A testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról – Válaszkereső
A Válaszkereső új adásában Pécsi Rita neveléskutató két, sok családot érintő kérdésre válaszolt. Az első egy kisgyermekes édesanya dilemmája volt: hogyan lehet képernyő nélkül, mégis békében együtt tartani a gyerekeket? A második kérdés egy óvodai csoportban kialakult nehéz helyzetről szólt, ahol egy agresszívan viselkedő gyermek miatt több szülő is bizonytalanná vált: maradjon-e a gyerek az óvodában, vagy jobb lenne másik közösséget keresni?
1. kérdés: Mit tegyünk, ha a testvérek folyton civakodnak?
Lídia és férje úgy döntöttek, hogy hétköznap nem engednek tévénézést a gyerekeiknek. Három kisgyermekük van: öt-, három- és másfél évesek. A gyerekek egyre jobban feltalálják magukat mese nélkül, de a közös játék gyakran veszekedésbe, árulkodásba és piszkálódásba torkollik.
A fő kérdések:
Hogyan lehet jól kezelni a testvérek közötti civakodást?
Mikor kell közbelépnie a szülőnek?
Mennyit kell hagyni, hogy a gyerekek maguk rendezzék el?
Pécsi Rita szerint a képernyő elhagyása nagyon jó döntés, mert az unalom nem feltétlenül rossz: belső aktivitást, kreativitást indíthat el. Nem „kikapcsolni” kell a gyereket mesével, hanem „bekapcsolni” valamilyen tevékenységbe.
Ugyanakkor fontos látni, hogy egy öt-, három- és másfél éves gyermek még nem képes hosszú, harmonikus közös játékra. Ebben az életkorban természetes az énközpontúság, a gyors indulat és az ütközés.
A szülő feladata ilyenkor nem az, hogy mindig igazságot tegyen, hanem hogy rendet teremtsen. Nem érdemes hosszan nyomozni, ki kezdte a veszekedést. Ha nem tudnak együtt játszani, szét lehet őket választani, vagy újra lehet indítani a játékot.
Segíthet, ha minden gyereknek van néhány saját játéka, amelyet csak elkérés után használhatnak a testvérek, emellett pedig vannak közös játékok is. A szülő akkor avatkozzon be határozottan, ha a vita már féktelen dühbe, bántásba vagy veszélyes helyzetbe fordul. A kisebb testvérkonfliktusokból azonban sokat tanulhatnak a gyerekek.
2. kérdés: El kell-e vinni a gyereket az óvodából, ha bántják?
A második kérdés egy óvodai helyzetről szólt. Egy édesanya arról számolt be, hogy kisfia csoportjában gyakran váltakoznak az óvónők, kevés a pedagógus, és van egy agresszívan viselkedő kisfiú, aki üt, karmol, káromkodik, mások játékát és rajzait zavarja. A szülő bizonytalan: maradjon-e a gyermeke ebben a közegben, vagy keressen másik óvodát.
A fő kérdések:
Mit tehet ilyenkor egy szülő?
A váltás menekülésnek számít?
Meddig kell türelmesnek lenni?
Beszélgessünk-e a gyerekkel a történtekről?
Pécsi Rita szerint először is fontos lenne tisztázni, mi áll az agresszív kisgyermek viselkedése mögött. Ehhez szakemberre lenne szükség. A bántóan viselkedő gyereknek is segítség kell, de ez nem jelentheti azt, hogy a többiek védelem nélkül maradnak.
Ha egy óvodás gyermeket rendszeresen durva bántás ér, és az intézmény nem tudja megvédeni, akkor a szülőnek joga van elvinni őt. Ez nem azt tanítja, hogy baj esetén mindig menekülni kell, hanem azt, hogy van mellette egy felnőtt, aki komolyan veszi és biztonságba helyezi.
Az óvodáskor érzelmileg kiszolgáltatott életkor. Egy kisgyerek még nem tudja egyedül megoldani az ilyen helyzeteket. Ha a konfliktusok tartósak, erősek és a gyerek biztonságérzetét rombolják, nem érdemes túl sokáig várni.
A történtekről viszont beszélni kell, de nem faggatózva. Jó, ha a gyerek el tudja mesélni, lerajzolni, eljátszani vagy bábozni, ami vele történt. Így feldolgozhatja a feszültséget, és nem marad egyedül az élményeivel.
Válaszkereső továbbra is arra bátorítja a nézőket, hogy írják meg konkrét helyzeteiket, mert bár egy műsor nem helyettesíti a családterápiát, rövid, irányt adó válaszokkal sok családnak lehet kapaszkodót nyújtani.
