262. nap: A csodatevő
Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint
Ima
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked. Áldjuk és dicsőítjük neved. Urunk, Istenünk, ma azt kérjük, hogy fogadd el hálánkat, dicséretünket, hiszen minden jó ajándék tőled van. Minden jó dolog az életben tőled származik, és ezért hálát adunk neked. Kérünk, Urunk, fogadd dicséretünket és hálánkat a te Fiad, Jézus Krisztus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Képzeljétek, Máté evangéliumának már a közepén tartunk! Ma rögtön Keresztelő Szent János halálával kezdtünk, és ez a tegnapi, magvetőről szóló példabeszéd után különösen érdekes lehet. A példabeszédben az egyik csoportot azok az emberek alkotják, akik örömmel hallgatják Isten igéjét, s náluk hamar szárba is szökken a magból kikelő hajtás. De ott a másik csoport is, akiknél elpusztul a kihajtott növény, mert meghallják ugyan az igét, de az evilági gondok és örömök elfojtják azt. Heródes mintha ezt a csoportot testesítené meg. Heródes ki nem állhatta, hogy Keresztelő Szent János meg akarta őt győzni a bűnéről, viszont szívesen hallgatta őt. Gyakorlatilag beleragadt egy bűnös helyzetbe. Elakadt, és egyfajta kényszerpályára került. Olyan sokan lehetünk hasonló helyzetben. Ilyenkor ezt mondhatja valaki: „Bűnt követek el, és képtelen vagyok megtenni azt az egy lépést, ami teret ad az Úrnak, hogy megszabadítson.” Heródes esete tragédiával végződik: Keresztelő Szent János halálával, de még ennél is rosszabb a tragédia Heródes saját életében. János elveszíti az életét, de megőrzi a hűségét; Heródes megőrzi a földi életét és hatalmát, de közben elveszíti a belső szabadságát és erkölcsi tartását. Felismeri az igazságot, de nem követi azt.
Haladjunk tovább a kenyérszaporításról szóló két történetre: ötezer és négyezer ember jóllakatását látjuk, tizenkét és hét kosár maradékkal. A legfőbb dolog, amit az egész mai igeolvasásunkról elmondhatunk, hogy Jézus csodákat tesz, amerre csak jár, igaz? Betegeket gyógyít, gonosz lelkeket űz ki és enni is ad az embereknek. Emlékezzünk, hogy Jézus itt Illés és Elizeus küldetését teljesíti be, hiszen Illés és Elizeus is tápláltak embereket, és nekik is korlátozott mennyiségű étel állt a rendelkezésükre. Illés és Elizeus történetében szó sincs arról, hogy honnan lett étel, hogy emberek hirtelen megosztották, amijük volt. És ha valaha azt mondták neked, hogy a kenyérszaporítás csodái arról szólnak, amikor a másik evangéliumban jön az a kisfiú, aki hajlandó odaadni az öt kenyerét és a két halát, és erre a többiek is azt mondják: „Hát, azt hiszem nekünk is meg kellene osztanunk, amink van…” Ha bárki ezt mondta neked, az tévedett. Nagyot tévedett! Szép gondolat, de nem arról van szó, hogy Jézus itt osztozkodásra buzdítana. Nem! Sokkal inkább arról van szó, hogy Jézus beteljesíti az ószövetségi próféciákat. Sőt, Ő az Isten Fia, akinek hatalma van az anyag felett, az élet felett, MINDEN felett, és meg tudja szaporítani az ételt.
De menjünk is tovább! Nemcsak a kenyérszaporítás csodáját olvastuk, hanem azt is, hogy Jézus a vízen jár. Nem, nem kellettek cölöpök, mint az ide vonatkozó viccben.
Szóval itt van Jézus újabb csodája: a vízen jár, fittyet hányva a fizika törvényeire. Nagyon tetszik, ahogy Máté ezt leírja: nemcsak azt, hogy a szél és a hullámok is ellenük voltak, hogy nem ismerték fel Jézust, amikor meglátták, sőt, kísértetnek nézték, megrémültek, és félelmükben kiáltoztak, hanem azt is, ahogy Jézus azonnal megszólítja őket a félelmük közepette. Jézus a félelem mélységében szólítja meg őket, ott, ahol akár meg is halhatnának. Úgy értem, hasonló viharokban haltak már meg emberek a Galileai-tavon. „Jézus azonban megszólította őket: »Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,27). Életünk azon pillanataiban mondja, amikor nemcsak egyszerűen félünk, hanem komoly okunk van a félelemre, és néha nem pusztán félünk, hanem arra is kísértést érzünk, hogy kételkedjünk Istenben. Tudjátok, azért vannak kint éjjel a vízen, mert Jézus mondja nekik, hogy szálljanak bárkába, és menjenek a tóra. Képzelhetitek: azért bosszankodnak, mert „az egyetlen oka annak, hogy most itt vagyok ebben a viharban az, hogy Jézus ide küldött. Tehát nemcsak félek, hanem joggal lehetek mérges is.” És akkor Jézus így szól: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27).
Nagyon tetszik, ahogy Simon Péter reagál. Ezt mondja Simon: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” (Mt 14,28). Ez hihetetlen! Amikor mi keresztényként Jézust követjük, úgy gondoljuk, Jézus követése azt jelenti: hiszek Jézusban, úgy gondolkodom, mint Jézus, de azt is jelenti, hogy azt is kell tennünk, amit Jézus tesz.
Vegyük Simont, ő azt mondja: „Uram, ha te vagy a mester, én meg a tanítvány, és ha az a cél, hogy a tanítvány meg tudja tenni, amit a mester tesz, akkor parancsold nekem, hogy menjek oda hozzád a vízen!” Jézus erre azt mondja: „Gyere!” – ez egészen elképesztő! Nem azt mondja: „Ugyan, Simon, viccelsz? A másik neved Kőszikla! A kősziklák nem szoktak vízen járni!” Nem. Jézus így szól: „Gyere!” Simon pedig megteszi a lehetetlent – egy pillanatra. Igen, aztán süllyedni kezd, majd Jézus felelősségre is vonja: „Te kishitű, miért kételkedtél?” (Mt 14,31). De volt ott egy pillanat, amikor Simon Péter a vízen járt. Olyat tett, ami emberileg lehetetlen. Ez az, amire a mi küldetésünk is szól. Jézust követve nem pusztán azt kell tennünk, amire emberileg képesek vagyunk, hanem olyasmit, amit saját erőnkből sosem tudnánk megtenni. Arra vagyunk hívva, hogy úgy szeressünk, ahogy emberileg nem tudunk, úgy éljünk, ahogy magunktól nem tudnánk, ez elképesztő!
Haladjunk tovább a 15. fejezetre! A farizeusok megkérdezik Jézust: „Hogy lehet, hogy a tanítványok evés előtt nem mosnak kezet?” Na most, az egyik fontos dolog, hogy Mózes törvénye szerint, a templomi áldozat bemutatása előtt meg kellett tisztulni. A farizeusok nem akartak rosszfiúk lenni, azt mondták: „Hát jó, ha az áldozat bemutatása előtt meg kell tisztulni, miért ne tisztálkodhatnánk minden más előtt is: evés előtt, lefekvés előtt, vagy amikor felkelünk?” Tehát tulajdonképpen csak ki akarták terjeszteni a templomi jó gyakorlatokat a hétköznapi életükre, ez önmagában nem rossz! Viszont hozzáadtak sok mást is: opcionális szabályokat ők alapvető dolgoknak tettek meg, gyakran a valóban alapvető dolgok helyett. Nem az ezzel a baj, hogy vannak plusz, önként vállalt vallási gyakorlatok, hanem az, amikor ezek az opcionális szabályok úgy kezdenek működni, mintha Isten eredeti parancsai lennének – és végül még az eredeti, isteni parancsokat is felülírják.
Jézus problémája tehát nem az, hogy „a farizeusok túl tiszták akartak lenni”. Hanem az, hogy a vallásosság külső formája átveheti a helyet a szívbeli engedelmességtől. Az egyik ilyen volt a korbán intézménye: az az, hogy ha fogom a vagyonom, és Istennek szentelem, akkor az a vagyon már Istennek van félretéve. Halálom után a templomra száll. De mivel már Istené, ezért nem költhetem el másra, mondjuk a szüleim segítésére, tehát fontosabbá válik ez az intézmény, mint a másikról való gondoskodás. Tudjuk, a 4. parancsolat az, hogy „atyádat és anyádat tiszteld!”, ők pedig a korbánnal próbálták kikerülni ezt az alapvető parancsolatot, a szülők tiszteletét, és inkább a maguk által választott tanácsot tartották be helyette (szenteld a vagyonodat Istennek), ami még csak nem is parancsolat, csupán egy választható opció. Ez olyasmi, amire sokan érezhetünk kísértést, nem? „Megteszek mindent, kivéve azt, amit az Úr kér…” – könnyen beleeshetünk ebbe a csapdába.
Az evangélium 16. fejezetében azt látjuk, hogy Jézus Fülöp Cezáreájába megy. Beszéltünk már erről korábban, amikor Izajás könyvét olvastuk, hogy Jézus a tanítványait Fülöp Cezáreájába viszi majd, ami körülbelül 50 kilométerre északra van Kafarnaumtól, ahol a Mester lakott. Tehát tulajdonképpen egy 50 kilométeres túrára mennek, hegynek fel, így jutnak el Cezáreába. Na most, ha valaha arra jártok, a Szentföldön, látni fogjátok, hogy Fülöp Cezáreája hatalmas sziklákon áll, úgy értem, konkrétan sziklaszirteken, szerintem úgy kb. 100 méter magas szirteken. Ezekbe a sziklákba pedig pogány kultikus fülkéket, szentélyeket vájtak. Itt kérdezi őket Jézus: „Kinek tartotok engem?” Simon így válaszol: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”. Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat” (Mt 16,16-18). Ez elképesztő! Azért fantasztikus, mert Jézusnak nem volt Power Pointja, neki oda kellett vinnie a tanítványait Cezáreába, hogy ezt a nagyerejű tanítást átadhassa: „Úgy van, Simon, ezentúl Szikla, Kéfás, Péter lesz a neved, és én erre a sziklára – amint mögöttem is láthatod a sziklába beépített templomot –, erre a sziklára építem Egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (vö. Mt 16,18). Nemcsak ez a rész szól Péter főségéről, a pápáról, az ő szerepéről. Volt már róla szó Izajás 22. fejezeténél is, a 201. napon, ahol a királyi intézőről, Eljakimról ezt olvastuk: „Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja” (Iz 22,22).
Nem tudom, te mit gondolsz, amikor azt hallod, hogy „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt”. Talán azt, hogy a pokol nem pusztíthatja el az Egyházat. Még ha az Egyház nagyon rosszul állna is, a pokol akkor sem pusztíthatja el.
Jézus viszont nem ezt mondja. Jézus azt mondja: „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18) – de ez nem azt jelenti, hogy az alvilág támadja az Egyházat, hanem azt, hogy az alvilág kapui nem képesek megakadályozni, hogy az Egyház legyőzze a poklot, nem tudják Isten hatalmát, az Ő földi királyságát megakadályozni abban, hogy legyőzzék a gonosz hatalmát. Nem tudnak felülkerekedni az Egyházon. Garantált vesztesek a sziklára épített Egyházzal szemben. Ez elképesztő! Ez nem védekező pozíció, hanem támadó. Ez valami hihetetlen! És mi ebbe az Egyházba léptünk be, Krisztus Testének tagjai lettünk, az Atya gyermekei. És igen, itt van ez az ígéret a védelemre, hogy Isten velünk van, értünk van, szeret minket, gondoskodik rólunk, de van egy támadó pozíciónk is: Nézzük, hová kell, hogy beragyogjon az Ő fénye! Hol kell, hogy feltáruljon a kegyelme?
Hol kell az Ő reményét hirdetnünk? Hová kell elvinnünk a szeretetét? Mert nagyon sok helyen nincs szeretet, nincs remény, nincs fény ezen a világon. És ha az Egyház tagjaként felvesszük a „támadó pozíciót”, ha az Egyház támadásba lendül, és „a pokol kapui sem vesznek rajta erőt”, akkor hova vihetünk ma, te meg én, hova vihetünk reményt, ahol nincs remény? Hova vihetünk ma Jézus nevével szeretetet, ahol nincs szeretet? Lehet, hogy a melletted ülő személy életébe vagy a szomszédodéba. Lehet, hogy nem olyasvalaki életébe, aki távol van, hanem épp annak az életébe, akivel egy fedél alatt élsz. Ezt imádkozzuk át!
Érdemes ezen imádságban elgondolkodni.
Nem volt rövid, de elérkeztünk ennek a napnak a végéhez. Ez volt a 262. nap. Hihetetlen ajándék! Köszönöm a kitartásotokat.
Imádkozom értetek. Kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem és imádkozzunk a podcast hallgatóiért is!









Az Úr àldjon Kornél atya köszönjük szépen a szép beszédet és elmélkedést imãdkozunk érted és mindenkiért akik imádkozzàk az egy év bibliàt szép napot mindenkinek Ámen 🙏🙏🙏 Jézusom bízom benned Ámen 🙏🙏🙏