Eymard Szent Péter-Julián: Az Eucharisztia apostola – Szentek élete
Eymard Szent Péter-Julián – áldozópap, rendalapító
*La Mure-d’Isére, Franciaország, 1811. február 4 + La Mure-d’Isére, 1868. augusztus 1.
Franciaországban született 1881 február 4-én. Pierre-Julien Eymard apja szegény, szorgalmas késkovács volt, buzgó keresztény, de pénzvágyó. A rendkívüli jámborságot Péter az édesanyjától tanulta, aki élete első hónapjaitól kezdve magával vitte őt a templomba. Már gyermekkorában különlegesen érzékelte az Úr eucharisztikus jelenlétét, és gyakran töltött hosszú időt a szentségház előtt.
1822-ben bérmálkozott, egy évvel később első szentáldozáshoz járult, és már ebben az időben megmondta apjának, hogy papnak készül. Apja elutasította ezt, kivette az iskolából, és kiképeztette az olajsajtolás mesterségére. Fia azonban nem veszítette el a kedvét, sőt a lans-i kegyhelyen tett zarándoklata után egy régi nyelvtankönyv segítségével saját erejéből kezdett latinul tanulni; tizenhat évesen kapott egy ösztöndíjat, s ez egy évi tanulást tett számára lehetővé.
Anyjának halála mélyen érintette a tizenhét éves fiút. Apja végül engedett, s Péter 1829 júniusában beléphetett a Szeplőtelen Fogantatás oblátusainak noviciátusába. Egy súlyos betegség azonban csakhamar hazatérésre kényszerítette. Apja halála után, 1831 szeptemberében belépett a grenoble-i szemináriumba. Jámborsága és tiszta jelleme megbecsülést és szeretetet, szorgalma és lelkiismeretes munkája pedig jó tanulmányi eredményekhez vezette. 1834-ben pappá szentelték.
A hívőket mélyen megfogta, amikor látták, hogy órákat tölt az Oltáriszentség előtt. Imádságát szigorú testi fegyelemmel és keménységgel kapcsolta össze, apostolkodásában pedig egyszerű és közvetlen módszereket használt.
Lelkipásztori munkája az egész plébániát fölvirágoztatta, idővel szorongatni kezdte a papi szolgálat magányossága. Ekkor, 1838 elején értesült a maristák létezéséről. Úgy gondolta, hogy náluk megtalálja tevékenységének igazi területét. Miután megkapta püspökétől a szükséges engedélyt, 1839-ben teljes csendben otthagyta az egyházközséget, mivel el akarta kerülni a fájdalmas búcsúzkodást.
A maristák lyoni kolostorában lett novícius Pierre Colinnak, az alapító testvérének vezetése alatt. Boldognak érezte magát; boldogságát csak egykori híveinek fáradozásai árnyékolták be, akik feltétlenül vissza akarták vinni Monteynard-ba.
Novíciusi évét nem fejezhette be: a kongregáció kezdeti nehézségei miatt már a következő novemberben kinevezték a belleyi kollégium spirituálisává. Az Eucharisztia iránti különleges tisztelete döntően segítette abban, hogy tisztítsa és fölemelje a ház lelkiségét. Fontos és szerteágazó teendői közepette erős belső próbatétekkel és kísértésekkel küszködött.
Alapítása, az Oltáriszentségről Nevezett Papok kongregációja meglehetősen nehezen indult: anyagi alapjai több mint rosszak voltak, és egyetlen új hivatás sem jelentkezett. Bár Eymard egyrészt nagyon jelentős és értékes bátorításokat kapott, például Vianney (Szent) Jánostól, másrészt viszont sok egykori marista rendtársa, sőt barátja is élesen bírálta. Ezenkívül most már feltétlenül találnia kellett egy épületet, ahol véglegesen megtelepedhetnek. Az 1857. év különösen kemény volt, Eymard megbetegedett. Végül Morlot bíboros, meg tudott szerezni két egymás mellett lévő házat Faubourg Saint-Jacques-ban; 1858-ban beköltöztek az egyikbe. Az arsi plébános, Vianney János bátorítására csakhamar megérkezett Marguerite Guillot, aki még Lyonban lett Eymard lelki gyermeke, s elfoglalta a másik házat, hogy ott néhány társnőjével együtt megalakítsa a hitoktatásban tevékenykedő nők közösségét. Az örökimádás és a felnőttek elsőáldozása mellett számos más eucharisztikus mozgalmat is megszerveztek. A Szentszék jóváhagyását 1863-ban kapták meg. 1865-ben Eymardot élete végéig elöljáróvá választották.
1864-ben Angers-ben Marguerite Guillot a rendtestvérei számára is berendezett egy házat; ők időközben az Oltáriszentség Szolgálói néven szerzetesközösséggé alakultak.
Életének utolsó éveit több viszály árnyékolta be. A megpróbáltatásokban Eymard állhatatos maradt és teljesen átadta magát Istennek. Belső, misztikus világáról csak keveset árulnak el egyébként igen szép írásai. Tudjuk, hogy Isten megajándékozta rendkívüli kegyelmekkel: eksztázisok, jövendölések és a szellemek megkülönböztetésének képessége jelen volt életében, olykor a sátán heves támadásaival együtt.
A fáradtság és kimerültség, a gondok és életmódjának szigorúsága idő előtt felőrölték erejét.
1868. augusztus 1 -jén halt meg.
