Végünk van! – gondolatok évközi 33. vasárnapra
1. Az igazak győzelme (Mal 3, 19–20a)
Az „utolsó” kispróféta Isten igazságosságáról tesz tanúbizonyságot. Ehhez a végítélet is hozzátartozik. Eljön majd az a nap, amikor minden, mi eléghet, elég, elhamvad, csak az marad fenn, ami örök érték.
2. Aki nem akar dolgozni… (2Tessz 3, 7–12)
Az apostol vagy a tanítványi köréhez tartozó szerző eloszlatja a tévedéseket, miszerint Krisztus második eljövetelének várása okot adhat a henyélésre és a semmittevésre. A végidők közeledtével sem hanyagolhatjuk el evilági teendőinket. A becsületes munkavégzés az evangélium hirdetésének hitelesítő pecsétje.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
3. Jeruzsálem pusztulása (Lk 21, 5–19)
Az átlagember kíváncsiságának és az ismeretlentől való félelmének köszönhetően nálunk is felütötte fejét és sok lelki kárt, zavart okozott a hívők körében az ún. nagy figyelmeztetés. Odáig fajult, hogy volt, akik Ferenc pápát is Antikrisztusnak kiáltották ki, és nem mentek olyan paphoz gyónni, aki nem hisz ebben az álpróféciában… A hiszékenységnek és tömegbutításnak sajnos nincs határa, és az egyházat sem kíméli meg. Ezért a mai, utolsó évközi vasárnapon egyházunk Jézus szavai alapján a végidőkről szóló keresztény tanítást közli.
Szent Lukács leírásában az apostolok a jeruzsálemi templom ékes kövein és napfénytől ragyogó márványoszlopain csodálkoznak. Jézus lehűti őket: eljön az idő, amikor kő kövön nem marad. Erre mint valami hittanos gyerekek, akik egyszerre érdeklődőek és pragmatikusak, rákérdeznek: Mester, mikor lesz mindez?
A jeruzsálemi templom az ószövetségi ember számára nemcsak kultuszhely, vallási szimbólum, hanem a Dávidon keresztül Istentől kapott örökség záloga is volt. A hívő zsidók annak tudatában éltek, hogy Isten addig lakik népe körében, amíg a templom áll. Ha a templom elpusztul, vége a világnak, mindennek vége. Pedig már annak idején Jeremiás próféta is rámutatott, milyen önáltatás földi templomban bízni. Ezért döbbentette meg apostolait Jézus azzal, hogy a templom pusztulásáról jövendölt. Ez világvégi katasztrófával volt egyenlő. Szent Lukács már Jeruzsálem pusztulásának tudatában élezi ki Jézus szavait, mert Urunk igazából a végidőkről, az eszkatonról beszél. Mintegy kihúzza a talajt azon szektás, közeli világvégét várók lába alól, akik azonnali isteni beavatkozást sürgetnek, és végső leszámolásokkal riogatnak…
Kettős céllal teszi ezt. Először is arra figyelmeztet, hogy a város pusztulásának előjelei, a háborúk, földrengések, árvizek, járványok láttán ne az álmessiásoknak higgyünk, hanem azt tudatosítsuk, hogy a világ múlandó, véges. Ezen események mindig is voltak, lesznek. A történelem végső visszaszámlálása Krisztus első eljövetelével már megkezdődött.
Ő a történelem ura. Kerüljük el a kétségbeesést, hogy mindent a világ végének előjeleként értelmezzünk. De ne is rendezkedjünk be úgy a világba, mintha itt minden örökké tartana.
A történelem mindig is az egyházüldözés kora lesz. Folyamatos végső időket élünk. A kereszténység- (és magyar) ellenesség életünk része.
A szabadosság hordaléka. Sok jámbor keresztény egyenesen megbotránkozik az olyan kezdeményezéseken, mint például a „Hívd meg egy sörre a papodat!”, miközben legfeljebb egy évben egyszer nyitja meg a templom vagy a gyóntatószék ajtaját. Vaskos közöny választ el sokunkat egymástól, a közösségtől, mi magunk sem figyelünk az idők jeleire, a Lélek jelzéseire. Könnyebb botrányt vagy álszentséget szimatolni ott is, ahol csak tiszta szeretet van. Jézus kijózanít minket: értelmetlen a világvégét számítgatnunk, inkább legyünk hűségesek hozzá.
Ne rémüldözzünk a különféle baljós hírek hallatán, hanem kerüljük el azokat a veszélyeket és csapdákat, amelyek lelkünket sodorják veszélybe. Mérlegeljük döntéseinket, cselekedeteinket aszerint: mi maradandó, mi a veszendő, mi az örök, mi a múlandó.
Másodszor Jézus azt is világossá teszi, hogy a tanítványnak mindig készen kell állnia a megmérettetésre. Hogy megmutassa, elkötelezett hitéből milyen gyümölcsök fakadnak. Az események sűrűjében, a hirtelen változó körülmények között is emlékezzen arra, hogy sorsát Jézushoz kötötte. Ha baj, szenvedés, üldözés éri, az alkalom a tanúságtételre. Ahol mi veszélyt látunk, ott Jézus esélyt láttat a hitvallásra. Jézus szerint a családi kötelékek sem védnek meg a keresztviseléstől. De ígéretet is ad tanítványainak: hajatok egy szála sem vész el…
Az egyházi év vége fele, jó, ha Jézus szemével tekintünk a világvég jeleire, a „nagy figyelmeztetésekre”, a körülöttünk végbement szörnyű eseményekre vagy katasztrófákra. Ahelyett, hogy türelmetlenül várnánk az istenítéletet vagy elmenekülnénk a szorongattatások elől, ahelyett, hogy csak saját pecsenyénket sütögetnénk és keresnénk az egérutat, hogy megússzuk: dolgozzunk teljes erővel, lendülettel a világ megmentésén. Vegyük ki részünket az üdvösségért folytatott küzdelemből, fáradozásból. Ne bizonytalanodjunk el a sok rossz láttán, rémhírek hallatán, hanem készítsük elő magunkat és környezetünket az üdvösség befogadására.
