Az időtálló házasság titka
Tartós házasságra vágyunk? Alkalmazzuk a „Cortés-elvet”!
Egy legenda szerint Hernán Cortés spanyol konkvisztádor, az azték birodalom romba döntője Mexikó partjainál kikötés után felégette a hajóit, ezzel jelezve, hogy nincs visszaút a sok kaland és megpróbáltatás árán elért úticéltól. Mennyi nehéz helyzet, konfliktus, veszekedés, széthúzás és válás megelőzhető lenne, ha a párok tudatosan alkalmaznák ezt az elvet a házasságukban?
Talán itt meg is állhatna a kedves olvasó és mondhatná:
„De hát, én elköteleztem magam a társam mellett, és egy pillanatig sem gondolom azt, hogy a neki tett eskümet megszegjem, és a válást fontolgassam.”
Igen, valóban, de ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk a kérdést, azonnal rájövünk, hogy a „Cortes-elv” több annál, mint hogy nem áll szándékunkban elválni.
A híres spanyol hódító biztonságos, széltől védett öblöt kereshetett volna a hajóinak, hogy később használhassa azokat, vagy akár partra is vontathatta volna a vízi járműveket, miközben tovább kísértettek volna a visszaút, a feladás lehetőségével. Ezzel szemben lemondott a visszafordulásról, és megmondta az embereinek, hogy onnan egy út van csak: előre!
Ha nem is foglalkozunk komolyan a válás lehetőségével, még mindig elkalandozhatnak a gondolataink a házasságunk előtti időkhöz, vagy esetleg már nem teszünk meg mindent azért, hogy erős szeretettel, önajándékozással tartsunk ki azon az úton, amelyen a házastársunkkal, a másik felünkkel együtt indultunk el.
Ha Isten akarata szerint építünk házasságot, akkor nem gondolunk a válásra. Isten nem veszi bele a tervébe ezt a kifejezést. És ha Ő nem tud róla, mi se akarjunk tudni róla!
Valóban, ha nehezebb helyzetek adódnak, akkor talán eszünkbe juthat, hogy könnyebb volt egyedül, hogy nem volt ennyire bonyolult, nem kellett egy másik emberhez alkalmazkodni. De ha így is érzünk, ne mondjuk: „Elválok tőled!”, „Váljunk el!”
Valójában az esetek többségében, amikor valaki ilyent mond ki, nem is gondolja komolyan. Nem akarja megtenni a végzetes lépést, csak úgy érzi, hogy nincs már több érve a másik felé, elfáradt, elkeseredett.
Érzelmeitől túlfűtve kimondja – és mit tesz valójában?
Először is elbizonytalanítja a társát, megfosztja őt a biztonságérzettől. Másodszor érzelmileg zsarol, övön aluli ütéssel kényszeríti a másikat a megadásra, azt gondolván: „Ha szeret, ha fontos vagyok neki, akkor erre már csak tesz valamit!”
Harmadszor meg magot vet, rossz magot. (vö. Mt 13,24-30). A sátán már az első bűnesetnél így vetett: kimondott valamit, elbizonytalanította az embert a nyilvánvaló igazságban, Isten ellen lázította. Ma sem tesz másként: valamit beültet a gondolatainkba, kimondatja azt velünk és ott tartja a „levegőben”.
Az ilyen rossz „vetés” rászabadítja az ellenséget a házasságra, mert a kimondott szónak ereje van. Amit az ember gondol és kimond, azt előbb-utóbb meg is teszi.
Mit tehetünk, ilyen esetben? Az ellenkezőjét kell kimondanunk! A „légkört” kell megváltoztatnunk, a bizonytalanságot kell kizárnunk!
A „Cortes-elv” alkalmazható! A sikeres házasság nem azt jelenti, hogy két egymáshoz erősített hajó útnak indul a távoli vizek felé, hanem azt hogy a kettőből egyet, egy vadonatújat építünk, és jó széllel indulunk útnak, anélkül, hogy hátra tekintgetnénk. Mert mögöttünk már nincs semmi, legalábbis semmi olyan, ami akár egy vágyakozó, nosztalgiázó visszapillantást is megérdemelne.
