BIY HU cover 262. nap

262. nap: A csodatevő

Keresztelő János halála.

Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét. „Ez Keresztelő János – mondta szolgáinak –, feltámadt, innen van benne a csodatévő erő.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd!” Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. Heródes születése napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki. Az – minthogy anyja előre kitanította – így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda. Lefejeztette hát Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának. Akkor eljöttek tanítványai, elvitték és eltemették a holttestet, aztán elmentek, és hírül adták Jézusnak.

Az első kenyérszaporítás.

A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utánament a városokból. Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. „Hozzátok ide!” – mondta, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek, s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek. Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.

Jézus a vízen jár.

Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak: Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” „Gyere!” – felelte. Péter kilépett a bárkából, és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?” Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!”

Gyógyítások Genezáret földjén.

Átkeltek a tavon, és Genezáretnél értek partot. Az odavalók felismerték, s az egész környéken hírét vitték. Odahordták hát mind a betegeket, és arra kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki érintette, meggyógyult.

A farizeusok hagyománya.

Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket.” Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! Ti viszont ezt tanítjátok: Annak, aki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy amivel segíthetnék rajtad, az áldozati ajándék, nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás:

Ez a nép ajkával tisztel engem,
de a szíve távol van tőlem.

Hamisan tisztelnek,
tanításuk csak emberi parancs.”Akkor odahívta magához a népet, és így szólt hozzájuk: „Figyeljetek ide, és értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” Erre odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: „Tudsz róla, hogy a farizeusok e szavak hallatára megbotránkoztak?” Így válaszolt nekik: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.”
Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet!” „Még mindig nem értitek ti sem? – kérdezte. Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”

A kánaáni asszony.

Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony, és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.

Betegek gyógyítása.

Jézus ezután eltávozott innét, és a Galileai-tóhoz ment. Fölment a hegyre és leült. Nagy tömeg járult hozzá, magukkal vitték a sántákat, bénákat, vakokat, némákat és a más betegeket, s letették őket a lába elé. Mind meggyógyította őket. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak; elámult, és dicsőítette Izrael Istenét.

A második kenyérszaporítás.

Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.” Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek. Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.

Jónás próféta jele.

Farizeusok és szadduceusok mentek hozzá, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy mutasson nekik égi jelet. Ezt válaszolta nekik: „Este azt mondjátok, jó idő lesz, mert vöröslik az ég. Hajnalban meg: Ma zivatar lesz, mert az ég felhős és vörös. Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni? A gonosz házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás jelét.” Ezzel otthagyta őket, és elment.

A farizeusok kovásza.

A tanítványok a túlsó partra menet elfelejtettek magukkal kenyeret vinni. Jézus figyelmeztette őket: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Azok így tanakodtak egymás között: „Nem hoztunk magunkkal kenyeret.” Jézus észrevette, s így szólt: „Kishitűek, mit tanakodtok magatok közt, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem jut eszetekbe az ötezer embernek adott öt kenyér, s hogy hány kosarat szedtetek tele? Sem a négyezer embernek adott hét kenyér, meg hogy akkor is hány kosárral szedtetek össze? Hát nem értitek, hogy nem a kenyérről beszéltem nektek: Óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától?” Akkor megértették, hogy nem a kenyér kovászától óvta őket, hanem a farizeusok tanításától.

Péter vallomása.

Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.

Az első jövendölés a szenvedésről.

Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.”

Az önmegtagadás.

Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint. Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.”

Jézus színeváltozása.

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!” A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Így felelt: „Illés ugyan eljön, és helyreállít mindent. Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

A holdkóros meggyógyítása.

Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” Jézus ráparancsolt, s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult.
Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok, és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.”

Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését.

Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják. Megölik, de harmadnap feltámad.” Erre igen elszomorodtak.

A templomadó.

Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez az adószedők, és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” „De igen” – felelte. Amikor hazaért, Jézus megelőzte a kérdéssel: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztátért. Vedd ki, és add nekik oda értem és érted!”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A hamis tanú nem marad büntetlen,
aki hazugságot vall, az meghal.

A balgának nem való a kényelmes élet,
a szolgának még kevésbé
a fejedelmek fölött uralkodni.

A férfit türelmessé teszi okossága,
de a legszebb benne, ha elnézi a hibákat.

A király rosszkedve oroszlán morgása,
a jókedve meg harmat a növényen.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked. Áldjuk és dicsőítjük neved. Urunk, Istenünk, ma azt kérjük, hogy fogadd el hálánkat, dicséretünket, hiszen minden jó ajándék tőled van. Minden jó dolog az életben tőled származik, és ezért hálát adunk neked. Kérünk, Urunk, fogadd dicséretünket és hálánkat a te Fiad, Jézus Krisztus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Képzeljétek, Máté evangéliumának már a közepén tartunk! Ma rögtön Keresztelő Szent János halálával kezdtünk, és ez a tegnapi, magvetőről szóló példabeszéd után különösen érdekes lehet. A példabeszédben az egyik csoportot azok az emberek alkotják, akik örömmel hallgatják Isten igéjét, s náluk hamar szárba is szökken a magból kikelő hajtás. De ott a másik csoport is, akiknél elpusztul a kihajtott növény, mert meghallják ugyan az igét, de az evilági gondok és örömök elfojtják azt. Heródes mintha ezt a csoportot testesítené meg. Heródes ki nem állhatta, hogy Keresztelő Szent János meg akarta őt győzni a bűnéről, viszont szívesen hallgatta őt. Gyakorlatilag beleragadt egy bűnös helyzetbe. Elakadt, és egyfajta kényszerpályára került. Olyan sokan lehetünk hasonló helyzetben. Ilyenkor ezt mondhatja valaki: „Bűnt követek el, és képtelen vagyok megtenni azt az egy lépést, ami teret ad az Úrnak, hogy megszabadítson.” Heródes esete tragédiával végződik: Keresztelő Szent János halálával, de még ennél is rosszabb a tragédia Heródes saját életében. János elveszíti az életét, de megőrzi a hűségét; Heródes megőrzi a földi életét és hatalmát, de közben elveszíti a belső szabadságát és erkölcsi tartását. Felismeri az igazságot, de nem követi azt.

Haladjunk tovább a kenyérszaporításról szóló két történetre: ötezer és négyezer ember jóllakatását látjuk, tizenkét és hét kosár maradékkal. A legfőbb dolog, amit az egész mai igeolvasásunkról elmondhatunk, hogy Jézus csodákat tesz, amerre csak jár, igaz? Betegeket gyógyít, gonosz lelkeket űz ki és enni is ad az embereknek. Emlékezzünk, hogy Jézus itt Illés és Elizeus küldetését teljesíti be, hiszen Illés és Elizeus is tápláltak embereket, és nekik is korlátozott mennyiségű étel állt a rendelkezésükre. Illés és Elizeus történetében szó sincs arról, hogy honnan lett étel, hogy emberek hirtelen megosztották, amijük volt. És ha valaha azt mondták neked, hogy a kenyérszaporítás csodái arról szólnak, amikor a másik evangéliumban jön az a kisfiú, aki hajlandó odaadni az öt kenyerét és a két halát, és erre a többiek is azt mondják: „Hát, azt hiszem nekünk is meg kellene osztanunk, amink van…” Ha bárki ezt mondta neked, az tévedett. Nagyot tévedett! Szép gondolat, de nem arról van szó, hogy Jézus itt osztozkodásra buzdítana. Nem! Sokkal inkább arról van szó, hogy Jézus beteljesíti az ószövetségi próféciákat. Sőt, Ő az Isten Fia, akinek hatalma van az anyag felett, az élet felett, MINDEN felett, és meg tudja szaporítani az ételt.

De menjünk is tovább! Nemcsak a kenyérszaporítás csodáját olvastuk, hanem azt is, hogy Jézus a vízen jár. Nem, nem kellettek cölöpök, mint az ide vonatkozó viccben.

Szóval itt van Jézus újabb csodája: a vízen jár, fittyet hányva a fizika törvényeire. Nagyon tetszik, ahogy Máté ezt leírja: nemcsak azt, hogy a szél és a hullámok is ellenük voltak, hogy nem ismerték fel Jézust, amikor meglátták, sőt, kísértetnek nézték, megrémültek, és félelmükben kiáltoztak, hanem azt is, ahogy Jézus azonnal megszólítja őket a félelmük közepette. Jézus a félelem mélységében szólítja meg őket, ott, ahol akár meg is halhatnának. Úgy értem, hasonló viharokban haltak már meg emberek a Galileai-tavon. „Jézus azonban megszólította őket: »Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,27). Életünk azon pillanataiban mondja, amikor nemcsak egyszerűen félünk, hanem komoly okunk van a félelemre, és néha nem pusztán félünk, hanem arra is kísértést érzünk, hogy kételkedjünk Istenben. Tudjátok, azért vannak kint éjjel a vízen, mert Jézus mondja nekik, hogy szálljanak bárkába, és menjenek a tóra. Képzelhetitek: azért bosszankodnak, mert „az egyetlen oka annak, hogy most itt vagyok ebben a viharban az, hogy Jézus ide küldött. Tehát nemcsak félek, hanem joggal lehetek mérges is.” És akkor Jézus így szól: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27).

Nagyon tetszik, ahogy Simon Péter reagál. Ezt mondja Simon: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” (Mt 14,28). Ez hihetetlen! Amikor mi keresztényként Jézust követjük, úgy gondoljuk, Jézus követése azt jelenti: hiszek Jézusban, úgy gondolkodom, mint Jézus, de azt is jelenti, hogy azt is kell tennünk, amit Jézus tesz.

Vegyük Simont, ő azt mondja: „Uram, ha te vagy a mester, én meg a tanítvány, és ha az a cél, hogy a tanítvány meg tudja tenni, amit a mester tesz, akkor parancsold nekem, hogy menjek oda hozzád a vízen!” Jézus erre azt mondja: „Gyere!” – ez egészen elképesztő! Nem azt mondja: „Ugyan, Simon, viccelsz? A másik neved Kőszikla! A kősziklák nem szoktak vízen járni!” Nem. Jézus így szól: „Gyere!” Simon pedig megteszi a lehetetlent – egy pillanatra. Igen, aztán süllyedni kezd, majd Jézus felelősségre is vonja: „Te kishitű, miért kételkedtél?” (Mt 14,31). De volt ott egy pillanat, amikor Simon Péter a vízen járt. Olyat tett, ami emberileg lehetetlen. Ez az, amire a mi küldetésünk is szól. Jézust követve nem pusztán azt kell tennünk, amire emberileg képesek vagyunk, hanem olyasmit, amit saját erőnkből sosem tudnánk megtenni. Arra vagyunk hívva, hogy úgy szeressünk, ahogy emberileg nem tudunk, úgy éljünk, ahogy magunktól nem tudnánk, ez elképesztő!

Haladjunk tovább a 15. fejezetre! A farizeusok megkérdezik Jézust: „Hogy lehet, hogy a tanítványok evés előtt nem mosnak kezet?” Na most, az egyik fontos dolog, hogy Mózes törvénye szerint, a templomi áldozat bemutatása előtt meg kellett tisztulni. A farizeusok nem akartak rosszfiúk lenni, azt mondták: „Hát jó, ha az áldozat bemutatása előtt meg kell tisztulni, miért ne tisztálkodhatnánk minden más előtt is: evés előtt, lefekvés előtt, vagy amikor felkelünk?” Tehát tulajdonképpen csak ki akarták terjeszteni a templomi jó gyakorlatokat a hétköznapi életükre, ez önmagában nem rossz! Viszont hozzáadtak sok mást is: opcionális szabályokat ők alapvető dolgoknak tettek meg, gyakran a valóban alapvető dolgok helyett. Nem az ezzel a baj, hogy vannak plusz, önként vállalt vallási gyakorlatok, hanem az, amikor ezek az opcionális szabályok úgy kezdenek működni, mintha Isten eredeti parancsai lennének – és végül még az eredeti, isteni parancsokat is felülírják.

Jézus problémája tehát nem az, hogy „a farizeusok túl tiszták akartak lenni”. Hanem az, hogy a vallásosság külső formája átveheti a helyet a szívbeli engedelmességtől. Az egyik ilyen volt a korbán intézménye: az az, hogy ha fogom a vagyonom, és Istennek szentelem, akkor az a vagyon már Istennek van félretéve. Halálom után a templomra száll. De mivel már Istené, ezért nem költhetem el másra, mondjuk a szüleim segítésére, tehát fontosabbá válik ez az intézmény, mint a másikról való gondoskodás. Tudjuk, a 4. parancsolat az, hogy „atyádat és anyádat tiszteld!”, ők pedig a korbánnal próbálták kikerülni ezt az alapvető parancsolatot, a szülők tiszteletét, és inkább a maguk által választott tanácsot tartották be helyette (szenteld a vagyonodat Istennek), ami még csak nem is parancsolat, csupán egy választható opció. Ez olyasmi, amire sokan érezhetünk kísértést, nem? „Megteszek mindent, kivéve azt, amit az Úr kér…” – könnyen beleeshetünk ebbe a csapdába.

Az evangélium 16. fejezetében azt látjuk, hogy Jézus Fülöp Cezáreájába megy. Beszéltünk már erről korábban, amikor Izajás könyvét olvastuk, hogy Jézus a tanítványait Fülöp Cezáreájába viszi majd, ami körülbelül 50 kilométerre északra van Kafarnaumtól, ahol a Mester lakott. Tehát tulajdonképpen egy 50 kilométeres túrára mennek, hegynek fel, így jutnak el Cezáreába. Na most, ha valaha arra jártok, a Szentföldön, látni fogjátok, hogy Fülöp Cezáreája hatalmas sziklákon áll, úgy értem, konkrétan sziklaszirteken, szerintem úgy kb. 100 méter magas szirteken. Ezekbe a sziklákba pedig pogány kultikus fülkéket, szentélyeket vájtak. Itt kérdezi őket Jézus: „Kinek tartotok engem?” Simon így válaszol: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”. Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat” (Mt 16,16-18). Ez elképesztő! Azért fantasztikus, mert Jézusnak nem volt Power Pointja, neki oda kellett vinnie a tanítványait Cezáreába, hogy ezt a nagyerejű tanítást átadhassa: „Úgy van, Simon, ezentúl Szikla, Kéfás, Péter lesz a neved, és én erre a sziklára – amint mögöttem is láthatod a sziklába beépített templomot –, erre a sziklára építem Egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (vö. Mt 16,18). Nemcsak ez a rész szól Péter főségéről, a pápáról, az ő szerepéről. Volt már róla szó Izajás 22. fejezeténél is, a 201. napon, ahol a királyi intézőről, Eljakimról ezt olvastuk: „Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja” (Iz 22,22).

Nem tudom, te mit gondolsz, amikor azt hallod, hogy „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt”. Talán azt, hogy a pokol nem pusztíthatja el az Egyházat. Még ha az Egyház nagyon rosszul állna is, a pokol akkor sem pusztíthatja el.

Jézus viszont nem ezt mondja. Jézus azt mondja: „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18) – de ez nem azt jelenti, hogy az alvilág támadja az Egyházat, hanem azt, hogy az alvilág kapui nem képesek megakadályozni, hogy az Egyház legyőzze a poklot, nem tudják Isten hatalmát, az Ő földi királyságát megakadályozni abban, hogy legyőzzék a gonosz hatalmát. Nem tudnak felülkerekedni az Egyházon. Garantált vesztesek a sziklára épített Egyházzal szemben. Ez elképesztő! Ez nem védekező pozíció, hanem támadó. Ez valami hihetetlen! És mi ebbe az Egyházba léptünk be, Krisztus Testének tagjai lettünk, az Atya gyermekei. És igen, itt van ez az ígéret a védelemre, hogy Isten velünk van, értünk van, szeret minket, gondoskodik rólunk, de van egy támadó pozíciónk is: Nézzük, hová kell, hogy beragyogjon az Ő fénye! Hol kell, hogy feltáruljon a kegyelme?

Hol kell az Ő reményét hirdetnünk? Hová kell elvinnünk a szeretetét? Mert nagyon sok helyen nincs szeretet, nincs remény, nincs fény ezen a világon. És ha az Egyház tagjaként felvesszük a „támadó pozíciót”, ha az Egyház támadásba lendül, és „a pokol kapui sem vesznek rajta erőt”, akkor hova vihetünk ma, te meg én, hova vihetünk reményt, ahol nincs remény? Hova vihetünk ma Jézus nevével szeretetet, ahol nincs szeretet? Lehet, hogy a melletted ülő személy életébe vagy a szomszédodéba. Lehet, hogy nem olyasvalaki életébe, aki távol van, hanem épp annak az életébe, akivel egy fedél alatt élsz. Ezt imádkozzuk át!

Érdemes ezen imádságban elgondolkodni.

Nem volt rövid, de elérkeztünk ennek a napnak a végéhez. Ez volt a 262. nap. Hihetetlen ajándék! Köszönöm a kitartásotokat.

Imádkozom értetek. Kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem és imádkozzunk a podcast hallgatóiért is!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. Az Úr àldjon Kornél atya köszönjük szépen a szép beszédet és elmélkedést imãdkozunk érted és mindenkiért akik imádkozzàk az egy év bibliàt szép napot mindenkinek Ámen 🙏🙏🙏 Jézusom bízom benned Ámen 🙏🙏🙏