, mely ezt hirdeti:

„Mily csodálatosak a Magasságbeli művei!” (Sir 43,2), életet ad, és egyúttal arra emlékeztet, hogy az ember nem uralhatja az erejét.

Jézus megszólította: „Adj innom!”

És Jézus Krisztus? Ő is ismeri a nyári hőséget. János evangéliuma valahogy így beszéli el Jézus látogatását a szamáriai Szikar városában. Az odavezető hosszú úttól fáradtan, s a déli napsütéstől minden bizonnyal tikkadtan leül Jákob kútjánál.

„Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: »Adj innom!«” (Jn 4,5-7)

Isten Fiának szavai arra emlékeztetnek bennünket, mennyire fontos, hogy a kánikulában sokat igyunk, amit manapság az idős emberek gyakran elfelejtenek, s ami hamar életveszélyessé is válhat. Anselm Grün, az ismert bencés szerzetes és szerző nemrégiben a német katolikus hírportálnak nemrégiben adott interjújában elmondta, hogy nagy melegben figyelnie kell magára, hogy eleget igyon. „Legtöbbször csapvizet iszom. Ez a legegyszerűbb, és mindig elérhető” – fogalmaz a 81 éves szerzetes.

A Szentírás nem ismer sem klímaberendezéseket, sem ventilátorokat. De ismer verejtékező, kimerült embereket, akik árnyékot keresnek, szomjasak, és olykor nem tudják, hogyan tovább. Talán azért is tűnnek ezek a történetek olyan közelinek. Mert habár ma a víz a csapból jön, s az időjárás applikáció előre figyelmeztet a következő hőhullámra, bizonyos tapasztalataink aligha változtak. Még mindig jólesik egy árnyas hely, s a kimerült embernek időnként most is először egy pohár vízre és egy kis szünetre van szüksége. A szentírási szövegek azonban arról is beszélnek, hogy Isten éppen ott lehet a legközelebb hozzánk, ahol különösen is könyörtelenül süt a nap.

Írta: Steffen Zimmermann
Fordította: Klausz Eszter
Forrás: katholisch.de