150. nap: A Templom felszentelése

A szövetség ládájának átvitele.

Akkor Salamon összegyűjtötte Izrael véneit Jeruzsálemben, hogy az Úr szövetségének ládáját fölvigyék Dávid városából, Sionból. Tehát Izrael férfiai mind összegyűltek Salamon királynál Etanim hónapjában – ez a hetedik hónap –, az ünnepen. S a papok fölvitték a ládát és a megnyilatkozás sátorát, mindazzal a szent fölszereléssel együtt, ami a sátorban volt. Salamon király pedig és vele egész Izrael annyi juhot és marhát áldozott a láda előtt, hogy sem megszámolni, sem fölbecsülni nem tudták. S a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. A kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a hely fölött, ahol a láda állt. Így a kerubok föntről egészen befödték a ládát és hordozórúdjait. A rudak olyan hosszúak voltak, hogy bár a szentélyben a hátulsó rész előtt állva látni lehetett a rudak végét, de kint már nem látszottak. A ládában nem volt semmi, csak a két kőtábla, amelyet Mózes a Hóreben beletett, annak a szövetségnek a táblái, amelyet az Úr Izrael fiaival kötött Egyiptomból való kivonulásukkor. Ott maradt mind a mai napig.

Isten birtokába veszi a templomot.

Amikor a papok kiléptek a szentélyből, történt, hogy a felhő betöltötte az Úr templomát, annyira, hogy a papok a felhőtől nem tudtak bemenni, ellátni a szolgálatot; mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr templomát.
Akkortájt mondta Salamon: az Úr kinyilvánította, hogy homályban kíván lakni. Ezért építettem hát házat neked hajlékul, lakóhelyül, ahol örök időkre lakhatsz.

Salamon beszéde Izrael közösségéhez.

Aztán a király a nép felé fordult, és megáldotta Izrael egész közösségét. Közben Izrael egész közössége állt. Majd így szólt: „Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, akinek keze valóra váltotta, amit ajka atyámnak, Dávidnak ígért, amikor ezt mondta: Attól a naptól, hogy népemet, Izraelt kivezettem Egyiptomból, Izrael törzsei közül nem választottam ki egyik várost sem arra, hogy házat építsen nekem nevem hajlékául; Dávidot választottam ki, hogy uralkodjék népem fölött. Atyámnak, Dávidnak szándékában volt, hogy házat épít az Úr, Izrael Istene nevének. De az Úr így szólt atyámhoz, Dávidhoz: Jól tetted, hogy arra gondoltál, hogy házat építs a nevemnek. Mégis, ne te építsd meg a házat, hanem a fiad, aki ágyékodból származik, ő építse meg a házat nevemnek. Az Úr valóra váltotta ígéretét, amit tett. Atyám örökébe léptem, elfoglaltam Izrael trónját, amint az Úr megígérte, és fölépítettem a házat az Úr, Izrael Istene nevének. Aztán a láda számára is készítettem benne helyet, ott van elhelyezve a szövetség, amelyet atyáinkkal kötött, amikor kivezette őket Egyiptomból.”

Salamon imája.

Akkor Salamon Izrael egész közösségének a jelenlétében az Úr oltárához lépett, az ég felé tárta kezét, és így szólt: „Urunk, Izraelnek Istene, nincs hozzád hasonló isten se fönn az égben, se lenn a földön. Megtartod szövetségedet, és irgalmas vagy szolgáidhoz, akik szívük mélyéből színed előtt járnak. Szolgádnak, atyámnak, Dávidnak is valóra váltottad, amit ígértél neki: Igen, a szád megígérte, és a kezed valóra váltotta, amint ezt ma láthatjuk. De Uram, Izraelnek Istene, tartsd meg azt is szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak, amit akkor ígértél, amikor ezt mondtad: Sohasem leszel híjával olyan utódnak, aki színem előtt majd a trónon ül, föltéve, hogy utódaid ügyelnek útjukra s színem előtt járnak, ahogyan te a színem előtt jártál. Váltsd hát valóra ígéretedet, Izrael Istene, amelyet szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak tettél! Igen, de hát valóban az emberek közt lakik az Isten a földön? Nézd, az egek és az egek ege sem képesek téged befogadni, nem is szólva erről a templomról, amelyet építettem. De hallgasd meg szolgád imáját és könyörgését, Uram, én Istenem, s halld meg kiáltásomat és kérésemet, amellyel ma hozzád fordulok! Tartsd rajta szemed ezen a házon, éjjel-nappal, azon a helyen, amelyről azt ígérted: Ott lesz a nevem, s hallgasd meg az imát, amelyet szolgád ezen a helyen mond.”

Imádság a népért.

„Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izraelnek könyörgését, amikor csak imádkoznak majd ezen a helyen. Igen, hallgasd meg ott, ahol trónodon ülsz az égben, hallgasd meg, és bocsáss meg. Ha valaki vétkezik embertársa ellen, s ez kimondja rá az átokesküt, s el is jön, és leteszi az esküt az oltárod előtt ebben a templomban, akkor hallgasd meg az égben, és segíts, szolgáltass igazságot szolgáidnak, a bűnöst ítéld el: tette szálljon vissza a fejére, az ártatlant meg igazold: bánj vele ártatlansága szerint.
Ha népedet, Izraelt legyőzi az ellenség, mert vétkezett ellened, de aztán megtér, és megvallja nevedet, ha imádkozik és könyörög színed előtt ebben a templomban, hallgasd meg az égben, és bocsáss meg népednek, Izraelnek, és vezesd vissza arra a földre, amelyet atyáinak adtál.
Ha bezárul az ég, és nem esik az eső, mert újra vétkeztek ellened, de aztán imádkoznak ezen a helyen, megvallják nevedet, és elfordulnak bűneiktől, mivel megaláztad őket, hallgasd meg az égben, és bocsásd meg szolgádnak és népednek, Izraelnek bűneit. Mutasd meg nekik az utat, amelyen járniuk kell, s küldj esőt a földre, amelyet örökségül adtál népednek.
Ha éhínség uralkodik az országban, pestis, üszök, gabonarozsda, sáska vagy féreg pusztít, ha ellenség ostromolja kapuit vagy bármi csapás vagy baj éri, minden imát, minden könyörgést, amit egynek is kiejt a szája, amint mindig akad valaki, akiben fölébred a lelkiismeret, úgy, hogy kitárja kezét a templom felé; hallgasd meg az égben, ott ahol trónodon ülsz, bocsáss meg és segíts, és bánj mindenkivel tettei szerint, úgy, ahogy ismered a szívét. Egyedül te ismered az emberek fiainak szívét. Így félnek majd mindig, amíg csak élnek azon a földön, amelyet atyáinknak adtál.”

Kiegészítés.

„De hallgasd meg az égben, azon a helyen, ahol trónodon ülsz, az idegent is, aki nem tartozik népedhez, de nevedért messze földről idejön – hallanak majd dicső nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról –, ha szintén eljön, és e felé a templom felé fordulva imádkozik; tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve.
Ha néped ellenségei ellen hadba vonul, azon az úton, amelyen küldöd, s ha az Úrhoz imádkozik a felé a város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, s a felé a templom felé, amelyet nevednek emeltem, hallgasd meg imáját és könyörgését az égben, és szolgáltass neki igazságot.
S ha vétkezik ellened – hisz nincs ember, aki ne vétkeznék –, s újra haragra gerjedsz ellene, ellensége hatalmába adod és szorongatói fogolyként idegen földre hurcolják, akár messze, akár közel, ha akkor magukba szállnak azon a földön, ahová fogságba hurcolták őket, megtérnek, és szorongatóik földjén hozzád könyörögnek, és megvallják: Vétkeztünk, eltévelyedtünk, istentelen útra tértünk, ha tehát szívük, lelkük mélyéből hozzád térnek ellenségeik földjén, akik elhurcolták őket, és ha imádkoznak hozzád a felé a föld felé fordulva, amelyet atyáinknak adtál, s a város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és a templom felé fordulva, amelyet nevednek emeltem, akkor hallgasd meg az égben, azon a helyen, ahol trónodon ülsz, és bocsásd meg népednek, amivel vétkezett ellened, s minden bűnét, amelyet ellened elkövetett, engedd, hogy szorongatóiknál szánalomra találjanak, és bánjanak velük könyörületesen. Mert hisz a te néped és tulajdonod, kivezetted Egyiptomból, a vaskohóból.”

Az ima befejezése és a nép megáldása.

„Tartsd nyitva szemed szolgád könyörgésére és népednek, Izraelnek könyörgésére, s hallgasd meg őket mindenben, amiért csak hozzád kiáltanak. Hisz kiválasztottad magadnak a föld népei közül, amint megígérted szolgádnak, Mózesnek szája által, amikor kivezetted atyáinkat Egyiptomból, Uram, Isten!”
Amikor Salamon ezt az Úrhoz intézett imát és könyörgést végigimádkozta, fölkelt arról a helyről az Úr oltára előtt, ahol kezét az ég felé tárva térdelt. Aztán előrelépett, és megáldotta Izrael egész közösségét. „Áldott legyen az Úr – mondta emelt hangon –, aki nyugalmat adott népének, Izraelnek, amint megígérte! A nagyszerű ígéretekből, amelyeket szolgája, Mózes által tett, nem hiúsult meg egyetlen szó sem. Az Úr, a mi Istenünk velünk van, amint atyáinkkal velük volt. Nem hagy el, és nem taszít el minket, maga felé hajlítja szívünket, hogy az ő útjain járjunk, és szem előtt tartsuk parancsait, rendelkezéseit és törvényeit, amelyeket atyáinknak adott. Ezek a szavaim, amelyekkel könyörögtem az Úr színe előtt, legyenek az Úr, a mi Istenünk színe előtt nappal és éjjel, hogy igazságot szolgáltasson szolgájának, és igazságot szolgáltasson népének, mindig, amikor csak szüksége van rá, és így a föld népei megtudják, hogy az Úr az Isten, senki más. A ti szívetek meg legyen maradéktalanul az Úré, a mi Istenünké, éljetek törvényei szerint, és tartsátok meg a parancsait, mint a mai napon.”

Áldozatbemutatás templomszenteléskor

Aztán a király, és vele egész Izrael véres áldozatot mutatott be az Úr színe előtt. A közösség áldozataként Salamon huszonkétezer marhát és százhúszezer juhot áldozott fel az Úrnak. Ezzel szentelték föl az Úr templomát, a király és Izrael fiai mindannyian. Azon a napon a király az előudvar középső részét is fölszentelte, amelyik az Úr temploma előtt van; ott égőáldozatot és ételáldozatot mutatott be, aztán a közösség áldozatából a hájat (áldozta fel). Az Úr színe előtt álló bronzoltár ugyanis túl kicsi volt ahhoz, hogy az égőáldozat, az ételáldozat és a közösség áldozatából a háj elférjen rajta. Így ünnepelt abban az időben Salamon és vele egész Izrael – hatalmas ünnepi lakomát rendeztek a Hamat felé vivő úttól egészen Egyiptom patakjáig az Úr, a mi Istenünk színe előtt hét napon át. A nyolcadik napon azonban elbocsátotta a népet. Búcsút vettek hát a királytól, s visszatértek hazájukba, vidáman, örülve annak a sok jónak, amelyet szolgájának, Dávidnak és egész népének, Izraelnek tett az Úr.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat