Amikor Karol Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa megmentett egy zsidó lányt a biztos haláltól
1945 januárja. A 13 éves fiatal lány, Edith Zierer, éppen most szabadult a megszállt lengyel területen lévő Częstochowa melletti náci koncentrációs táborból. Kimerülten, a dermesztő hidegtől összefagyva és éhesen feküdt a földön egy pályaudvaron, képtelen volt megmozdulni… A legrosszabbtól tartott. Egy fiatalember azonban észrevette és úgy döntött, hogy segít neki. Karol Wojtyla volt az, papnövendék.
Edith Zierer biztos volt benne, hogy Karol Wojtyla nélkül valószínűleg meghalt volna a kimerültségtől, az éhségtől vagy a hidegtől. 1945 januárjában vagyunk. Lengyelországot megszállták a nácik, a tél különösen kemény volt. Miután a 13 éves Edith Zierer elhagyta a Częstochowa melletti munkatábort, egy szenet szállító tehervonatra szállt fel. Ereje fogytán. Néhány száz kilométerrel távolabb, Jędrzejów állomásnál úgy döntött, hogy leszáll, hogy egyen valamit, amitől erőre kap, mielőtt folytatná útját. A pályaudvaron azonban összeesett a kimerültségtől és a földre zuhant.
Annyira hideg volt, hogy Edith nem bírt megmozdulni sem. Senki sem vette észre, annak ellenére, hogy a náci táborok foglyainak szembetűnő, csíkos kabátját viselte. Egészen addig, amíg egy 25 éves fiatalember el nem haladt mellette és fel nem figyelt rá. Odahajolt hozzá és megkérdezte, hogy mit keres ezen a helyen, ilyen állapotban. Edith azt felelte, hogy Krakkóba igyekszik, de már nincs több ereje. Zokogásban tört ki, amikor a fiatalember megkérdezte a keresztnevét: hosszú idő óta először szólította valaki másképpen, mint az azonosító számán… Látván a fiatal lány állapotát, Karol Wojtyla eltűnt néhány pillanatra, és meleg teával, kenyérrel és sajttal tért vissza. Ebben a háborús helyzetben, a német megszállás alatt, ez a fiatalember jó ideje már a papságra készült. Szeminaristaként, esténként a Krakkói Érsekség titkos óráira járt. Nappalpedig munkásként a város melletti Solvay kőbányában dolgozott.
Neki adta a kabátját és kilométereken át karjában vitte
„Próbálj meg felállni”, kérte többször is a fiatalember. Sajnos, a fiatal lánynak már nem volt hozzá ereje. Minden próbálkozás után visszazuhant… Karol Wojtyla nem tétovázott, ráadta a kabátját és karjába vette, úgy vitte néhány kilométeren keresztül egy másik pályaudvarig, ahonnan indult vonat Krakkóba. Mind a ketten felszálltak az állatszállító vonatra. Más zsidók is voltak a vonaton. Egyikőjük arra figyelmeztette Edith Zierert, hogy vigyázzon, ez a pap talán ki akarja használni a helyzetet és kolostorba dugja. Mihelyst a vonat Krakkóban megállt, a lány leszállt, a nagy káoszban, félelmében a tejes tartályok mögé bújt. A fiatalember szem elől tévesztette, és többször is szólongatta lengyelül ” Edyta, Edyta!”, Edith azonban eltűnt.
A fiatal lány az átélt traumák hatására gyanakvóvá vált. A gyermekkorát sokéves vándorlás jellemezte Lengyelország keleti és déli része közt. A háború kitörésekor az édesapjának bujkálnia kellett. A szülők Edith-nek hamis személyi okmányokat szereztek. Így kamaszként megpróbált normális életet élni. Egy nap elment otthonról és többé nem tért vissza. A Gestapo letartóztatta. Nővérével, Judith-tal együtt a krakkói gettóba került.
Kis idő elteltével, távolról észrevették az édesapjukat. Hamarosan azonban az egész családot a Krakkó melletti plaszowi koncentrációs táborba deportálták, Edith-et kivéve, akit – mivel jól beszélt németül – kiválasztottak, hogy egy lőszergyárba kerüljön. 1943-ban végül egy Częstochowa melletti náci koncentrációs táborba került, ahol a zsidó fogvatartottakat lőszergyártásra használták.
1945-ben az oroszok felszabadították a tábort. Edith is elhagyta a tábort, és kimerülve csak egy dologra gondolt: megy és megkeresi a hozzátartozóit Krakkóban, a régi lakhelyükön. Ekkor még nem tudta, hogy senkit sem fog viszontlátni: a szülei Dachau-ban, Judith nővére pedig Auschwitz-ban halt meg. A Krakkóba tartó vonathoz igyekezett, amikor találkozott a fiatal Karol Wojtylával, aki segített neki, megmentette meg a haláltól, amit a hideg, az éhség és a kimerültség okozott volna.
Edith Zierer egész életére megjegyezte a fiatal szeminarista nevét. Amikor 1978 október 16-án meghallotta, hogy Karol Wojtyla lett a pápa, nagyon felkavarodott. Az asszony ekkor már Izraelben élt. 1951-ben elhagyta Lengyelországot. Feleség és családanya volt, fogtechnikusként dolgozott. Ahogy meglátta II. János Pált a televízióban, elhatározta, hogy levelet ír, amiben megköszöni, hogy megmentette az életét. A pápa jól emlékezett erre a fiatal lányra, akit összefagyva talált meg azon 1945-ös januári napon. Meghívta a Vatikánba. A találkozásra évekkel később, 1998-ban került sor. „Gyermekem, beszélj hangosabban, mostanra már megöregedtem”, kérte tőle, amikor az általános audiencián találkoztak. Megáldotta, és nyomatékosan hívta az asszonyt: „Gyere majd vissza hozzám, látogass meg újra, gyermekem”.
Aki megment egy életet, az egész világot menti meg
Edith Zierer nem tudott azonnal visszamenni Rómába. De 2000-ben Őszentsége a Szentföldre zarándokolt. Ellátogatott a Yad Vashem Intézetbe, ahol imádkozott és virágkoszorút helyezett el. Edith-et is meghívták az eseményre, és amikor a pápa feléje közeledett, csak ezt a mondatot mondta neki: „Aki megment egy életet, az egész világot menti meg”. Ez a mondat szerepel jelmondatként azon a díjon (A Világ Igazai), amelyet azok kapnak, akik a Holokauszt alatt zsidókat mentettek meg. Edith Zierer és II. János Pál továbbra is leveleztek. Azonban találkozni már nem találkoztak soha többé. II. János Pál 5 évvel később meghalt, Edith Zierer pedig 2014-ben távozott az élők sorából.
Forrás: Aleteia
Fordította: Pannonhalmi Judit
