150. nap: A Templom felszentelése
Korszak: Királyok kora
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Csak arra kérünk, hogy nyisd meg füled kiáltásunkra, lásd meg a gondjainkat és nyisd meg kezeidet szükségünk idején! Tudod, hogy szükségünk van rád. Te mindig meghallgatod imánk és folytonosan rajtunk tartod szemed. Mégis azt kívánod, hogy kérjünk, várod, hogy imádkozzunk. Azt akarod, hogy keressünk, zörgessünk és kérjünk. Ezért kérünk, hallgasd meg a mai imánk, lásd meg mai szükségünket, nyisd meg a kezed és add meg, amire szükségünk van! Azt is kérjük tőled, hogy nyisd meg a mi kezeinket is, hogy el tudjuk fogadni ajándékaidat. Nyisd meg szemünket, hogy jól lássunk téged és akaratodat! És nyisd meg fülünket is, hogy meghalljuk hangod! Ezt kérjük tőled Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
A Királyok első könyvének 8. fejezetében hallott salamoni ima szinte szó szerint megegyezik Salamonnak a Krónikák második könyve 6. fejezetében található imájával. Ezért lehetett olyan ismerős. Pörgessünk csak vissza! Itt az 1 Királyokban átvitték a szövetség ládáját a templomba. Megfelelően történt a szállítása, amit már a 2 Krónikákban lévő szöveg kapcsán is megjegyeztem, de fontos újra hangsúlyozni. Fontos, hogy papok és leviták vitték, csak ők mentek be a templomba, senki más. Itt is kiemeli a szöveg, hogy a ládában semmi más nem volt, csak a tízparancsolat kőtáblái, amit Mózes a Hóreben, azaz a Sínai hegyen kapott az Úrtól. (Ugyanazt a hegyet két névvel illetik.) Ez azért fontos, mert eredetileg még egy adag manna és Áron kivirágzott vesszeje is benne volt a ládában. Nem tudjuk mi történt velük, a Biblia nem említi, csak azt tudjuk, hogy korábban benne voltak, most már csak a kőtáblákról beszél. Legalábbis nem mondja, hogy még benne lennének a ládában, viszont azt mondja, hogy csak a kőtáblák voltak ott. Mi, magyarok tudjuk, hogy „a kő marad”.
Egy másik nagyon fontos esemény, hogy amint a legszentebb helyre vitték Isten jelenlétének ládáját, a szövetség ládáját, a Sekinah, a dicsőség felhője betöltötte a templomot, olyannyira, hogy a papok nem tudták végezni a rendes szolgálatukat sem. Akadályoztatva voltak a dicsőítésben, mert Isten jelenléte kézzelfogható volt. Az Úr jelenléte hatalmába kerítette a papokat. Ezt kell most értelmeznünk: igen, Isten jelenléte lehet olyan, amilyennek Illés próféta leírja: csendes, enyhe szellőben érkező (vö. 1Kir 19,11-12). De Isten jelenléte erőteljes is, ami gyakran letaglózó. Olyannyira, hogy amikor a Bibliában az emberek Istennel találkoznak, többször jelen van egy angyal, akinek azt kell mondania, hogy „ne félj!” Miért? Mert az ember természetes reakciója a félelem lenne. És ez teljesen helyénvaló. Ez történik itt a templomban a Sekinah – Isten dicsősége – jelenetben is. Majd Salamon tanítása következik. Áldást ad és azt mondja, hogy „bárhol vagytok is, mindig térjetek vissza a templomba”. Ezzel Jeruzsálemet központtá, a templomot pedig az istentisztelet kizárólagos helyévé teszi.
A Prédikátor könyvének mai fejezeteiben sok bölcs mondás van. Tudjátok, ez a könyv is a héber bölcsességi irodalom része. Nem mindegyik mondata instant bölcsesség abban az értelemben, hogy „fogd és vidd”. Hanem összeségében egy bölcs tanító, a Qohelet tanítása, aki körbejár jó néhány kérdést. Például: miben lehet boldogságot találni? És arra jut, hogy örömömet lelhetem a fáradságos munkában, örömet találhatok a kedvtelésemben, és a bölcsesség is lehet az örömöm forrása. Mindezekben a különböző dolgokban felfedezhetem a boldogságot, de aztán rá kell jönnöm, hogy meghalok és mindezt elveszítem. Ennek ellenére én megmaradok, ha ezeket mind elvesztem is. Nagy hatással van ránk, ahogyan látjuk, olvassuk a bölcs prédikátor küzdelmét a valósággal.
A 4. fejezetben a barátság értékéről olvasunk: „Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. De jaj a magányosnak: ha elesik, nincs senki, aki fölsegítené!” (Préd 4,9-11) – mennyire igaz! Fontos, hogy ne felejtsük el ezeket a szavakat! Majd továbbolvasva ezt halljuk: „a háromágú kötél nem szakad el egyhamar” (Préd 4,12). Gondoljunk csak bele, mennyire igaz ez a saját életünkben! Ha van egy igaz barátunk, akivel egyfelé visz az utunk, sőt nemcsak ketten vagyunk, hanem többen – hárman együtt, a háromágú kötél nem szakad el egyhamar, mert ketten állnak egy mellé a bajban. Már egy barát is nagy ajándék, akivel együtt keressük az Urat, de kettő még inkább.
Az 5. fejezetben van egy sor, amely így hangzik: „Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent”! (Préd 5,6). Ez számomra úgy értelmezhető, hogy a sok álmodozás haszontalansághoz vezet, a szavak szaporítása pedig romboló, mert rögtön az elhamarkodott eskütől való óvás után következik ez a mondat. Ne hagyjuk, hogy a szánk bűnbe vigyen miket! „Ne hagyd, hogy a szád bűnbe vigyen, és ne mondd a követnek: ’Tévedés volt!’ Különben megharagszik az Isten kijelentésed miatt, és megsemmisíti kezed művét” (Préd 5,5). Ezzel arra utal, amikor valódi szándék nélkül fogadkozunk, csak képzelgéseinkről beszélünk igazi elhatározás nélkül. A bölcs ember erre azt mondja, hogy légy óvatos ezekkel a kijelentésekkel. Álmok helyett inkább terveid legyenek! Elhamarkodott szavak helyett inkább gondold át a szavaidat, mielőtt kimondod.
Fontos üzenetük van mindezeknek a bölcs tanácsoknak. A mai utolsó megszívlelendő intelem a pénzről szól a Prédikátor 5,9-10-ben: „Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak sohasem elég a jövedelme. Ez is hiábavalóság! Ahogy nő a vagyon, szaporodnak a pusztítói”. Hát nem pontosan így van?! Tudunk sok emberről, akiknek az éves bevétele eszméletlenül magas, de ennek megfelelően rengeteget dolgoznak is, nem találkoznak a házastársukkal, nem látják a gyerekeiket. A munkán kívül nincs is életük. Magamban azt mondom, hogy akár 3-4 év után nyugdíjba is mehetnének vagy legalább is visszább vehetnének a tempóból, annyi pénzük van. De nem, még többet akarnak. Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy akkor többet is adhatnak, jobban hozzájárulhatnak általuk fontosnak vélt ügyek támogatásához, tehát nem mondom, hogy rossz a motivációjuk, nem akarom megítélni őket. De valami bennem egyetért a Prédikátor bölcsességével, aki azt mondja, hogy aki szereti a pénzt, az sosem elégszik meg vele. „Többet kaptam, még többet akarok”.
Ez jellemző lehet néha ránk is. Mert könnyű másokra mutogatni, akiknek milliárdjaik vannak, hogy nézd csak meg őket, rájuk vonatkozik ez a mondat. De hol van helye ennek az én életemben? – erre magunknak kell megkeresni a választ. Lehet, hogy ez nem a pénzzel kapcsolatos az esetemben. Mi az, amire azt mondom, ha sok van belőle, még többet akarok? Mi az, amit ha megkapok, elég lenne, de nekem nem elég. Mindig többet és többet akarok. Fontos önmagunk megvizsgálása minden esetben, amikor a Biblia elénk hoz egy-egy kérdést. Mert a mások életében könnyű meglátni a hibát: „Miért nem áll már le azzal a sok munkával? Miért nem tölt több időt a családjával?” De magamban nehezebb meglátni ugyanezt a problémát. Mégis, ott van énbennem is. Kérnem kell Istent, hogy mutassa meg az én életemben is a hasonló területeket. Mutassa meg a megtörtséget az életemben, amit hamar meglátok másokéban. Hol van ez bennem? Mert igazából csak magamon tudok változtatni, de ehhez objektíve látnom kell a változtatandó területeket. Szóval, akit igazán befolyásolhatok, az én magam vagyok.
Ezért megadom magam neked, Uram Istenem, és azt kérem, hogy tégy engem teljessé, alkoss újjá! Bocsáss meg nekem és téríts vissza újra és újra a helyes ösvényre!
Ezt megtehetem, de ehhez segítségre, imákra és kegyelemre van szükségem.
Kérlek, ezért imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek! Imádkozzunk egymásért!








