Isten ido

Istennek sincs ideje rám? – Olvasónk kérdezi

A következő kérdés érkezett szerkesztőségünkbe, melyre alább válaszolunk:

Mostanában sok kérdés megfogalmazódik bennem, főleg azért mert állandóan csalódok a “keresztény” emberekben, és nem tudom hogy ez azért van mert nekem túl nagyok az elvarásaim a “keresztény”testvéreimmel szemben, vagy Istenben keressem a hibát, vagy magamat ostorozom, hogy már nem érzem magam jól sem a világban (nem világiként élek, de ebben a világban ugyebár), sem a keresztény gyülekezetben. Amolyan kereső módban vagyok, de hát soha senki nem ér rá, innen kezdve feltételezzem, hogy akkor Istennek sincs ideje rám??

Isten nem ember, Ő Isten. Ő idő felett áll, ilyen értelemben “mindig van ideje ránk”. Nézzük a bibliai történeteket. Jézus betér Zakeus házába, elmegy az emmauszi tanítványokhoz, leáll és elbeszélget a szamariai asszonnyal. Ideje van. Időt szentel rá. És ez az időzés, a közös időtöltés kiemeli a feleket az időtlenségbe, felemel a Szeretet világába. Akkor változunk és akkor változunk meg, ha megtanulunk mi is Istennel időzni… szabadon. Talán nem hosszú órákat, csak perceket. De csak Rá figyelünk. Ilyenkor mindig változik, gyógyul bennünk valami. Próbáljuk ki. Megtehetjük. Nem kell mondani semmit Istennek, csak Vele lenni. Esetleg figyelni arra, ahogy Ő sugall, ihlet, üzen, ha akar. Ha nem, az sem gond. Vele vagyunk. Együtt vagyunk. Talán ez a tapasztalat hoz olyan nyugalmat, békét, türelmet az életünkbe, hogy el kezdjük észrevenni a sok jót a világban, az emberekben. Minden emberben van valami jó. Erre nyílhat fel jobban szemünk az imában.

Kedves Olvasó!
Ha te is kérdeznél egy atyát, akkor bátorítunk, hogy küld el kérdésedet a Kapcsolat űrlapon keresztül. 

Kövesd a Zarándok.mát a Facebookon is.

Kapcsolódó tartalom

  • Csak Jézusnál találjuk meg az „örök élet igéit” – Ferenc pápa Úrangyala imája

    A tanítványokhoz hasonlóan mi is egyedül csak Jézusnál találhatjuk meg az élet teljességét, mert Ő a „mennyből alászállott kenyér”, akinek örök életet adó igéi vannak – elemezte az évközi XXI. vasárnap evangéliumi szakaszát Ferenc pápa. A tanítványokhoz hasonlóan nekünk sem könnyű megérteni az Urat, de ha befogadjuk kegyelmét a szentségek révén, ha vele maradunk az…

  • Hol kezdődik az én szabadságom?

    „Tégy, amit csak akarsz, de ne zavarj másokat” – ez a legelterjedtebb szabadságfelfogás. Nem veszi azonban tudomásul, hogy a valódi szabadság elköteleződést jelent, amelyet a szeretet fellángolása vált ki. „Az egyik ember szabadságának ott van a határa, ahol a többieké kezdődik…” Vajon honnan származik ez a mondás? Ez lenne a szabadság legjobb definíciója? Ez a…

  • 233. nap: Ints meg Uram

    Korszak: Fogság Ima Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy elhoztál minket erre az új napra. Köszönjük, hogy ezen a napon is olvashatjuk a te igédet, még akkor is, ha ez szenvedésekkel jár. Köszönjük, hogy folyamatosan hívsz minket, hogy folytatod a bűnbánatra való meghívásunkat. Köszönjük, hogy még akkor is velünk maradsz, amikor nem értjük a szavadat, vagy nem reagálunk rá…

  • Hallani és (meg)hallgatni…

    Nagy valószínűséggel azért került be Szent Márk gyógyításos története az evangéliumba, hogy a későbbi korok olvasói is láthassák: amikor a „hazaiakban” süket fülekre talál Jézus tanítása, maguk a pogányok, a hitetlennek tartott, lenézett népek fogadják be. Dekapolisz/Tízváros környéke eléggé távol esett Galileától. Jézus mégis eljut erre a vidékre, hogy csodás gyógyításaival praktikus módon is hirdesse…

  • Miért bámulatos Jézus?

    Egy tanító személyes tekintélye elengedhetetlen “Repetitio est mater memoriae” – károgta gyakran. “Az ismétlés a memória anyja”, vagy ahogyan mi jobban ismerjük: Az ismétlés a tudás anyja. A. C. Fabian domonkos atya, aki csaknem 50 éven át tanított logikát és arisztotelészi-tomista filozófiát a winonai Szűz Mária Egyetemen (Minnesota állam), híres volt arról, hogy újra és…

  • Ha valódi a hivatás, nem tudunk ellene menni – Vasárnapi ráhangoló

    Jeremiás próféta keserű vallomása egy olyan ember szava, aki elfáradt a szolgálatban. Nevetségessé vált, gúny és értetlenség vette körül, Isten igéjének hirdetése pedig napról napra újabb megaláztatást hozott számára. Egy ponton úgy döntött: nem törődik többé az Úrral, és nem beszél a nevében. Hallgatni azonban nem tudott. „Ilyenkor mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben, és…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.