1944. június 6: a bombázás alatt megszólaló orgona rejtélye
Akik átélték a Partraszállást: egy özvegyasszony a két gyerekével Caen városában, szerzetesek Bayeux közelében, apácák Bretagne-ban. Az Aleteia elmeséli a történetüket, mely bátorságról, erős hitről tesz tanúságot.
Néhány órával a Partraszállás után 1944. június 6-án éri az első bombatámadás Calvadosban a mondaye-i apátságot. A szerzetes kanonokok és egy apácaközösség a kolostor boltíves pincéjében húzzák meg magukat, kisvártatva környékbeli menekültek is csatlakoznak hozzájuk. Öt hétig igyekeznek ott kitartani, miközben a fejük fölött őrjöng a borzalmas sövényháború.[1]
hirdetés
Az angolok igen gyorsan, június 7-én behatolnak a kolostorba, de azon melegében kiteszik a szűrüket a német katonák, akik már ott vannak az apátság körül, álcázott harckocsikkal. A pincében szerveződik az élet. Két nap bombázás múltán, miközben lehetetlen volt végigmondani teljes egészében a misét, a menekültek válaszos zsolozsmákat imádkoznak. Június 8-án Úrnapján a misét egy a pincében emelt oltárnál mutatják be. Ezentúl mindig az esti ima után szentségimádást tartanak.
Teljes feloldozás
Ezen az éjszakán, és innentől kezdve egészen június 10-ig nagyon erős a lövöldözés. Godefroy testvér így emlékezik a Courrier de Mondaye egyik 1994-es számában: «Ugyanaznap délután 5 óra felé vas- és tűzözön zúdul az apátságra: támadásba lendültek az angolok. Közel fél órán keresztül pokoli zaj hallatszik. Mindannyian a pince mélyén kuporgunk, fogvacogva imádkozunk. Maurice atya teljes feloldozásban részesít minket.»
Ekkor valami meglepő jelenségnek leszünk tanúi, melyet minden menekült észrevesz, és felhívja a figyelmet rá Godefroy atya is: «A pincéből a lárma közepette hallottuk, hogy rendszeresen megszólal a templom orgonája.» Vajon ki vehette a bátorságot, hogy bemerészkedjen az apátságba, melynek égbe nyúló harangtornya az angolok céltáblája, és hogy felmenjen a karzatra akkor, amikor alapjaikban remegnek a falak, odaüljön az orgonához és – a vájtfülű orgonista testvér megállapítása szerint – Bach-fúgákat játsszon? Vajon ez álom vagy a valószínűtlen valóság?
Mintegy tíz évet kell majd várni a háború után, hogy fény derüljön a titokra. Godefroy testvér nászmisét celebrál. A mise közben az egyik vendég, egy német evangélikus lelkipásztor csatlakozik hozzá az orgonakarzaton. Godefroy testvér felajánlja neki, hogy játssza a kivonulási zenét.
A titokra fény derül
«A lelkipásztor odaül a hangszerhez és egy csodálatos kivonulási darabot orgonál. Miután eljátszotta, egy pillanatra rám függeszti a tekintetét, és azt mondja: “Maga itt volt a szövetséges partraszállás idején 1944-ben? Emlékszik a német katonára, aki zenélt, miközben csapódtak be a lövedékek?” Nagyon megindít, amit hallok. Hogy emlékszem-e? Felejthetetlen. Így folytatja: „Én voltam az”. Beszédbe elegyedünk, kérdezem tőle, hogyan is gondolhatta, hogy az élete veszélyeztetésével játszik az orgonán azokban a napokban. Viccelődve válaszol: „Ó, hát ez volt a legjobb módja, hogy ne halljam a lezuhanó bombákat”.»
Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia
[1] A telkek elhatárolását és az állattartást szolgáló, átlagosan 5 méter magas sövénykerítések nagy szerepet játszottak a normandiai csatában. (Szerk.)
