Egy katolikus pap visszatért arra a földre, ahonnan elhurcolták. Reményt akar adni azoknak, akik reménytelenségbe süllyedtek.
Az utóbbi hét évben Charles Mbikoyo atya filozófiát hallgatott a római Pontificia Università Urbaniana Egyetemen (Szerk: az intézményt VIII. Orbán pápa emelte egyetemi rangra 1627-ben, nevét az ő tiszteletére kapta), nyilatkozta az EWTN News in Depth-nek július 9-én. De története a mai Dél-Szudánban kezdődik, ahol 12 éves korában, 1988-ban belépett a szemináriumba.
Tanulmányai egy évvel később megszakadtak, amikor lázadók jelentek meg és az éjszaka közepén zörgettek a kapun.
„Egy harsány hang hallatszott” – emlékszik Mbikoyo atya – és megparancsolta a szeminaristáknak, hogy azonnal menjenek ki.”
Ismervén a fenyegető veszedelmet, amit a közeli lázadó csoportok jelentettek, a szeminaristák haboztak ajtót nyitni. De a kint lévő emberek fenyegetően azt kiabálták, hogy „ha nem nyitjátok ki az ajtót, elpusztultok az épülettel együtt”.
Rettegve kivonultak, a lázadók pedig megparancsolták nekik, hogy szedjék össze a holmijukat és induljanak velük együtt „oktatás céljából”. Mbikoyo atya, 40 másik fiúval és a rektorukkal együtt fogságba esett. „Az első, amit mondtak”, emlékszik vissza Mbikoyo atya, hogy „mindenkit, aki szökni próbál, azonnal megölik”.
A három következő hónap során a fiúk kemény katonai kiképzésben részesültek.
„Ugrálnunk kellett, mint a békáknak – mondta Mbikoyo. -Meg kellett tanulnunk elkerülni a lövedékeket. Lőni tanultunk. A következő volt az elv: „A puska az apád”. Másképpen megfogalmazva, a puska mindenre jó. Ha megvan a fegyvered, az elég mindahhoz, amit megszerezni akarsz.”
Mbikoyo atya szerint ő és társai teljesen feladták a reményt, hogy valaha is hazatérhetnek, hogy visszatérhetnek az iskolájukba és papok lehetnek, ami eredeti szándékuk volt.
A szeminárium rektora azonban elutasította, hogy őt szabadon engedjék, és kitartott amellett, hogy a fiúkkal maradjon. „A rektor szavai reményt adtak nekem” jelentette ki Mbikoyo atya. „Megértették velem, hogy igenis van Isten, aki képes minket megvédeni.”
Több hónapi fogság után alkalom nyílt arra, hogy a gyermek megszökjön négy másik fiúval együtt. Veszélyekkel teli utazást sikerült túlélniük, többek között két olyan folyón kellett átúszniuk, amelyekben életveszélyes állatok úszkáltak.
Amikor megszöktek, egy Yei nevű városba mentek, és a gyermek itt folytatta a tanulást a szemináriumban, amíg a lázadók újból el nem kezdték a fenyegetéseket.
„Egy hónapon át tanultunk, amikor hírek jöttek arról, hogy a lázadók el akarják foglalni Yeit. Ekkor úgy határoztunk, hogy ezt nem várjuk be. Ha ránk találnak, megölnek, vagy visszahurcolnak a frontra, az első vonalba harcolni”.
„A Vöröskereszt hazavitt minket”, mondja, a szeminárium pedig Rimenzeből Nzarába költözött, hogy elkerüljék a lázadókat. De újra megtalálták és megint megtámadták őket.
Ekkor hagyta el Mbikoyo atya az országot és a Közép-afrikai Köztársaságban telepedett le. Három évig élt ott, majd Ugandába ment tanulmányait folytatni.
„Évekig nem láthattam szüleimet – körülbelül nyolc, vagy kilenc évig. Hiszen száműzetésben voltam. Féltünk, hogy ha hazatérünk, megint hatalmukba keríthetnek és katonának visznek.”
Végül 2007-ben, a második szudáni polgárháború vége után szentelték pappá.
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aciafrique.org
