A pápua Peter To Rot életét adta, hogy megvédje a keresztény házasságot

Pápua Új-Guinea első katolikus mártírja, Peter To Rot (1912 – 1945) fiatal világi házasember volt, kiváló, eredményes és bátor katekéta, aki nem habozott, hogy a japán megszállókkal szemben fellépjen. Ferenc pápa, aki szeptemberben az országba látogat, minden bizonnyal tisztelegni fog az ifjú családapa előtt, aki életét adta, hogy megvédje a keresztény házasságot. 1995-ben avatták boldoggá, és egyike annak a tíz szentnek és boldognak, akik az Ijúsági Világtalálkozó védőszentjei. Az egyház július 7-én emlékezik meg róla.

“Az ön fia meghalt”, jelentették ki egyenesen, kertelés nélkül Angelo To Puira nagyfőnöknek 1945 júliusának egyik reggelén. Angelo, Pápua Új-Guinea egyik legfontosabb törzsi vezetője érdeklődni ment fia, Peter szabadon bocsátása felől, akit az országot 1942 óta megszállva tartó japánok két hónapra börtönbe zártak. Fiát azzal vádolták, hogy ellenezte a többnejűséget visszaállító új japán törvényt. Amikor azt mondta, hogy Peter tökéletesen egészséges volt, és a halála gyanús, akkor azt válaszolták neki, hogy egy hirtelen jött és végzetes betegség vitte el. Aztán úgy döntöttek, hogy visszaadják az édesanyjától két nappal korábban bekért ünnepi ruhába öltöztetett holttestet. Mária emlékszik fia utolsó szavaira: “Azt mondták nekem, hogy jön egy orvos, de nem voltam beteg. Mama, itt valami nem stimmel, zavarosnak látszik ez a dolog… Kérlek, hozd el nekem a szép ruhámat: szépen fel kell öltöznöm, hogy a Mennyország kapujában jelentkezzem.”

A méreg nem hatott

Nem tartott sokáig, hogy rájöjjenek: Petert kivégezték, elkerülve ezzel a szabadon bocsátását és hazaengedését, hogy aztán nehogy erkölcsi ellenállást hirdessen honfitársainak. Később megoldódtak a nyelvek és elmondták: a japánok nem akartak botrányt, a híres orvos egy olyan halálos injekciót adott be neki, amely néhány perc alatt nyomok nélkül végez áldozatával, de minden várakozás ellenére a méreg nem hatott, legalábbis nem elég gyorsan. Az őrök pánikba estek a nyöszörgő, görcsökben rángatózó rabtól, kezükbe fogtak egy farudat és ütni kezdték a nyakán, hátán és fején. Peternek vérzett az orra, a füle, a szája, de még élt.  Ahhoz, hogy kivégezzék, agyon kellett ütni. Megtették, még azelőtt, hogy megértették volna: Peter sokkal zavaróbb holtan, mint élve, és a legutolsó dolog, amire szükség van, az az, hogy vértanút adjanak a katolikusoknak, miközben a vereség kísértete lebeg Japánon…

Megdöbbenés és rémület söpört végig Nouvelle-Bretagne Rakinai hegyvidékén, amely alig fél-évszázada lett kereszténnyé. Az első misszionáriusok protestánsok voltak, akik 1880 körül érkeztek oda, de nem sikerült meggyőzniük a lakosságot, szemben az Issoudun-i Szent Szív misszionáriusokkal, egy francia közösséggel, amely nagyrészt Új-Guinea és Pápuaföld, a vad kannibálok híres országainak evangelizálásának szentelte magát. Valójában az őslakosoknak ez a hírneve, amelyen a bennszülöttek csak nevetnek, kissé eltúlzott, és az első katolikus pap igencsak meglepődött, amikor To Puia vezető törzsfőnök eljött az összes többi törzsfőnök kíséretében, hogy elmondja, egyöntetű szándékuk, hogy felvegyék a keresztséget.

Peter belép az ellenállásba

A térség megtérése nehézség nélkül lezajlott, a vezetők gondoskodtak népük hitre neveléséről. Angelo és Maria 1898-ban házasodtak össze Isten színe előtt, hat gyermekük született, akiket a Jó Atyák neveltek fel. Az utolsó gyermekük, Peter, 1912. március 5-én született, kiváló tanuló volt, de mindenekelőtt szemlélődő, nagylelkű léleknek mutatkozott, aki jobban törődött felebarátjával, mint önmagával, idős és nyomorgó embereknek egyaránt segített. Mindig belemerült a Szentírásba, ő lehetett volna az első pápua pap, de apja úgy érezte, hogy nem ez az ő útja, és azt tanácsolta neki, hogy legyen világi katekéta, sőt, így hasznosabb is lehet az Egyháznak, hiszen oda is elmehet, ahová a misszionárius nem. Ebben a szerepben Peter rendkívül hatékonynak bizonyult, a legtávolabbi zugokba is elvitte a hitet. 1936-ban feleségül vette Paulát, aki három lánygyermekkel ajándékozta meg, közülük egy még csecsemőkorában meghalt.

A japán invázió bebizonyította Angelo megérzésének helyességét, amikor a papokat letartóztatták és koncentrációs táborokba küldték, aztán betiltották a katolikus vallást és a templomokat bezárták. Peter belépett az ellenállásba. Ő volt a tartalékban tartott eucharisztia őrzője, pap nélküli vasárnapi istentiszteleteket szervezett, áldoztatott, viatikumot (szent útravaló) vitt a haldoklónak, keresztelt, nem érdekelték az ezzel járó veszélyek, elhatározta, bármi áron teljesíti kötelezettségét.

Népének első vértanúja

A katolicizmus felszámolása, kiirtása érdekében a megszállóknak az volt az ötletük, hogy helyreállítják a hagyományos többnejűséget tudva, hogy a monogámia mindig is akadálya volt a kereszténység elterjedésének. Ez annyira jól működött, hogy Peter egyik testvére, Joseph, kampányolni kezdett ennek a kényelmes szokásnak a visszaállításáért. Peter dühös lett, nyilvánosan leszidta testvérét, és ezzel felhívta magára a rosszakarók figyelmét. Röviddel ezután szembeszállt egy kollaboráns rendőrrel, aki éppen el akart rabolni egy férjes asszonyt, hogy második ágyasa legyen. A férfi nem örült az összetűzésnek, különösen mert To Rot kezdeményezése összegyűjtötte a megszállókkal szemben a keresztényeket, a protestánsokat is beleértve. A csábító feljelentette az ünneprontót a japánoknál, és ez okozta Peter bebörtönzését, majd halálát 1945.július 7-én.

Egy olyan időszakban tehát, amikor a válás diadalmasan beépült a nyugati szokásokba, a világ másik végén, egy frissen evangelizált vidéken egy fiatal, második generációs keresztény elfogadta a halált a katolikus házasság szentségéért és felbonthatatlanságáért. Peter To Rot-ot 1995. január 17-én avatták boldoggá. Nem ő lett népe első papja, de ő lett az első vértanúja. Ferenc pápa, aki 2024 szeptemberében az országba látogat, minden bizonnyal tisztelegni fog ennek a fiatal családapának az emléke előtt, aki a keresztény házasság védelmében halt meg.

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteai