Hollandia eutanazia Egyedi

Hollandia: egyre több az eutanázia, még az értelmi fogyatékosok körében is

2022-ban Hollandiában az eutanázia átlépett egy szimbolikus küszöböt, minden huszadik halálesetet orvosok okozták olyan emberek kérésére, akik már nem akartak tovább élni. Voltak köztük párok is.

2001-ben Hollandia lett az első olyan ország, amely legalizálta a meghalni kívánó személyek kérésére történő eutanáziát. Az orvosi ellátást kérők száma folyamatosan emelkedik, 2022-ben a hivatalos adat 8720 fő volt, anélkül, hogy a növekedés okai ismertek lettek volna. Ez az év során bekövetkezett összes haláleset 5,1%-át jelenti, szemben a 2021-es 4,5%-kal (7666 haláleset).

Az eutanázia iránti kérelem elfogadásához – biztosítékként – hat feltételnek kell teljesülnie. Ezek közé tartozik az a kötelezettség, hogy a személy írásban maga kérje a halálát, vagy hogy valamilyen betegségben szenvedjen. Egészséges emberen törvényesen nem lehet eutanáziát végrehajtani.

A folyamat felügyeletével kapcsolatos kétségek

A párok nem kérhetik közösen az eutanáziát, „a két embernek más-más orvossal kell konzultálnia, és a pár mindkét tagjának meg kell felelnie az összes feltételnek”. A párok tavalyi rekordszámú, 29 eutanáziája kérdéseket és kritikát vetett fel az eutanázia ellenzői részéről, például Kevin Yuill-tól, a Humanists Against Assisted Suicide and Euthanasia (Humanisták a Támogatott Öngyilkosság és Eutanázia Ellen) egyesület vezetőjétől, aki a The Times című brit lapban adott hangot kételyeinek:

„Nagyon valószínűtlen, hogy két ember egészségi állapota ennyire egybeessen.”

Az ily módon elhunyt párok számának erős növekedése felveti a kérdést, hogy vajon a folyamatokat valóban olyan szigorúan ellenőrzik-e, ahogyan azt a törvény előírja. Ezek a szimultán esetek arra utalnak, hogy az eutanázia sokkal inkább társadalmi, mint orvosi problémára utal.

A regionális felügyeleti bizottságok viszont megerősítették, hogy 2001 óta a több mint 90 000 esetből csak 133-ban nem tartották be a jogi kereteket.

Autista vagy értelmi fogyatékos emberek

A Cambridge University Press által közzétett tanulmány szerint az elmúlt években Hollandiában több emberen kizárólag értelmi fogyatékosságuk vagy autizmus spektrumzavaruk (ASD) miatt hajtottak végre eutanáziát.

A felügyeleti bizottságok azt ellenőrzik, hogy a kérelmező szenvedése valóban „elviselhetetlen, és nincs kilátás a javulásra”, az orvosoknak pedig igazolniuk kell ezeket a kritériumokat. Az orvosi alap ugyanis magában foglalja a „pszichiátriai rendellenességeket, a demenciát, a különböző geriátriai szindrómákat, a krónikus fájdalom szindrómákat vagy a genetikai betegségeket”. Ez tehát azt jelenti, hogy az értelmi fogyatékossággal vagy ASD-vel élő emberek is jogosultak lehetnek.

A Cambridge University Press tanulmánya szerint 2012 és 2021 között 59 996 eutanázia történt. A tanulmány 927 eset összefoglalóját használja fel ahhoz, hogy megbecsülje az értelmi fogyatékossággal vagy autizmus spektrumzavarral élő embereket érintő esetek számát. 39 jelentés szerint 15 embernek volt értelmi fogyatékossága, 20-nak ASD-je, 4-nek pedig mindkettő.

2023 áprilisában Hollandia legalizálta az eutanáziát a gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő, rövid várható élettartamú 12 év alatti gyermekek számára is.

Írta: Jean Sarpédon
Fordította: Görgényi Adél

Forrás: infochretienne.com

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.