A tábori lelkész bűnözőnek adta ki magát, hogy kimentsen egy fiút a szervkereskedők karmai közül
A pap merész tervet eszelt ki, hogy megmentsen egy kiszolgáltatott gyermeket a hátborzongató haláltól.
A spanyol El Pais minapi cikkében kiemelten foglalkozott egy pappal, aki bűnözőnek adta ki magát azért, hogy megmentsen egy fiút szervkereskedőktől. Ez a napilap egyáltalán nem vádolható azzal, hogy egyház- vagy papságpárti lenne.
Ignacio María Doñoro de los Ríos atya történetét azonban nehéz lenne figyelmen kívül hagyni. Az 57 éves egykori katonai tábori lelkészt felterjesztették az emberi jogok védelmezéséért és elősegítéséért adható Asztúria hercegnője-békedíjra a mélyszegénység és az emberkereskedelem szörnyűségeinek áldozataivá vált fiatalok érdekében kifejtett 25 éves munkássága elismeréseként.
„Hibás portéka”
Az 1990-es években Ignacio atya részese volt a Spanyol Nemzeti Rendőrség különleges missziójának El Salvadorban. Itt a legnagyobb megdöbbenésére egy váratlan kereskedelmi ügyletnek lett tanúja, amely egy „hibás portéka” körül zajlott.
Egy nyomorúságos mélyszegénységben élő ötgyermekes család 25 dolláros áron eladásra kínálta 14 éves, bénulásban szenvedő fiát, Manuelt. Az ügyletből származó bevételből a család ennivalót szándékozott venni a másik négy leánygyermeknek. A jövőbeli vásárlók azonban Manuel szerveinek eladásából a befektetett összeg több ezerszeresére rúgó haszonra tettek volna szert.
Bár a fiú, mint portéka, egészét tekintve „hibás” volt, rendelkezett azonban elegendő elfogadható minőségű, eladható alkatrésszel. A fiút „leölték” és feldarabolták volna, majd külön-külön tárolóedényekbe csomagolták volna, mint valami ökröt vagy sertést a vágóhídon, hogy a nemzetközi emberi szervkereskedelem igényeit kielégítsék.
Szervkereskedelem
Ennek a horrorszerű, de igaz történetnek minden része elborzasztó. Egy család nyomora, amely eléri a végső kétségbeesésnek azt a fokát, hogy eladna egy gyermeket; egy kiszolgáltatott és védtelen gyermek hibás termékként történő megjelölése; egy emberi lény megvásárlása mások által, akik tudatosan arra készülnek, hogy legyilkolják, feldarabolják és darabokban eladják, a legelemibb erkölcsi jellemvonásokat is nélkülöző gyilkosok hálózatán keresztül.
Megrázó annak a tudata is, hogy Manuel esete egyáltalán nem valamiféle egyedi, elszigetelt, két évtizede történt aberráció. Emberi lényekkel ilyen módszerrel továbbra is kereskednek a 21. században.
Merész mentőakció a hegyekben
Amikor Ignacio atya tudomására jutott, hogy egy béna fiú hamarosan a szervkereskedők karmai közé kerül, egy pillanatig sem habozott, hogy kockára tegye életét a fiú megmentése érdekében.
Egy héten át nem borotválkozott, bérelt egy teherautót és egyszerű civil ruhát öltött. Kivételes önuralommal elautózott a szegény család lakóhelyére a távoli Panchimalco hegyekbe, ahol magát emberkereskedő vásárlónak adta ki. A családnak egy dollárral többet ígért, mint amennyiben a másik vásárlóval megállapodtak, fogta a szegény fiút, felrakta a teherautóra és elautózott.
Manuel ezzel megmenekült a hátborzongató haláltól.
Ignacio atya ezt mondta az El Paisnak:
„A másodperc törtrésze alatt rájöttem, hogy ez a vonat az életemben csak egyszer halad át, és vagy felszállok rá, vagy nem. És ha felszállok, akkor ez olyan helyre visz, ahová sosem gondoltam volna, hogy valaha elmennék…. Teljesen tisztában voltam azzal, hogy ez a gyerek meg fogja változtatni az életemet.”
De mi a helyzet a saját gyermekét eladó családdal? Vajon tudták-e, hogy milyen célra veszik meg a gyermeket? Tudták-e, hogy szervkereskedelemről van szó? A pap egyszerűen ennyit mond:
„Amit az ember idővel megtanul, az az, hogy nem ítélkezhetünk felettük. Az a gyermek meghalt volna, és a család kétségbeesésében adta el őt.”
Manuelnek azonban csak a megfelelő segítségre volt szüksége ahhoz, hogy elkerülje a biztos halált. Az intenzív rehabilitációs kezeléssel Ignácio atya megszerezte számára azt a szükséges segítséget, ami nem csak az életben maradáshoz kellett, de amellyel felgyógyult a bénulásból is.
Huszonöt év telt el azóta, Manuel él és hálás az élet áldásaiért. És Ignacio atya, aki időközben visszatért spanyol hazájába, megbizonyosodhatott erről, amikor Manueltől levelet kapott, amelyben a fiú kijelenti, hogy a pap volt „a legfontosabb személy az életében.”
Ignacio testvér azonban nem állt meg Manuel megmentésénél, sem hazája határainál.
Amazónia perui részén helyi partnerekkel karöltve megalapította a Názáret Otthont, amely elkötelezetten foglalkozik árva gyermekek és olyan kétségbeesett családok gyermekeinek a gondozásával, mint amilyen Manuel családja volt El Salvadorban. Ezek a családok a szegénység elleni mindennapos rettenetes küzdelemmel szembesülnek, és kiszolgáltatottságukban a menekülés legtragikusabb útjait választhatják: prostitúció, bűnözés, vagy ma éppúgy, mint 25 évvel ezelőtt, az emberkereskedelem szörnyűsége, élve vagy holtan.
Ignacio atya az idei évben megkapta a spanyol Telva magazin 2021-es Szolidaritási díját. A díjjal járó 20 ezer dolláros összegből mezőgazdasági eszközöket vásárolt rizs ültetéséhez annak a projektnek a részeként, amely a Názáret Ház önfenntartásának biztosítását célozza mezőgazdasági tevékenység révén.
Június 30-án bejelentették, hogy az Asztúria hercegnője békedíjat, amelyre az atyát is jelölték, José Andres séfnek és emberbarátnak (akiről már korábban is írtunk) és a World Central Kitchen (Központi Világkonyha) nevű civil szervezetének ítélték oda.
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia