Kezdődik a vége

Mármint a háborúnak. Vagyis dehogy. Inkább kezdődik a béke. Már távolról látszik, három éve. Olyan távolról, mint az alfalusi helységtáblán a láthatatlan felirat: itt kezdődik Borzont vége… Persze miután megkötötték a szerződést. Sikerült a nagy átverés, a nagy „reszet”. Frissült az állapot. Közölték is a médiában a hírt. Ami Ukrajna gyarmatosításáról szól. Ötszáz milliárd dollár. Nem sok egy kicsit? Dehogy. Majd évszázadok alatt ledolgozzák. Van kincs elég a föld alatt. Cserébe egy kicsit béke lesz. Ha az orosz is úgy akarja. Zselé is –habár kipréselték belőle, amit akartak – egyelőre jól járt, mert meghosszabbíthatta törvénytelen hatalmát. A szabadrablásból még neki is jut. Amíg élni hagyják. Meghosszabbított agónia. Mert tudhatta volna, hogy „egyszer majd kérni fogunk valamit, Pelikán elvtárs!”… Különben ő már nem is komoly tényező. És a békekötéstől kezdve neki is el kell számolnia. Felette már rég megegyeztek azok, akiknek valódi hatalmuk van. Az erősebb kutyáé a csont. Ez mindig így volt. A politikában pláne. A Fekete Sziklák befektetői és a Nemzeti Bank nagyon örvendnek. Sőt Zselének most is sikerült puhítania Trumpot. Hogy az „erős részek” kikerüljenek a szövegből. És kétszer, kétféle kormányzatnak adta el ugyanazt. Így menti a bőrét. Még élhet egy kicsit, amíg futni hagyják… A hurok olyan észrevétlen szorul, hogy észre sem veszi. Vagy azt hiszi, neki így is megéri. Ahelyett, hogy az elején megegyezett volna, inkább beleélte magát a szerepbe. Ha őt kérdezik, háborúzna tovább, mert addig védve van. Csak, ha a mentorai levették róla a kezüket, akkor jön a kutyaszorító.

Népe előtt még egy cseppet törvényes maradhat: lám tudok én keménykedni, ha a hazámról van szó. Kérdés, van-e az neki? És melyik?

Így hát megint kiderült, amit mindannyian tudtunk az elején: az egész csak porhintés volt. Az üzlet a lényeg. Amerikának a pénz az érdeke s a fegyverek. Minden, amiből jó üzletet lehet csinálni. A háborúból is. Mintegy kétmillió ember halálából is. Ha napi tízezer menekülővel számolunk, akkor is 15 millióan elhagyták az országot, és legalább félmillió a sebesültek rokkantak száma. Az árvákról nem is beszélve. Ukrajna területeinek több mint egyharmada visszakerült az oroszokhoz. Egy ország önállósága megszűnt. Illetve él még: lélegeztető gépen, mesterségesen. Pumpálják bele a fegyvert, kiszipolyozzák kincseit. A vezetői rossz döntései miatt. Nem lett német vagy szovjet érdekszféra, így lesz amerikai. Mint egy Afganisztán, európai kiadásban. A biztonság kedvéért. Ezért állomásozik mintegy 80 ezer amerikai katona szerte Európában. Azokat el kell tartani, a költségeket zsebből állni, vagy amerikai kölcsönből. Ez jutott Európának a nagy kakaskodásban. Csak háborúskodunk, uszítjuk egymást, miközben a nagyobbak a zsebünkből fizettetik a kárunkat. Mennyivel egyszerűbb lenne egy olyan békekötés: idefigyelj Putyin, mi beveszünk a Nato-ba, hiszen nélküled nincs biztonság, egyensúly, egyébként is Európa része vagy, mindenestől. Másrészt pedig nem akarunk téged legyőzni, szankciózni, hiszen az amúgy is képtelenség. Nem érünk el többet az élettel, a barátsággal, akár még az üzlettel is, mint a halállal, vérontással, acsarkodással?? Hiszen te is keresztény ország vagy és mi is. Még az ellenségre is élve van szükség, nem holtan.

De lehetne úgyis, hogy nem háborúskodunk egyáltalán. A gonoszságot, a terrorizmust, a bűntényt,- azt nem hagyjuk szó nélkül, – de nem akarunk háborút. S akkor fegyverekre sem kellene költeni. Inkább az ember szellemi-lelki-testi jólétéről gondoskodnánk, közösen. Erre fordítanánk a hatalmunkat, a tudásunkat, az ötleteinket, a pénzünket.

Micsoda naivság, ugye? Vagy mégse?