A Vatikáni Államtitkárság feltárja Ferenc pápa polgári együttélésre vonatkozó megjegyzésének szövegkörnyezetét
A mexikói apostoli nuncius szerint a Vatikán államtitkára felkérte a pápai képviselőket, hogy továbbítsák a püspököknek azokat tisztázó megjegyzéseket, amelyek a közelmúltban bemutatott dokumentumfilmben Ferenc pápának a polgári együttélésre vonatkozó észrevételeire vonatkoznak.
A tisztázás magyarázattal szolgál arra, hogy a pápa szavai nem vonatkoztathatók a házasság természetét érintő katolikus tanításra, amely szerint a házasság egy férfi és egy nő közötti unió, hanem polgári jogi rendelkezésekkel kapcsolatosak.
“Evgeny Afineevsky ‘Francisco’ c. dokumentumfilmje tartalmazott néhány olyan megállapítást, amely az elmúlt napokban különféle reakciókhoz és értelmezésekhez vezetett. Ezért kívánunk támpontokat nyújtani, hogy a Szentatya szavainak megfelelő megértését elősegítsük” – írta október 30-án Facebook bejegyzésében Franco Coppolo érsek, apostoli nuncius.
A nuncius azt nyilatkozta a CNA spanyol nyelvű portáljának, az ACI Prensának, hogy posztjának tartalmát a Vatikán apostoli nunciatúrákkal foglalkozó államtitkárságától kapta abból a célból, hogy azt megossza a püspökökkel.
A poszt ismerteti, hogy egy 2019-ben készült interjúból addig nem publikált részleteket szellőztettek meg a dokumentumfilmben. A pápa különböző időpontokban két különálló témáról beszélt: egyrészt arról, hogy a gyermekeket nem szabad kiközösíteni a családból szexuális orientációjuk miatt, másrészt a polgári együttélésről, ami egy, az argentin törvényhozásban az azonos neműek házasságáról szóló vita kapcsán jött elő. Az ilyen házasságot Ferenc pápa, az akkori Buenos-Aires-i érsek, elutasította.
A polgári együttélésekről szóló megjegyzést az interjú egyik kérdése váltotta ki. A kérdés pedig egy tíz évvel ezelőtti, argentínai helyi törvényhez kapcsolódott, amely az azonos neműek házasságának egyenlőségét célozta, és felidézte, hogy a kérdésben az akkori Buenos Aires-i érsek elutasító állásponton állt. Ezen a ponton Ferenc pápa megerősítette, hogy ’összeférhetetlen dolog homoszexuális házasságról beszélni’, és ugyanebben a szövegkörnyezetben hozzátette, hogy ő beszélt arról, hogy az ilyen embereknek is joguk van helyzetük jogszabályi rendezéséhez. ’Amit tenni kell, az egy törvény megalkotása a polgári együttélésről, joguk van arra, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én emellett álltam ki” – posztolta Coppolo a Facebook-on.
„A Szentatya 2014-ben egy interjú során így fogalmazott: ’A házasság egy férfi és egy nő között köttetik. A szekuláris államok egyengetni kívánják a polgári együttélést, hogy így szabályozzák az együttélés, együttlakás különféle helyzeteit. Ily módon tesznek eleget annak az igénynek, hogy az emberek közötti gazdasági aspektusokat szabályozzák, például azt, hogy kinek kell az egészségügyi ellátásról gondoskodnia. Ezek különféle természetű együttélési megállapodások, és én nem is tudnám felsorolni különféle formáikat. A különféle eseteket kellene megvizsgálni és a maguk változatosságában értékelni” – olvasható a Facebook bejegyzésben.
„Ebből következően nyilvánvaló, hogy Ferenc pápa bizonyos állami rendelkezésekre utalt, és semmiképpen sem az egyházi doktrínára, amelyet az évek során számtalanszor megerősített” – hangzik a megállapítás.
Az Államtitkárság közleménye egybecseng két másik friss nyilatkozattal. Két argentin főpap: Hector Aguer érsek és Victor Manuel Fernandez érsek, La Plata emeritus, illetve jelenlegi érseke szólalt meg, továbbá egyéb írások is foglalkoztak a pápa szavainak szövegkörnyezetével.
Október 21-én Fernandez azt a Facebook-bejegyzést tette, hogy mielőtt pápává választották volna, Bergoglio érsek „mindig elismerte, hogy anélkül, hogy házasságnak hívnák őket, léteznek nagyon szoros együttélési formák azonos nemű emberek között, amelyek önmagukban még nem szükségszerűen jelentenek szexuális kapcsolatot, de egy nagyon intenzív és stabil szövetséget igen.”
„Alaposan ismerik egymást, hosszú évek óta egy fedél alatt élnek, gondozzák egymást, áldozatokat hoznak egymásért. És akkor előfordulhat, hogy valamilyen extrém esetben vagy betegségben jobban szeretnek nem annyira a rokonaikkal konzultálni, hanem inkább azzal a személlyel, aki a szándékaikat teljes mélységükben ismeri. Ugyanezen oknál fogva azt is előnyben részesítik, hogy ez a személy örökölje majd mindenüket, stb.”
„Ez az, amit a jog megfontolhat, és amelyet polgári együttélésnek [unión civil] vagy polgári együttélési törvénynek [ley de convivencia civil] neveznek, nem pedig házasságnak.
„A pápa csak azt mondta ebben e témában, amit egyébként már Buenos Aires érsekeként is mondott” – tette hozzá Fernández.
„Számára a ’házasság’ szónak pontos jelentése van, és csak egy férfi és nő közötti, az élet továbbadására nyitott, stabil kapcsolatra vonatkozik … van egy szó, a házasság, amely csak erre a realitásra alkalmazható. Bármely hasonló kapcsolatot más néven kell nevezni” – magyarázta az érsek.
Az elmúlt héten Aguer azt nyilatkozta az ACI Prensának, hogy 2010-ben Bergogliobíboros, aki akkoriban Buenos Aires érseke volt, az argentin püspöki konferencia plenáris ülésén a homoszexuális személyek polgári együttélése állami legalizálásának támogatását javasolta, mint egy lehetséges alternatívát az (akkor és ma is) ’egyenlő értékű házasságoknak’ nevezett forma helyett.”
„Annak idején a pápa ellen felhozott érv az volt, hogy ez nem csupán politikai vagy szociológiai kérdés, hanem erkölcsi ítéletalkotással is jár, következésképpen a természetes renddel ellentétes polgári törvények jóváhagyását nem lehet elfogadni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ez a tanítás ismételten szerepel a Második Vatikáni Zsinat dokumentumaiban. Az argentínai püspökök plenáris ülése elvetette ezt a javaslatot és ellene szavazott” – mondta Aguer.
Október 24-én az America Magazine publikálta a polgári együttélésre vonatkozó pápai megjegyzés látszólagos kontextusát.
Egy vitában, amely arról szólt, hogy a pápa annak idején, amikor argentin érsek volt, ellenezte az egyneműek házasságkötéséről szóló javaslatot, Alazraki (a mexikói újságírónő – szerk.) azt kérdezte Ferenc pápától, hogy vajon liberálisabb álláspontra helyezkedett-e, amikor pápa lett, és ha igen, akkor ez vajon a Szentléleknek köszönhető-e.
Alazraki kérdése így hangzott: „Ön Argentínában egészen hadat indított a házasságok egyenlősége ellen, az egynemű párok összeházasodása ellen. Később aztán, ahogy mondják, idejött, pápává választották, és sokkal liberálisabbnak látszott, mint amilyen Argentínában volt. Magára ismer ebben a leírásban, amit olyan emberek adtak, akik ismerték Önt korábban? És vajon a Szentlélek adott ehhez Önnek egy lökést? (nevetés)”
Az America Magazine szerint a pápa így válaszolt: „A Szentlélek kegyelme minden bizonnyal létezik. Én mindig védelmeztem az egyházi tanítást. És érdekes, hogy a homoszexuális házasságról szóló törvényben … De hát összeférhetetlen dolog homoszexuális házasságról beszélni. Ami kellene, hogy legyen, az egy törvény a polgári együttélésről (ley de convivencia civil), joguk van ahhoz, hogy a helyzetük jogilag rendezett legyen.”
Ez az utolsó mondat kimaradt, amikor az Alazraki-féle interjút 2019-ben sugározták.
Az Államtitkárság közleményéből úgy tűnik, hogy a pápa közvetlenül ezt követően mondta azt, hogy „Én ezért álltam ki”. Ez a korábbiakban nem volt világos.
Forrás: CNA