Az arizonai Graham-hegy tetején található csillagvizsgáló, a Vatican Advanced Technology Telescope szembesült már szinte minden természet (és ember) által produkált jelenséggel.
A Vatikánnak van egy hatalmas távcsővel felszerelt csillagászati megfigyelőállomása egy távoli sivatagi hegy tetején. Mindez izgalmasan, talán derűsen is hangzik. Azonban a tudomány érdekében kifejtett működésének megfelelő körülményeit a hegytetőn nem volt mindig egyszerű biztosítani, sőt, ez gyakran igen kalandos feladat volt. Az elmúlt években ugyanis a távcső szembesült már tűzzel, füsttel és még rovarsereggel is. És akkor még nem is említettük a COVID miatti előírásokat, a jogi papírmunkát és a kültéri reklámfelületből adódó tennivalókat.
Gyakran maga a tudomány is igen kalandos lehet. Ugye, milyen sok diák megtapasztalja ezt, amikor az iskolai laboratóriumi órán elkövetett első komoly hibáját takarítja össze? Hatalmas galibát okozhat a csillagászati műszereknél, ha egy madár, vagy egér valahogyan utat talál a teleszkópnak otthont adó kupolához.
Amikor még a vatikáni obszervatórium a Vatikánban volt
Annak idején, amikor a csillagászati obszervatóriumokat nem távoli hegycsúcsokra építették, a teleszkópok megfelelő állapotban tartása kevesebb nehézséggel járt. A csillagászati obszervatóriumok egykor a városokon belül helyezkedtek el. Megerősíti ezt a tényt, hogy amikor XIII. Leó pápa 1891-ben létrehozta modern formájában a Vatikáni Obszervatóriumot, a csillagászok az ún. obszervatórium-kupolákat és teleszkópokat közvetlenül a Vatikán falain belül építették meg. Egy olyan teleszkóp, amely egy lépcsőn egyszerűen megközelíthető, viszonylag könnyen kezelhető, és a karbantartása sem jelent problémát.
A modern, mai élet azonban ezt is megváltoztatta. A városokban található, sokszor nem túl jól megtervezett kültéri világítás a városok feletti eget is fénybe borítja, ezáltal sok olyan dolog nem észlelhető, amiket a csillagászok esetleg látni szeretnének. Ez az ún. „fényszennyezés”, amelynek egyébként az éjszakai élőlényekre is káros hatása van, sőt anyagi pazarlást is jelent. Ez a jelenség Rómában olyan mértékben felerősödött, hogy az 1930-as években a Vatikáni Obszervatórium a Rómától délre fekvő Castel Gandolfóba költözött. Persze a fényszennyezés problémája továbbra is fennállt, sőt erősödött. Ezért aztán az Obszervatórium a 1990-es években egy távoli és nagyon sötét sivatagi hegy tetejére telepítette teleszkópját, a Graham hegységbe, Arizonába (USA).
Egy távoli hegyen lévő teleszkóp azonban sokkal nagyobb kihívást jelent, mint egy háztetőn lévő távcső. Egy tetőn elhelyezett kisméretű teleszkóp – mint például a Vatikáni Széltorony tetején lévő távcső, amely az 1890-es években a Vatikáni Obszervatóriumban volt– olyan eszköz, melyet a csillagászok maguk is működtethetnek és használhatnak megfigyelésre. Sőt, időnként ismerősöket, barátokat is meghívhatnak, hogy néhány érdekes látnivalót megmutassanak. Abban az időben, amikor a csillagvizsgáló a Vatikánban volt, a pápák is beugrottak néha-néha a bolygókat nézegetni.
A Vatikáni Csillagvizsgáló Arizonában
A mai, nagy, modern teleszkópoknak nem csak az a lényege, hogy egy magas lépcső tetején állnak. Az óriási teleszkópokat mindig távoli helyekre telepítik, és működtetésüket hatalmas személyzet végzi. Az arizonai Vatikáni Obszervatórium teleszkópja az Alice P. Lennon Teleszkóp, amelyet a Thomas J. Bannon asztrofizikai létesítményben helyeztek el, és általában Vatikáni Fejlett Technológiai Teleszkópnak vagy VATT-nak neveznek. Építése a legmodernebb módszerekkel történt. Nem nevezhetjük óriásnak, de azért tekintélyes méretű. Aligha férne bele egy szabványos 13 méteres szállítókonténerbe. Sok csillagász boldog lenne, ha kutatásaihoz rendszeresen hozzáférne egy VATT méretű teleszkóphoz.
A VATT egy nagyon távoli helyen van. Megalakulása óta a VATT stratégiája az volt, hogy a távcsövet és az annak otthont adó épületet az üzemeltetésben és karbantartásban jártas, kis létszámú személyzet gondozza, és emellett jöjjenek szélesebb körben jól képzett vendéghasználók is, főként végzős hallgatók.
Egy messzi tájon végzett munka során azonban gyakran adódnak kalandok.
A VATT-hoz vezető út egysávos, aszfaltozatlan, kacskaringós, ijedősebb vezetőknek nemigen ajánlott terep, és a csak négykerék-meghajtású járművekkel ajánlatos nekivágni. Egy olyan távoli helyszínen, mint a Mt. Graham, néhol komoly biztonsági kockázatokat is rejt. A szokásos előírások megkövetelik, hogy a hegytetőn elegendő képzett személyzet legyen jelen, akik képesek kezelni a vészhelyzeteket, beleértve akár egy orvosi evakuálást is. Szerencsére nem a VATT az egyetlen teleszkóp a Graham-hegyen: a VATT-on kívül ott van még a Mount Graham Nemzetközi Csillagvizsgáló nagy binokuláris távcsöve és az Arizona Radio szubmilliméteres hullámhosszú rádióteleszkópja. A VATT személyzete legalább nincs egyedül.
Jóságos ég: tűz, járvány és molyok!
Előfordul, hogy a hegyen olyan dolgok történnek meg, amit a személyzetből senki sem tud kezelni. 2017-ben villámcsapás indította el a több mint egy hónapig tartó Frye tűzvészt. Annak az évnek júniusában és júliusában csaknem 50 000 hektáron égett a tűz a Graham-hegyen. Kiürítették az obszervatórium épületeit. Június 18-án a tűz magja kevesebb mint 20 méterre került a VATT-nak otthont adó épülethez. Voltak égési területek, amelyek 8 méteren belül voltak. Mindezek ellenére sem a tűztől, sem a hőtől, sem a füsttől nem keletkezett jelentősebb kár. Csupán néhány megégett fenyőtű került a kupola belsejébe. A teleszkóp csodálatos módon megmenekült, hála a tűzoltók bátor erőfeszítéseinek, akiknek – különösen június 18-án – rendkívül gyorsan kellett reagálniuk, jelentős erőket bevetve a védelemre. Ezúton is még egyszer köszönet illeti őket!
Fotó: Kevin Newton 
Fotó: Paul Gabor S.J.
Később, 2020-ban pedig jött a COVID-19. Emiatt március 18-án a Mount Graham International Observatory érdekelt feleinek képviselői összegyűltek, hogy megvitassák a szükséges járványügyi intézkedéseket. A szubmilliméteres teleszkóp még aznap leállt, aztán a VATT leállítása következett március 19-én, végül pedig március 21-én a nagy binokuláris távcsőé.
Két hónappal később, május 28-án újra használatba került a VATT. A Vatikáni Obszervatórium csillagásza, Richard Boyle jezsuita atya ismét megkezdte a megfigyeléseket. Sajnos ez alatt a két hónap alatt a teleszkóp környékén azonban történt egy és más: molylepkék szállták meg el a létesítményt! A tudomány képviselőinek nem volt egyszerű feladat megszabadulni tőlük.
A teleszkóp újraindításakor nem csak a rovarok okozták a nehézséget. A járványkezelés miatt korlátozni kellett a VATT-nál dolgozók számát, hogy ezzel minimálisra csökkentsék az érintkezést. A Graham-hegyre vonatkozóan 2020. május végén kidolgozott COVID-19 protokollok készítésekor kompromisszumot kellett kötni: egyszerre kellett korlátozni az emberek közti érintkezést, ugyanakkor a biztonság érdekében elegendő számú ember kellett legyen a hegyen. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy adott időpontban csak egy személy tartózkodhatott a teleszkópnál, feltéve, hogya többi épületben volt elegendő képzett személyzet.
A körülmények miatt ezért csak olyan projekteket engedélyeztek, amelyeket egyetlen személy is biztonságosan végrehajthatott minimális segítséggel, vagy olyanokat, amelyeken egy „COVID-buborékban” már amúgy is együtt élő csillagászcsoport dolgozott. A korlátozások gyakorlatilag megtiltották az új megfigyelők képzését, és megakadályozták, hogy a végzős hallgatók közvetlenül használják a VATT-t. Vannak, akik extrém módon mindent elkövettek, hogy megfigyeléseket végezhessenek. Két csillagász, akinek együtt kellett dolgoznia a távcsővel, úgy döntött, hogy közös munkájuk előtt 14 napos karanténba vonul. Így tulajdonképpen létrehoztak egy kétfős buborékot. Önkéntes karanténjuk után a járvány ellenére folytathatták tudományos munkájukat.
Nem volt elég a járvány, jött még a füst és hamu! Ez szerencsére nem a Graham-hegyen keletkezett tűzből származott, hanem a Bighorn tűzvészből, amely 120 000 hektár területen pusztított a Santa Catalina-hegységben, a Mt. Grahamtől nyugatra. A futótűz füstje és hamuja miatt a VATT kupoláját 2020 júniusában nyolc éjszakára le kellett zárni. Amikor a füst feloszlott, a tudományos munka folytatódhatott.
Folyamatos küzdelem a fényszennyezés ellen
Ezeken a kihívásokon felül, ebben az évben zárult le az a hosszú folyamat, mely során frissítették a Vatikáni Obszervatórium, az Arizonai Egyetem és a VATT működését szabályozó több évtizedes régi jogi papírokat. No és persze folytatódott a folyamatos csatározás a fényszennyezés miatt (főleg azok miatt a LED-es hirdetőtáblák miatt, melyek hirdetései rendkívül erős fényűek). Bár az ilyen mindennapi ügyek nem kapnak akkora hírverést, mint a tűz, a molyok vagy a járhatatlan utak, mégis fontos részét képezik a teleszkóp mindennapi működésének, hacsak nincs az épület legtetején.
A Vatikáni Obszervatórium kalandja tehát folytatódhat, a tűz, a füst, a járvány, az adminisztráció, a molyok és hirdetőtáblák ellenére! Minden akadály ellenére, a vatikáni fejlett technológiai teleszkóppal a tudomány folyamatosan működik. Hadd hozzunk két példát. Az első, hogy a VATT részt vesz egy olyan projektben, amelyben a közeli (Földtől 50 fényéven belül) kis vöröses csillagokat vizsgálják, azzal a céllal, hogy kiderüljön, keringhetnek-e körülöttük olyan bolygók, amelyek Föld méretűek és megfelelő távolságban vannak ezektől a csillagoktól ahhoz, hogy hőmérsékletük alkalmas legyen az életre. A második, hogy a távcsövet 633 fényes, sárgás színű, a Naphoz inkább hasonlító csillag tanulmányozására használják, amelyekről kiderülhet, hogy vajon vannak-e bolygóik. Ehhez információkat kell szerezni e csillagok kémiai összetételéről, életkoráról stb.
Manapság nem sétálhatunk fel csak úgy egyszerűen a lépcsőn egy távcsőhöz. A pápák sem ugorhatnak be csak úgy, hogy vessenek egy pillantást az égre. Nem egyszerű kaland a feljutás. Minden nehézség ellenére az arizonai Mt. Graham tetején található vatikáni csillagvizsgálót felkeresése nagy kaland.
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia
