Áldd meg gyermekedet, mielőtt elindul a táborba
Az Áldások könyve tartalmaz egy rövid szertartást személyek megáldására utazás előtt. Gyönyörű módja ez annak, hogy a táborba indulás előtti napon az Úrra bízd gyermekedet, és egyben lehetőség nyílik egy, a megszokottól eltérő családi imára is.
Vajon az áldások kiszolgáltatása csak a papoknak és a szerzeteseknek van fenntartva? Nem, az Egyház számos, világi hívők által is adható áldást biztosít a különböző eseményeknek vagy életszakaszoknak megfelelően. Ez egy módja annak, hogy saját és szeretteink életében biztosítsuk az Isten által megígért áldást. Valójában a keresztség révén minden keresztény maga is „Isten áldásának vektora” lehet. A gyermek megáldása a cserkésztáborba indulás előtt nagyszerű kezdeményezés a hívek számára.
hirdetés
Mi az értelme?
Ez az ősi hagyomány, amelyet a Biblia többször is feljegyzett, abból áll, hogy az ember az Úr segítségét kéri, mielőtt útnak indul. Az Egyház által ez okból adott áldás célja ennek a szokásnak a fenntartása. Létezik egy sajátos, rövid rítus egy személy elutazása előtt, amelyet egy világi hívő is elvégezhet. Egy apa vagy anya ezért megáldhatja gyermekét a táborba indulás előtt, és ez szólhat akár néhány napra, akár néhány hétre.
Miért kérjük Isten áldását gyermekünkre?
Ez az áldó ima arra hív minket, hogy kérjük az Urat, vezesse gyermekünk lépteit, hogy a jót, az igazat és az életet válassza, kísérje gyermekünket a táborozás egész ideje alatt, hogy az Úr tekintete alatt éljen, és óvja meg őt minden rossztól.
Miből áll ez a családi „szertartás”?
A szertartást vezető személy összehívja a családot, és keresztvetéssel kezdi az imát. Ezután a következő szavakat mondja:
„Az Úr a mi segítségünk.”
A családtagok így válaszolnak:
„Aki az eget és a földet alkotta.”
Ezután jó elolvasni egy részt a Bibliából. Választhatunk egy rövid szakaszt, például:
„Minden időben magasztald Istent, az Urat, és tőle kérd, hogy az egyenes úton járhass, s hogy útjaid és szándékaid jó véget érjenek.”
Tób 4,19
Vagy egy hosszabb szakaszt, mint az „Egyengessétek ösvényeit” témájút (Lk 3,3-6 ) vagy az Isten parancsait otthon vagy utazás közben (MTörv 6,4-9).
Ezután következik az áldó ima, amelyet az apa vagy az anya összetett kézzel mond.
Az áldás szövege:
Örökkévaló Isten, jóságos Atyánk,
Áthoztad Izrael fiait száraz lábbal a Vörös-tengeren;
Elvezetted a napkeleti bölcseket Fiadhoz,
Hála a csillagnak, aki vezette őket;
Jöjj újra segítségére … (ide mondjuk a személy nevét),
Adj gyermekünknek jó utat:
Védd meg és kísérd őt, hogy épségben eljusson úti céljához
És hogy egy napon beléphessen az örök üdvösség kikötőjébe.
A mi Urunk Jézus Krisztus által, Ámen.
Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia
INRI,
A fenti áldás szövege nagyon jó lenne ha általánosan használatba jönne. Magam még soha senkitöl nem hallottam, hogy ezt tegyem, azonban megfogadom, mert biztosan gyümölcsözö szokás lesz!
“Örökkévaló Isten, jóságos Atyánk, Áthoztad Izrael fiait száraz lábbal a Vörös-tengeren; Elvezetted a napkeleti bölcseket Fiadhoz, Hála a csillagnak, aki vezette őket; Jöjj újra segítségére … (ide mondjuk a személy nevét), Adj gyermekünknek jó utat: Védd meg és kísérd őt, hogy épségben eljusson úti céljához És hogy egy napon beléphessen az örök üdvösség kikötőjébe. A mi Urunk Jézus Krisztus által, Ámen.“
Magam hasonló élményeket tapasztaltam a nagymamámnál. Nagymamám a görög katolikus Zsidik Anasztázia (szül. Ilonca, Nagymagyaroszágon 1896-ban, szlovák Zid+ik=elmagyarosodott családneve, jelentése: Zsidó+ik=“zsidó-apácska“). Elöször 1966-ben Pesten a 28 négyzetméters „tanácsi 1szoba és 1konyhában“ nála nyaraltam 7 évesen, majd egy hónapig. Több azt követö nyáron át tartott ez a jószokása, hogy nála nyaralhattam. Ez az analfabéta asszony sokat mesélt nekem.
Ilyesféléket:
1_Itt pesten római katolikus vagyok. A szenteltviztartó mindíg a lakásajtó belsö ajtófélfáján van. Ha útrakelek bemártom ujjamat és keresztet vetek. Amikor hazaérek akkor is. Áldással indulok: “Az atya a fiú és a szentlékek nevében. Védelemezz utamon Uram, reményem egyedül csak te vagy. A te békéd-és igazságod vezessen, …. (oda, kimondom hová megyek) s majd haza is.”
2_Vasárnap ha misére megyünk elvöeszem a rózsfüzért. Elkezedem imádkozni, ahogy kiléptem az ajtón és a templomajtóig sétálva mondom félhangosan az uramba karolva…Visszafelé ugynúgy teszek… (megjegyzés: ezt minden vasárnap láttam és hallottam az Erkel utcától a Váci úti templomig 2×1 kilóméteren át, söt a templomban is kissé halkabban, de mondta a rózsafüzért- “úgy hogy attól Jeriko falai is leomlottak volna”.)
3_Vigyázok, ha a konyhát felseprem, hogy a szemetet ne a szenteltviztartó (ajtófélfa) felé seperjem és föleg soha se hagyajam ott, hanem a konyha közepén a lapátra és utána mindjárt a kukába vele… (Megjegyzésem: Lásd Deuteronomium 6. Fejezet: “Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! 5Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! 6Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, 7és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz. /Ez a következö, a 8-as mondattól mára csak a zsidókra vonatkozik: 8Igen, jelként kösd őket a kezedre, legyenek ék-szer a homlokodon- kis tokban-. 9Írd fel őket házad -lakásod- ajtófélfájára és kapujára egy kis tokban – ennek mezüze a neve-! /
Innen ered, hogy a szemetet nem szabad az ajto-félfa felé söpörni…
Osli mosolygós Madonna, könyörögj érettünk.