A következő kérdés érkezett szerkesztőségünkbe, melyre alább válaszolunk:
Mostanában sok kérdés megfogalmazódik bennem, főleg azért mert állandóan csalódok a “keresztény” emberekben, és nem tudom hogy ez azért van mert nekem túl nagyok az elvarásaim a “keresztény”testvéreimmel szemben, vagy Istenben keressem a hibát, vagy magamat ostorozom, hogy már nem érzem magam jól sem a világban (nem világiként élek, de ebben a világban ugyebár), sem a keresztény gyülekezetben. Amolyan kereső módban vagyok, de hát soha senki nem ér rá, innen kezdve feltételezzem, hogy akkor Istennek sincs ideje rám??
Isten nem ember, Ő Isten. Ő idő felett áll, ilyen értelemben “mindig van ideje ránk”. Nézzük a bibliai történeteket. Jézus betér Zakeus házába, elmegy az emmauszi tanítványokhoz, leáll és elbeszélget a szamariai asszonnyal. Ideje van. Időt szentel rá. És ez az időzés, a közös időtöltés kiemeli a feleket az időtlenségbe, felemel a Szeretet világába. Akkor változunk és akkor változunk meg, ha megtanulunk mi is Istennel időzni… szabadon. Talán nem hosszú órákat, csak perceket. De csak Rá figyelünk. Ilyenkor mindig változik, gyógyul bennünk valami. Próbáljuk ki. Megtehetjük. Nem kell mondani semmit Istennek, csak Vele lenni. Esetleg figyelni arra, ahogy Ő sugall, ihlet, üzen, ha akar. Ha nem, az sem gond. Vele vagyunk. Együtt vagyunk. Talán ez a tapasztalat hoz olyan nyugalmat, békét, türelmet az életünkbe, hogy el kezdjük észrevenni a sok jót a világban, az emberekben. Minden emberben van valami jó. Erre nyílhat fel jobban szemünk az imában.
Kedves Olvasó!
Ha te is kérdeznél egy atyát, akkor bátorítunk, hogy küld el kérdésedet a Kapcsolat űrlapon keresztül.
