Udvardy György érsek Rómában

„Életet adó pásztorok akarunk lenni” – Folytatódik a magyar püspökök ad limina látogatása Rómában

Vatikáni dikasztériumok felkeresésével folytatta római programját a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). Az ad limina látogatás második napján, november 4-én reggel a Santa Maria Maggiore-bazilikában mutattak be magyar nyelvű szentmisét, amelynek főcelebránsa Udvardy György veszprémi érsek volt. Homíliájában a jó pásztor példáját állította a püspöki szolgálat középpontjába, hangsúlyozva: „Krisztus szeretetét követve életet adó pásztorokká szeretnénk válni”.

A Santa Maria Maggiore-bazilikában Udvardy György veszprémi érsek mutatott be szentmisét Borromei Szent Károly püspök emléknapján – abban a templomban, amelyben Ferenc pápa sírja is található. A főpásztorok a Szentatyával való csütörtöki találkozásra készülve hallgatták az evangélium tanítását.

„Én vagyok a jó pásztor. Az Újszövetség legmélyebb önkinyilatkoztatása ez” – kezdte homíliáját az érsek. Rámutatott: Jézus nem azt mondja, hogy ő egy a sok jó pásztor közül, hanem azt, hogy ő a jó pásztor. Személyében, magatartásában és tanításában tárul fel előttünk, mit jelent valóban pásztorként szeretni és vezetni.

A jó pásztor egyik legfontosabb ismertetőjegye, hogy személyesen ismeri övéit, nevükön szólítja őket. Ez nem pusztán a másik ismeretét jelenti, hanem az Atya és a Fiú közötti mély kapcsolatot tükrözi. Udvardy György külön kiemelte Jézus szavainak súlyát is: „Én adom oda az életemet a juhokért, oda akarom adni.” Ebben az önkéntes áldozatban Isten teremtő akarata nyilvánul meg: Krisztus azért adja életét, hogy újjáteremtse Isten és ember kapcsolatát.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

„Mi püspökök a jó pásztorral akarunk találkozni. Az ő szemléletét, lelkületét akarjuk újból és újból magunkra ölteni” – fogalmazott Udvardy György. Hozzátette: a püspökök abban is szeretnének megerősödni, hogy a rájuk bízottak körében maguk is a jó pásztor módjára éljenek.

Homíliája végén az érsek így foglalta össze a püspöki szolgálat lényegét: „A jó pásztor megvéd, táplál. A jó pásztor az életnek a bőségét, az életnek a teljességét adja. Életet ad. Életet adó pásztorok akarunk lenni.”

Udvardy György teljes homíliája az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldalán hallgatható meg. A szentmise után a püspökök tiszteletüket fejezték ki Ferenc pápa sírja előtt.

Ferenc pápa sírja a Santa Maria Maggiore-bazilikában.
Ferenc pápa sírja a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Fotó: Lambert Attila / Magyar Kurír

Dikasztériumokban folytatódott a munka

Amint arról a Vatican News beszámolt, a magyar püspökök ad limina látogatásának első napján, november 3-án a szentmisét követően délelőtt három vatikáni dikasztériumot kerestek fel testületileg: a Püspöki, a Hittani és a Klérus Dikasztériumot. Délután kisebb csoportokban a Keresztény Egységtörekvés, a Törvényszövegek, a Szenttéavatási Ügyek, valamint a Keleti Egyházak Dikasztériumát látogatták meg. A dikasztériumok a Szentszék központi hivatalai, amelyek az egyetemes egyház különböző területeinek ügyeivel foglalkoznak. A Magyar Kurírnak adott beszámolójában Ternyák Csaba egri érsek különösen személyes élményként idézte fel a Klérus Dikasztériumában tett látogatást, hiszen korábban közel tíz éven át dolgozott ott titkárként. Mint mondta, szívének különösen kedves helyre tért vissza, ahol régi munkatársaival is találkozhatott.

A keddi nap a római Német–Magyar Kollégiumban zárult, ahol a püspökök előadást tartottak a kollégium növendékeinek, majd közös vacsorán vettek részt. 

Szerdán, a szentmisét követően az MKPK tagjai ellátogattak a Kultúra és Nevelés, az Istentiszteleti és Szentségi, az Evangelizációs, valamint a Kommunikációs Dikasztériumba, továbbá a Szinódus Általános Főtitkárságára is.

Mohos Gábor segédpüspök videóban számolt be az eseményekről

Az ad limina látogatás második napjáról Mohos Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke számolt be a főegyházmegye szerda délután közzétett videójában. Elmondta, hogy a Szinódus Általános Főtitkárságán püspöktársai őt kérték fel, hogy számoljon be a magyarországi szinodális folyamatról, amelyben szép eredmények mellett kihívások és nehézségek is felmerülnek. Kiemelte, hogy fontos feladat az egyház missziósabbá, a külvilág felé nyitottabbá és a hit iránt érdeklődőket befogadóbbá tétele.

Ők képviselik a magyar egyházat

A Vatican News tájékoztatása szerint a római látogatáson húsz magyar egyházi vezető vesz részt: Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke, Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK alelnöke, Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Palánki Ferenc Kalocsa-kecskeméti érsek, a Debrecen-nyíregyházi egyházmegye apostoli kormányzója, Spányi Antal székesfehérvári püspök, Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök, Veres András győri püspök, Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök, Varga László kaposvári püspök, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, Szocska A. Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök, Marton Zsolt váci püspök, Felföldi László pécsi püspök, Berta Tibor tábori püspök, Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök, Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök, Martos Levente Balázs, Esztergom-budapesti segédpüspök, Fábry Kornél Esztergom-budapesti segédpüspök.

A látogatás kiemelkedő eseménye november 5-én, csütörtökön lesz, amikor XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában a magyar püspökök koncelebrálásával mutat be szentmisét az év során elhunyt püspökökért és bíborosokért, majd külön audiencián fogadja a magyar főpásztorokat. A látogatás november 6-án a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, majd november 7-én a Lateráni Szent János-bazilikában bemutatott szentmisével folytatódik, illetve zárul.

Fotó: Magyar Kurír / Lambert Attila

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.