Christian Tumi Egyedi

„Az igazságot fogom hirdetni” – mondta elrablóinak a 90 éves bíboros

November elején az afrikai Kamerunban fegyveres szeparatisták elrabolták a 90 esztendős Christian Tumi bíborost, Douala emeritus érsekét. Egy november 7-én nyilvánosságra került videofelvétel tanúsága szerint az idős főpap teljes lelki nyugalommal azt mondta fogvatartóinak, hogy ő mindig csak azt fogja hirdetni, ami az igazság, mivel őt Isten erre hívta meg.

Tumi bíboros Kamerun északnyugati vidékén Bamenda településről Kumbóba utazott 12 másik emberrel együtt, amikor a szeparatista milíciához tartozó gépfegyveresek állították meg őket. Az egyik fegyveres szemére vetette, hogy a bíboros fegyverletételre szólította fel a harcosokat, és azt követelte, hogy közvetítse a szeparatisták üzenetét a lakosság felé. Erre válaszolta azt a bíboros, hogy „lelkipásztori és biblikus meggyőződésemnek megfelelően azt fogom mondani, ami az igazság. Senkinek nincs joga, hogy ennek ellenkezőjét mondassa velem, mert engem Isten hívott meg.

A felvétel egy másik pontján Tumi atya a következőket mondta: „Amikor beszélek, akkor lelkipásztorként szólok, és ez soha nem lesz másképpen. Ha nem így tennék, nem lennék hűséges a Mindenható Istenhez.”

A Magyarországnál ötször nagyobb és két és félszer népesebb Kamerun az 1960/61-ben elnyert függetlensége előtt Nagy-Britannia és Franciaország megosztott mandátumterülete volt. Hivatalos nyelve (a két tucatnyi törzsi nyelv mellett) máig is az angol és a francia. Ez utóbbit négyszer annyian beszélik, mint az angolt.

Az ország területi és nyelvi megosztottságából fakadó feszültségek 2016 után éleződtek ki, amikor francia nyelvű tanárokat és bírókat küldtek dolgozni az ország történelmileg marginalizáltabb angol nyelvű területeire. A szeparatista törekvések a korábbi brit Kamerun területén bontakoztak ki. Újabb fellángolás következett be, amikor idén október 24-én fegyveresek támadtak a Franciska Anya Nemzetközi Kétnyelvű Iskolára Kumbában, és tüzet nyitottak az egyik tanteremben a diákokra. Hét 12-14 év közötti gyermek halt meg, tizenhárman pedig megsebesültek.

Az 1930-ban született Tumi bíboros 1979-től püspökként, majd 1984-től érsekként az ország frankofón területein működött. 1985-től 1991-ig az ország püspöki konferenciájának elnöke volt. Amikor a doualai érseki pozícióból nyugdíjba vonult, minden energiáját a feszültségek csillapítására szentelte, sürgette a párbeszédet és a békés megoldást. A videó egyik pontján ezt mondja a szeparatistáknak: „Mindannyian a békéért küzdünk … még önök is.”

Elrablásakor a szeparatisták azt követelték, hogy közölje a kameruni kormánnyal és a néppel, hogy ők soha nem fogják letenni a fegyvert, amíg szabadok nem lesznek, mivel a jogaikért harcolnak.

A bíboros így válaszolt: „Én is egy kameruni polgár vagyok, éppen úgy, mint Önök. Nem vagyok a kormányzat része. Teljességgel független vagyok. Nem vagyok a kormány szócsöve, sem a kormány alkalmazottja. Ha önök helytelenül, rosszat cselekszenek, akkor megmondom önöknek, hogy rosszat cselekszenek. Ha a kormány cselekszik rosszat, akkor is meg fogom mondani, hogy rosszat cselekszenek.”

Tumi bíborost a szeparatisták nem bántalmazták és a rákövetkező napon szabadon bocsátották.

Kapcsolódó tartalom

  • Vasárnapi ráhangoló: Nem az a kérdés, tudunk-e segíteni

    A keresztény hit nem magánügy abban az értelemben, hogy közömbösek lehetnénk egymás sorsa iránt. Heiter Robert Gottfried atya a Vasárnapi ráhangolóban Ezékiel próféta szavai nyomán arra hívja fel a figyelmet: felelősséggel tartozunk egymásért, ezért nem mehetünk el szó nélkül a másik ember nehézsége, elbizonytalanodása vagy lelki válsága mellett. Az olvasmányban az Úr így szól Ezékielhez:…

  • Nincs már kedvem imádkozni. Mit tegyek?

    Ha lankad a kedvünk az imádság iránt, újra rájöhetünk arra az alapvető igazságra, hogy nem az a legfontosabb az életünkben, hogy kéréseink meghallgatásra találjanak, hanem, hogy tudjunk Istenhez fordulni és arra vágyakozzunk, hogy szívünk összeforrjon Isten szívével. Talán már mindannyiunkkal előfordult, hogy olykor nem volt kedvünk imádkozni, holott jól tudjuk, mekkora nyereségünk származik belőle, akár…

  • A törlés kultúrája

    Korunk feljelentgető és besúgó kultúrája csak még hangsúlyosabban láttatja, hogy társadalmunkból teljesen kiveszőben van az irgalom fogalma és a másik ember elfogadása. Gyermekkorunk világa tele volt regényekből, filmekből, képregényekből származó hősökkel, akik gazdagon táplálták képzeletünket. Erősek voltak és ügyesek, cselesek, néha viccesek is, és mindig ők győztek. Soha nem voltak fáradtak, tetteik a lovagi erényeket…

  • 257. nap: Válaszd a szeretetet!

    Korszak: Fogság Ima Mennyei Atyánk, dicsérünk téged. Istenünk, köszönjük, hogy elhoztál minket ehhez a naphoz. Köszönjük szereteted ajándékát, amit olyan könnyű természetesnek vennünk. Köszönjük, hogy megismerhetjük, ki vagy te, hogy tudhatjuk: te vagy a mi Atyánk, és ami minket bánt, az a te szívedet is fájdalommal tölti el. Tudjuk, hogy amire teremtettél minket, az sokkal…

  • Muszáj egyetértenem a papommal politikai témákban?

    Katolikusként hallgatnom kell a lelkivezetőmre politikai kérdésekben? Megmondhatja nekem, hogy kire szavazzak? Csak kapkodjuk a fejünket, és pislogunk. Kampányidőszak van. A papod a plébániai újságban politikai témában is kifejti a véleményét. Szereted az atyát. Jó pap, és nagyon hálás vagy érte. Mégis, ha politikáról van szó… egyszerűen nem úgy látod a helyzetet, ahogyan ő. Jó…

  • Imák a haldoklókért

    Ezek a katolikus imádságok megnyugvást és vigasztalást nyújtanak azoknak, akik az örök hazába vezető földi út vége felé járnak. A halál sokak számára félelmetes, hiszen olyasvalami, amit korábban soha nem tapasztaltunk meg, és nem tudjuk, mi történik majd a lelkünkkel. Az istenhívő emberek számára ugyanakkor a halál lehet örömteli és békés esemény is, mivel tudják,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.