Nagyböjti ráhangoló: Így vezet a bűnbánat Krisztushoz
Világos Miklós atya a nagyböjt böjt lényegéről beszél. Az evangélium kapcsán (Mt 9,14–15) rámutat, hogy Jézus tanítványai azért nem böjtöltek, mert velük volt a Vőlegény, vagyis maga Jézus. Ám amikor Ő már nincs testi jelenlétében velünk, akkor a böjt kiemelten fontossá válik: nem Istennek van szüksége rá, hanem nekünk. A böjt segít abban, hogy ráébredjünk, mennyi mindent tartunk fontosabbnak Istennél, és hogy újra Ő kerüljön a középpontba.
Miklós atya elmond egy példázatot a „legszebb könnycseppről”, amely végül a tiszta bűnbánat könnye lett. Ez arra tanít, hogy Isten nem hagy magunkra még bűneink idején sem: ha képesek vagyunk belső bűnbánatra, az Isten szeretetét ragyogtatja fel a lelkünkben.
Napi kihívás
„Ennek a napnak, kedves testvérek, legyen az a kihívása, hogy mi magunk is elimádkozzuk a keresztutat. Úgy hiszem, nem tud mindenki eljutni a templomba közösen végzett keresztúti ájtatosságra, de annyit talán mindannyian megtehetünk, hogy otthon a saját magányunkban előveszünk egy imádságos könyvet, és szinte minden katolikus imádságos könyvben találunk egy keresztúti ájtatosságot. Szépen lassan végigolvassuk ezeket az állomásokat, a stációkat, a hozzáfűzött elmélkedéseket, és talán a legjobb az lenne, hogyha tudnánk is választani közülük egyet, amely számunkra a legkedvesebb, és el is tudnánk azt mondani, meg tudnánk azt önmagunknak fogalmazni, hogy miért is arra esett a választásunk.”
Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük.
Köszönjük az eddig küldött adományokat és az értünk mondott imákat!
Ide kattintva támogathat bennünket.
A Spotify link a tegnapi felvételre mutat, de érdemes volt mégegyszer visszahallgatni. Köszönöm!
Kedves Eszter!
Javítottuk. Köszönjük a jelzést.