EGY MEGFÁRADT PAP ÜZENETE
Van egyfajta kimerültség, amit mi, papok tapasztalunk. A kimerültségnek ezt a fajtáját nem lehet csak pihenéssel vagy egy kirándulással enyhíteni. Jóllehet legtöbbször csak azt várják el tőlünk, hogy meghallgassunk és valahogyan tanácsokat adjunk, mi tudtunkon kívül magunkba szívjuk az emberek kétségbeesését, haragját és reménytelenségét. Akaratlanul is sebezhetőkké válunk és minket is megérintenek az ő küzdelmeik, hiszen ők a remény pilléreként, sőt az inspiráció és a bátorítás hordozóiként tekintenek ránk.
Azt mondják nekünk, hogy mindig fogadjuk szívesen az embereket, és legyünk együttérzőek velük, mert mi vagyunk Krisztus jelenléte, és a mi dolgunk, hogy kísérjük a nyájat. De nekünk is megvannak a magunk személyes küzdelmei. Néha elfelejtjük, hogy mi is emberek vagyunk, nem mentesek a hibáktól és sebektől. Néha szándékolatlanul leválasztjuk magunkat papi életerőnk és erősségünk forrásáról, Jézusról. Ez a kezeletlen kimerültség oka.
Amikor morcosnak láttok minket, akkor egy kis megértést kérünk tőletek, mert nem mindig van lehetőségünk kifejezni csüggedtségünket, feszültségünket. Amikor azt látjátok, hogy egyedül vagyunk és magányosak, kérlek, emlékezzetek meg rólunk imáitokban, hogy megtaláljuk azt az örömöt, amelyet átmenetileg elvesztettünk. Amikor azt látjátok, hogy küszködünk, csendben közeledjetek hozzánk, mert egy egyszerű „Üdvözlöm, hogy van?” már nagy dolog számunkra. És ami a legfontosabb, amikor kimerültnek láttok minket, imádkozzatok, hogy találjunk időt az imádságra, mert a szolgálatunkkal járó sűrű elfoglaltság néha háttérbe szorítja az imádság szükségességét: ez az egyetlen ellenszere az effajta kimerültségnek.
Imádkozzatok értünk, ahogy mi is imádkozunk értetek. Köszönjük nektek.
Írta: Christian Emmanuel Gabinete
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: The Australian Catholics Page
Valóban nagyon fontos kérdés és kérés, valamint őszinte vallomás egy paptól, mint embertől.
Persze, merítsenek Krisztusból erőt! Imádkozzanak többet!
És a mi feladatunk, a papok felé mint emberek felé sem más mint egymás felé. A papok közülünk valók. Ha számíthatnak ránk, úgy számíthatunk mi is rájuk. Egy közösségben kell legyenek velünk. Nem csodabogarak, sem nem különcök. Ugyanakkor komoly elszigeteltségben élnek, és kevés lehetőségük van megosztani emberi érzéseiket, nehézségeiket, de akár még személyes örömüket is. Nem lehetnek kirekesztettek csak azért, mert papok, mert nem társas kapcsolatban élik mindennapjaikat akik katolikus papok. Ez egy korunkat érintő megoldandó kérdés.
És maga a papi szolgálat is kívül állók számára oly mértékű „tökéletességet” szükségeltető hivatást jelenít meg, amely látszatra szinte teljesíthetetlen. Ezért sokan rá se mernek gondolni. Hogyan ébredhetne több papi hivatás, ha eleve csaknem teljesíthetetlennek látszik egy földi halandó számára?
Közelebb kellene hozni az élhető papi élet gyakorlását a hétköznapi ember számára! Ennek megvalósulása rajtunk hívő laikusokon is múlik.
Együtt leszünk Krisztus Egyháza. Segítsen a Lélek bensőnkben az indíttatást meghallani!
DJK ! Hívő emberként, személyes tapasztalatom, hogy az atyák is „emberek ” . Számos katolikus papjaink- déli megyénkben- lelki napok alkalmával , beszélgetésekkel, imákkal, nagy számú tanúság tételekkel tesznek bizonyságot arról, hogy hogyan élték meg a megtéréshez vezető útjukat. Miként váltak a nyáj vezetésére alkalmassá. Ezek a beszélgetések, imádságok közel hozzák az atyákat és ők is érzékelhetik a hívek támogató közösségét.
Isten az Örömhír és segítenünk kell a nyáj vezetőit ! Isten áldása kísérje szolgálatukat!
INRI,
Erdödy Imre atyát a sajóvámosi plebánost nagyon szerettem. Gyerek voltam, édesanyám szívesen kért töle tanácsokat. De nem csak ö. Tudod miért? Mert jókedvü volt, mindenért hálát adott a jóteremtönek. Ö mondta egyszer: „Szomorú egy szent a szomorú szent”. Ö mondta, hogy a bünön kívül mindent lehet kérni a Jóistentöl és Ö pedig majd azokat adja meg belöle ami az üdvösségemnek legfontosabb. Meghogy imádkozzál és dolgozzál.
Nekem ez is nagyon tetszett töle:
Az ilyen pap maga sem szomorú és másokat is felvidít.
Minden, ami jólesik, az bűn is?
december 6, 2017
Csupán egyetlen mondatra várok választ: miért van az, hogy minden, ami igazán kellemes, az bűn?
Valóban, sok ember könnyelmű szórakozással szerez magának örömet, gyönyört. Bűn azért, mert lassú vagy gyors önpusztítás, ugyanakkor az „örömeivel” másokat is tönkretesz. De tudni kell, hogy a Jóisten boldogságra, örömre teremtett minket. Örömeinknek három fokozata van, mindig tökéletesebb, igazibb és boldogítóbb.
Az első fok a testi örömök: étel, ital, pihenés, házasélet és így tovább. Ezeket a jóságos Isten elsősorban azoknak teremtette, akik szeretik Őt és mindezt hálás szívvel fogadják el tőle. De mindenben bűn a mértéktelenség, s azt is tudni kell, hogy nem ezekért élünk. Mindezeket csak az az ember élvezi, aki képes az önmegtagadásra. Aki eltelik az étellel, a végén csak undorodik tőle, igazi ízét csak az éhes ember érzi. ĺgy vagyunk az itallal, pihenéssel, mindennel.
A második fok a lelki, szellemi örömök. Bőséges, terített asztalt kínál nekünk ebből a Jóisten. A családi élet, a gyermekek, a rokonok, nem is beszélve az édesanyákról és az édesapákról! Mit éreznek ők és mennyi örömet szereznek azoknak, akiknek életet adtak. Barátok, társasági élet, szociális munka, másokon való segítés. Öröm nevelni, tanítani, hát még ha hálát is kap az ember érte. Boldogság a jól végzett munka, az alkotás. Öröm kimenni a természetbe túrázni. Egy-egy külföldi út feltölti az embert egy egész évre. Nagy élmény az embernek az állatokkal, növényekkel való kapcsolat. A játék, a sport, a művészetek, a zene, a könyv, a színház, a mozi, a rádió, a jól megválasztott tv-műsor örömet szerez, színessé, élvezetessé teszi az életet. Utoljára hagytam – mert csodát tud tenni az emberrel – az éneket, mely magányt, munkát, lehangoltságot, mindent elviselhetővé tesz.
A harmadik fok a legcsodálatosabb, itt már az emberi szó alig képes valamit is érzékeltetni: ez a vallásos, Jóistent szerető, buzgó lélek benső élményei. Nem a misztikusok tapasztalatára, a rendkívüli kegyelmi indításokra kell gondolnunk, egy egyszerű ember, aki normális, rendszeres lelki életet él, tapasztalja, milyen jó az Isten, mennyire vigasztalja azokat, akik tiszta szívből szeretik Őt.
Örömet ad az elmélyült ima, egy-egy virrasztás vagy lelkigyakorlat! Egy igazi búcsújárás mindennél többet jelent, és a szentmise, a szentgyónás, a szentáldozás, az egyházi év szertartásai! Egy karácsonyi éjféli szentmise, vagy végigélni a nagyheti szertartást! Mindez elvezet az Úr Jézussal, Szűz Máriával, a szentekkel való együttélésre, ez már a megkezdett, megelőlegezett mennyország. ĺgy megtalálja az ember a legteljesebb boldogságát, amely már független a földi körülményektől.
Természetesen ebből egy szót sem ért az, aki kizárólag a tett gyönyöreinek él, és ha azok közül hiányzik valami, bármi okból nem tud hozzájutni, depressziós lesz, öngyilkosságra gondol. Mi lassan elérünk oda, hogy Nagy Szent Terézzel szívből tudjuk imádkozni: Semmi ne zavarjon, semmi ne rettentsen. Minden elmúlik, egyedül Isten marad. A türelem mindent elér. Ha Isten velünk, megvan mindenünk. Isten maga elég.
Láthatja: sokkal nagyszerűbb életre teremtett minket az Isten, mint ahogy ön gondolja.